NKA 3808/01885 pályázat beszámolója

A Nemzeti Kulturális Alap, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma által támogatott, 3808/01885 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett, Irodalmi estek a Balatoni Múzeumban – beszélgetések, előadások és könyvbemutatók mai magyar szerzőkkel című tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásai, tapasztalatai

Első alkalommal, 2014. április 1-én pénteken 19 órakor Keresztesi József kritikust, szerkesztőt láttuk vendégül, aki a közönséget is bevonó, közvetlen és felszabadult hangulatú beszélgetős előadást tartott Rubin Szilárdról, a különös sorsú, elfeledett, majd a közelmúltban újra felfedezett, nehéz természetű magyar íróról, aki élete utolsó évtizedeiben Tapolcán élt, szinte teljesen elszigetelődve és kiszakadva az irodalmi életből, és akiről számtalan meghökkentő információ mellet megtudhattuk azt is, hogy Pilinszky János jó barátja volt, és hogy regényeinek nagyon erős az önéletrajzi vonatkozása. 

Az eseményen 11 fő érdeklődő jelent meg.

 

 

Második alkalommal, 2014. május 23-án, pénteken 17 órakor Szemes Péter kritikus, esztéta, a Göcseji Múzeum irodalomtörténésze, a Pannon Tükör kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese mutatta be beszélgetés keretében az általa szerkesztett Palackposta című zalai-muravidéki írók, költők antológiáját. A beszélgetés során részletesen elemezte a Zala megyében mindezidáig megjelent összes irodalmi antológiát, kitért a muravidéki magyar és a zalai irodalom erős kapcsolataira és a zalai irodalmi jelentős hagyományaira. Az est során a kötetben szereplő keszthelyi, vagy Keszthelyhez valamiképpen kötődő szerzők (Cséby Géza, Lackner László, Lángi Péter, Lőrincz Lajos) a megjelent közönség nagy megelégedésére felolvastak verseikből, novelláikból.
Az eseményen 17 fő érdeklődő jelent meg.

 

 

Harmadik alkalommal 2014. augusztus 26-án, kedden 17 órakor két fiatal, feltörekvő zalai származású novellistát mutattunk be a keszthelyi irodalomszerető közönségnek: Gál Somát és Horváth Márkot, akik művészi terveikről, az irodalmi karrierépítés nehézségeiről, buktatóitól, szépségeiről, furcsaságairól meséltek tapasztalataik alapján, és az érvényesülés, az ismertté válás lehetőségeiről, valamint hamarosan megjelenő köteteikről, egy kellemes, vidám hangulatú beszélgetés keretében. A beszélgetés során természetesen fel is olvastak műveik legjavából.
Az eseményen 15 fő érdeklődő jelent meg.

 

 

Negyedik, utolsó alkalommal, 2014. szeptember 12-én Jónás Tamás költőt, írót láttuk vendégül, aki Lassuló zuhanás című legutóbbi verseskötete kapcsán mesélt lebilincselően, megrendítően és elgondolkodtatóan az életéről, gyermekkori nehézségeiről, gyermekeihez fűződő viszonyáról és arról, hogyan szövi át minden percét a költészet; illetve művészi színvonalon tolmácsolta saját költeményeit.

Az eseményen 12 fő érdeklődő jelent meg.

 

 

2014. november 07., péntek 08:45

Nyitvatartás

Hétfő 9.00-18.00
Kedd 9.00-18.00
Szerda 9.00-18.00
Csütörtök 9.00-18.00
Péntek 9.00-18.00
Szombat 9.00-18.00
Vasárnap 9.00-18.00

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen aktuális és elkövetkezendő kiállításainkról és programjainkról!
Please wait

Múzeumi bolt

Eseménynaptár

Július 2017
H K Sz Cs P Szo V
week 26 1 2
week 27 3 4 5 6 7 8 9
week 28 10 11 12 13 14 15 16
week 29 17 18 19 20 21 22 23
week 30 24 25 26 27 28 29 30
week 31 31
Hétfő 9.00-18.00
Kedd 9.00-18.00
Szerda 9.00-18.00
Csütörtök 9.00-18.00
Péntek 9.00-18.00
Szombat 9.00-18.00
Vasárnap 9.00-18.00