Elmentek…. A sármelléki szovjet repülőtér múltja – 29 év lenyomata 35 év távlatából

2025. október 7.

Emlékmű a sármelléki szovjet laktanya bejáratánál; Forrás: ЛюдмилаТерновая https://csi.pet/nmSXR

Sármelléki szovjet repülőtér egy 1984-es légifelvételen; Forrás: https://www.fentrol.hu/hu/

Bevezető

2025. október 4-én 35 éve, hogy a sármelléki katonai repülőtérről az utolsó szovjet Mig-29-es vadászrepülőgép is elhagyta a kifutópályát. Ezen alkalomhoz kötődően végeztem kutatásokat, amelyek elsősorban nem katonai szemszögből vizsgálják a szovjet légierőbázis múltját, hanem polgári oldalról igyekeztem feltárni a múlt e szeletét.

A katonai objektum területén élő katonák, családtagjaik, a polgári alkalmazottak és a térség lakossága között különleges együttélés valósult meg, amely mind a kettő fél számára kedvezően alakult. 1990. október 4-én érdekes érzés motoszkált a helyi lakosságban és a távozókban is: egyikük se örült felhőtlenül az elválásnak. Ez az együttélés hozta az ötletet, hogy személyes benyomások alapján mutassam be az utókornak, milyen volt a katonai bázison az élet, hogyan alakult a viszony a szovjetek és a magyar lakosság között. Dolgozatom alapját elsősorban Szabó Péter (Sármellék, Arany J. utca) sármelléki lakos elbeszélése adja, aki öt évet dolgozott a repülőtéren még a szovjetek idejében, valamint gyermekkorából is számos emléket őriz erről a különleges viszonyról. Sármelléki lakosként folytatott informális beszélgetéseim is megerősítették a Szabó Péterrel készített interjú alapjait, illetve arra sarkalnak, hogy tovább folytassam e kutatómunkát. A repülőtéren, az egykori katonaváros területén és a világhálón is folytattam kutatásokat. A reptérbejáráson a mai állapotokat vetettem össze az interjúban elhangzott információkkal, valamint korabeli légi felvételekkel és magánfotókkal. Ezek segítségével kialakult egy kép a bázison zajló életről, annak működéséről. Az interneten sikerült olyan oldalakat találnom, ahol a Sármelléken szolgált egykori katonák, családtagjaik osztanak meg emlékeket, fotókat a sármelléki tartózkodásuk idejéből.

A repülőtér rövid története számokban

A Zalavár és Sármellék falvak között elterülő repülőtér és egykori katonai bázis múltja meghaladja a 80 esztendőt.

Az 1940-es évek óta repülőtérként funkcionáló területen 1950-ben készült az első szilárd burkolatú – még csak 2000 m hosszú – kifutópálya, amelyet a 47. magyar repülőezred használt 1961 szeptemberéig, amikor Pápára vezényelték az egységet. A pápai bázisról pedig az ott állomásozó szovjet légierőezredet telepítették át Sármellékre. 1961. október 1-től, csaknem napra pontosan 29 évig működött a Kis-Balaton közelében a szovjet légierő bázis. A jelenleg is meglévő 2500 m hosszú és 60 m széles kifutópályát 1982-ben építették. Polgári légikikötőként 1991 óta üzemel.

Kik állomásoztak Zalavár/Sármellék határában?

A Déli Erőcsoport Légierőjéhez tartozott az 5. Vadászrepülő Ezred is, amely Zalavár -Sármellék között állomásozott. Az ezredfeloszlatás előtti teljes neve: 5. Gárda Vadászrepülő Ezred „Berlin” Vörös Zászló Rendje, Bohdan Hmelnickij Ezred.

A gárda a II. világháborúban nyújtott hőstetteiért több elismerést, címet kapott:

• A német főváros, Berlin elfoglalása során vívott csatákban nyújtott kimagasló teljesítményéért a „Berlin” kitüntető címet kapta.
• február 9-én a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendeletével a Vörös Zászló Renddel tüntették ki, amely első és legmagasabb rangú szovjet kitüntetés volt.

Vöröszászló rend. Forrás: https://n9.cl/tg3yl1

Bohdan Hmelnickij-rend II. fokozata. Forrás: Nyikolaj Ivanovics Moszkaljov; https://n9.cl/clvre

• Drezda városának elfoglalása során nyújtott példamutató teljesítményéért, bátorságáért és vitézségéért Bohdan Hmelnickij-rend II. fokozatával tüntették ki.

Az ezred kötelékében szolgáló gépek a sármelléki tartózkodásuk idején

A repülőgépek pontos száma nem ismert, de feltételezhető, hogy egy időben 45-50 darab gép szolgálhatott a sármelléki bázison. Sármelléken a 29 év alatt 4 géptípus állomásozott.

MiG-19 S (1956 – 1963)

A MiG-19 (NATO-kód: Farmer) egy szovjet, együléses, második generációs sugárhajtású vadászgép, amelyet a Mikojan és Gurevics Tervezőiroda fejlesztett ki az 1950-es évek elején. Ez volt az első szovjet sorozatgyártású szuperszonikus vadászgép, amelyet széles körben használtak a Szovjetunió légvédelmi rendszerében, és külföldre is szállítottak. A Magyar Néphadsereg légierejében 1960 és 1974 között 12 db MiG-19PM (ágyúfegyverzet nélküli elfogóvadászgép) szolgált. A MiG-19S vadászgép teljes egészében mozgó vezérsíkkal (innen ered az „S” betű) épült.

A MiG-19 lett a világ első repülőgépe, amely képes volt szuperszonikus sebességet (azaz a hangsebességet, ami 343 m/s) elérni vízszintes repülés közben, felszálláskor.

MiG-19S az Egyesült Államok Légierejének Nemzeti Múzeumában
Forrás: https://n9.cl/umsmy

MIG-21 PFM (1963 – 1975)

A MiG-21 (NATO-jelentési nevén OTAN: Fishbed) egy második és harmadik generációs szovjet könnyű szuperszonikus vadászgép, amelyet a Mikojan és Gurevics Tervezőiroda fejlesztett ki az 1950-es évek második felében. Az első deltaszárnnyal rendelkező MiG.

MiG-21PFM Forrás: https://n9.cl/wt444

A „leg”-ek vadászrepülőgépe:

• A történelem legelterjedtebb szuperszonikus repülőgépe.
• A legnagyobb tömegben gyártott második generációs vadászrepülőgép.
• A leghosszabb ideig gyártott vadászrepülőgép: 26 évig a szovjetek, majd a kínaiaknak átadott technológiát 50 évig gyártották. A kínaiak J-7/F-7 néven használták.

Egy kínai F-7-es a Dél-kínai-tenger felett 1993 májusában. Forrás: https://n9.cl/2k3b4j

MiG-23M (1975-1989)

MiG-23 gépek a sármelléki repülőtéren; https://n9.cl/q7gb1j

A MiG-23 (angolul– „Flagellator”) egy harmadik generációs szovjet többcélú vadászgép változtatható szárnyú kivitelben, amelyet az OKB-155 (a napjainkban is működő RAC MiG ( Russian Aircraft Corporation MiG) fejlesztett ki. Nagy sorozatban gyártották 1985-ig, vadászrepülőgépekként és légvédelmi repülőgépekként állították szolgálatba. Jelentős mennyiséget szállítottak külföldre is.

MiG-29 (1989. 08 – 1990.09.)

MIG-29-es vadászrepülőgép; Forrás: https://n9.cl/sh1dy

A MiG-29 (NATO-kód: „Fulcrum”) szovjet negyedik generációs többcélú vadászrepülőgép, amelyet az 1970-es években fejlesztett ki az A. I. Mikojan Kísérleti Tervező Iroda. A MiG-29-et úgy tervezték, hogy a szélsőséges időjárási körülmények között, nyílt térben és a földfelszín közelében, beleértve a radarzavarok okozta körülményeket, irányított rakéták és fedélzeti ágyú segítségével mindenféle légi célpontot megsemmisítsen, valamint földi célpontok támadására is alkalmas legyen.

Milyen infrastruktúrát építettek ki a légierőbázison?

Egy közepes falu lakosságának a teljeskörű ellátását kellett biztosítani a hadi infrastruktúra mellett. A bázisnak önálló vízellátása és szennyvízkezelő rendszere volt. A katonaváros területén 7 db olyan mélyfúrású kutat üzemeltettek, amelyek hálózatba kötve a központi fertőtlenítőrendszeren és a tárolótartályokon keresztül a folyamatos és zavartalan vezetékes vízellátást biztosították. A vízkezelő, fertőtlenítő berendezések akadálytalan működését külön képzett személyzet felügyelte napi 24 órában. Az átlagosan 300 – 350 m mélységű kutakból kiszívott vizet az egyenként 500 m³ -es tartályokba szivattyúzták.

Ivóvíztartály részlet Fotó: Németh Péter

A vízkezelő berendezések épületei külön védelem alatt álltak, illetéktelenek nem férhettek sem a tárolótartályok, sem pedig a tisztítórendszer közelébe. A ’70-es évek első felében a napi vízfogyasztás 1000-1500 m³ körül alakult.

Az interjúalanyom a ’70-es évek első felében dolgozott a katonai bázison, így ebből az időszakból ismert szokásokat tudom hitelesen ismertetni.

A szennyvíz kezelése hasonló szinten történt, mint ebben az időszakban egyéb más település használt vizének az ártalmatlanítása. Ekkor még a mechanikai tisztításon és a fertőtlenítésen kívül a maihoz hasonló, rendkívül szigorú előírások nem vonatkoztak a tisztított szennyvíz minőségére és így a tisztítási fokozatokra sem. A bázisra bevezető út közelében működött a szennyvízkezelő telep, ott zajlott a különböző szintű fizikai tisztítás és a fertőtlenítés. Földbe süllyesztett tartályokba érkezett a szennyvíz, ahonnan olyan beton építményekbe került, amelyekben tufa kövekre szivattyúzták. A kőzet porózus szerkezetéből adódóan nagy felületen képes a szennyeződések megkötésére. A tufakövek cseréje évente történt. A darabos szennyeződésektől megtisztított és fertőzésmentes víz az objektum területén keletkező csapadékvízzel együtt egy csatornán folyt le a Balaton felé (ekkor még nem létezik a napjainkban ismert Kis-Balaton).

1984-es légifelvétel részlet; piros körben a szennyvízkezelő tornyok Forrás: https://www.fentrol.hu/hu/; szerk.: Németh Péter

Élelmiszerellátás

A szovjetek az objektum északkeleti részén sertéstelepet üzemeltettek, annak ellenére, hogy disznóhúst szinte egyáltalán nem fogyasztottak. Akkor miért kellettek a sertések? A Sármellék település lakosszámával megegyező lélekszámú bázison keletkező jelentős mennyiségű ételmaradék hasznosítására tartották a disznókat. Baromfit sem igen fogyasztottak, inkább marhahúst. A ’70-es évek elején még volt vágás a keszthelyi húsüzemben, ahova értékesítésre szállították a sertésállományt, vagy a sertést marhahúsra cserélték. A tiszti családok hetente kaptak 3 kg marhahúst. Székesfehérvárról érkezett a hűtőkocsi. Már itt szóba is hozhatjuk a polgári lakossággal a cserekereskedelmet. Hiszen, ha rendszeresen kaptak marhahúst, egy idő után megunták, így a falusiakkal elcserélték pl. pálinkára vagy egyébre. A sármellékiek jóval többen termesztettek szőlőt a sármelléki szőlőhegyen, mint napjainkban, a háztájiban termesztett zöldséget, burgonyát, a felesleges bort a lakosok vagy eladták, vagy zajlott a cserebere. A reptér főbejárat közelében levő nagyobb beépítetlen területen padok voltak kihelyezve, ahol a ’70 -es években a lakosok zöldséget, gyümölcsöt, tojást bevihettek, árusíthattak.

1984-es légifelvétel részlet; piros körben a legénységi, sárga körben a tiszti étkezde; lila vonallal a kultúrház jelölve. Forrás: https://www.fentrol.hu/hu/; szerk.: Németh Péter

Az étkezésre jellemző volt a nagy mennyiségű káposztafogyasztás, elsősorban a káposztaleves, amit minden nap készítettek, és jellemzően káposztát, uborkát, sárgarépát főztek bele, paradicsom nélkül. A 3-4 ZIL teherautónyi káposztát, répát hatalmas betonkádakba szeletelték, kiskatonák taposták, majd savanyították. Ez a mennyiség közel egy évre elegendő volt a repülőtéri lakosság számára. A legénység hetente egyszer kapott halat is. Nem ugyanazt az ételt kapta a sorállomány, a tisztek és a hajózók. Nemcsak az étel volt más, de teljesen más épületben is étkeztek a sorkatonák és máshol a tisztek, tiszthelyettesek és a pilóták.

A tiszti étkezde napjainkban (2025. 09.); Fotó: Németh Péter

Az úgynevezett tiszti étkezde egyik felében a tisztek, tiszthelyettesek, a másik részében a pilóták étkeztek, a kettő között volt a konyha. A pilóták mind mennyiségileg, mind minőségileg jobb ellátásban részesültek, ők pl. minden étkezés után kaptak egy rúd étcsokoládét is.

A konyhákra a nyersanyagot magyar forrásból szerezték be.

A tiszti étkezde különtermében álló kandalló napjainkban (2025.09.); Fotó: Németh Péter

A központi ellátáson túl a legénységi étkezdénél kantin is üzemelt, ahol az alkoholon kívül mindent vásárolhattak a katonák, de a polgári alkalmazottak is. A lakóépületek mellett bolt és presszó is működött, de az orosz katonai ruharaktárral egy épületben ruhaboltot is működtettek, ahol még a polgári alkalmazottak is vásárolhattak a kinti áraknál jóval olcsóbban.

A bázisnak önálló vasúti bekötése volt. Azon a területen, ahova a sínek futottak hatalmas rakodóteret alakítottak ki, valamint különféle raktárépületek álltak, ahol a polgári és katonai célt szolgáló létesítmények karbantartásához, felújításához szükséges építőanyagokat, és szenet tároltak. Vasúton érkezett a repülőtér üzemanyag ellátása is: a repülőgépek üzemanyaga, a kerozin, a különféle teherautókat meghajtó gázolaj, de benzin is.

Lakhatás

Az újabb építésű házak napjainkban (2024. 05.); Fotó: Németh Péter

A repülőtér és a falu területén is 1-1 lakótelep található még ma is. A község 12 db társasháza jórészt lakott. A katonai bázis lakóépületei lepusztult állapotban vannak. Kik éltek e lakásokban?

A nős, családos tisztek, tiszthelyettesek saját lakásokban laktak. Ahogy az elején említettem, 1961 előtt magyarok állomásoztak Sármelléken. A Magyar Néphadsereg a település belterületén is épített szolgálati lakásokat, ahova később a szovjetek is beköltöztek, ahonnan fokozatosan települtek át a reptér területére a családok. A Barátság lakótelep teljesen soha nem ürült ki. A ’80-as évek elején felhúzott három épület 180 lakásába költözhettek a családok. Ezek már 4 emelet + magasföldszinti központifűtéses házak voltak, ahol kettő, ill. három szobás lakások kerültek kialakításra. Az épületek alatt teljes pincerendszert alakítottak ki, ahol minden lakásnak külön tárolója volt. Ezen épületeken kívül a korábbi – még a magyar időszakból is maradt – épületekkel együtt a lakások száma meghaladhatta a 300 -at. Az új házakat a magyar építőipar, a ZÁÉV építette. Emellett külön épületben, a nőtlenszállón kaptak szállást a tisztek, tiszthelyettesek és a hajadon szovjet polgári alkalmazott nők is. A sorállomány elkülönítve, alacsonyabb komfortfokozatú legénységi épületekben lakott, ahol a szinteken a folyosók végén voltak a vizesblokkok hidegvíz ellátással.

Polgári lakosság

A fentiekből láthatjuk, hogy csak a nős tisztek családjai már jelentős polgári létszámot tettek ki. Hozzájuk lehet még számolni a bázis polgári alkalmazottjait, akik részben magyarok, részben pedig oroszok voltak, akik ugyancsak a bázison és/vagy Sármelléken, a Barátság lakótelepen éltek. Természetesen a magyarok a környező településekről naponta jártak be. A legtöbb tisztfeleség nem dolgozott, néhányan adminisztrációs munkát láttak el. A közösségi terek (pl. kultúrház), az irodák, lépcsőházak, a parancsnoki épület, a nőtlen tiszti szállás vizesblokkjait magyar polgári alkalmazottak takarították. Keresetkiegészítésként néhány tiszt lakását is tisztán tartották. A konyhai alkalmazottak között a ’80-as évek előtt több magyar asszony is dolgozott, akik aztán később kiszorultak ebből a tevékenységből. A boltok alkalmazottai, a bázis egészségügyi dolgozói (orvosok, ápolók) inkább szovjetek voltak, a karbantartók (asztalos, víz-, szennyvízkezelők, üveges, vízvezetékszerelő, kályhás, stb.) általában a környező falvak lakosai közül kerültek be. Az óvoda és az iskola személyzetét is a szovjetek adták. Csak a magyar polgári alkalmazottak létszáma 60-70 fő körül lehetett a ’70-es évek elején.

’70-es évek eleje, orosz kisdiákok Sármelléken. Forrás: Gennadij Samofalov; https://csi.pet/dDDqw

Gyerekek

A családokról már több szó esett az előzőekben. A bázis területén, a lakóépületek mellett óvoda és általános iskola alsó tagozata is működött. A Barátság lakótelepről reggelente a szovjet laktanya busza gyűjtötte be a szovjetek gyerekeit, és vitte a repülőtérre, majd a nap végén vissza. A felsős gyerekeket hetente szállították Székesfehérvárra.

Kultúra

A bázis területén külön épületben volt a kultúrház helyőrségi művelődési otthon (ez ma már nem áll), ahova a környező településekről a fiatalok is bejártak műsort adni. Volt biliárdasztal, vetítés, klub est, néptáncelőadás.

Népünnepély ’70-es évek. A lakótelep és a sportpálya látható. Forrás: Эрик Бусыгин; https://csi.pet/KEzpF

(Köz)egészségügy

A pilótáknak külön pilótaorvosa volt, de rajta kívül 4-5 orvos, valamint állandó ápolószemélyzet is dolgozott a gyengélkedő épületében. Ez elég komoly orvosi jelenlétnek mondható. Az egészségügyi épületnek önálló központi fűtése és ivóvíz tisztítórendszere volt. A polgári alkalmazottakat is rendszeresen évente vizsgálta orvos, ahol az alkoholfogyasztást is nagyon szigorúan vették.

A legénység ruhájának, ágyneműjének rendbetételére, tisztán tartására külön ruházati szolgálat üzemelt varrodával és mosodával. A legénységi zuhanyzókban nem volt melegvíz, de a sorállományúak hetente egyszer, beosztás szerint mehettek a szaunába. Érdekesség, hogy a bázis területén több helyen építetek a tiszthelyettesek maguknak szaunát fából. A hangárok csoportokban voltak, ezeknél is készítettek maguknak szaunát zuhanyzóval. Ide a vizet tartályokkal vitték.

Az egykori szauna helyiségei napjainkban (2025.06.); Fotó: Németh Péter

Sportolási lehetőség

A műhelyek és a lakóépületek között sportpálya, edzőpálya különböző tornaszerekkel állt a katonák szolgálatában. A fedett sportcsarnok nem csak lehetőséget adott a testedzésre, de kötelező is volt a különféle sportolási tevékenység.

Természeti környezet

Lakótelep a ’80-as években; Forrás: Людмила Терновая; https://csi.pet/8w3fU

A 400 ha-os katonai bázis területén kb. 10 ha volt összefüggő erdős terület. Ebből kb. 4 ha az égenföldi temető területe, a többi is a bázis Sármellék felőli területén húzódott. Az épületek között, ahol nem okozott akadályt több helyen ültettek örökzöldet, a házak között rendezett volt a környezet. A hangárcsoportok között versengés is volt, kiknél szebb, rendezettebb a külső körlet. Virágosítottak, volt, ahova még szökőkutat is építettek. A szaunát pedig már írtam. Mivel a hangárokban tiltott volt, ezeken a helyeken tudtak cigarettázni, és itt beszélgettek.

Főbb katonai egységek, védelem

Oktatóterem; Forrás: Эрик Бусыгин; https://csi.pet/n4LVk

     Az őrszázad biztosította a teljes objektum védelmét. Épületük a főbejárattól jobbra áll. Az egyik legjobb állapotban megmaradt ház. A repülőtér Ny-i részén állomásozott a légvédelmi század. Az ezred többi százada, amelyeknek a repülési feladatok kiszolgálásán túl, a repülőtér üzemeltetése, működésének szervezése és biztosítása volt a feladata, a napi kiképzési tevékenység támogatásához, az akadályok telepítéséhez, az objektumok védelmének javításához, a technikai eszközök hadrafoghatóságának biztosításához, valamint a katasztrófahelyzetekre való felkészüléshez komoly létszámmal kellett rendelkeznie. A laktanyában szolgáló tűzoltók is szovjetek voltak, akik feladata részben a repülőtér, részben az egyéb létesítmények tűzvédelme volt. 4 egység működött, amiből kettő mindig szolgálatban állt. Föld alatti védelmi állás szolgált harcálláspontként, ami egyfajta katonai iránytóközpont. A bázis területén ma is áll az ún. atom hangár, ahol viszont nem tároltak nukleáris töltetű fegyvert.

Napi ritmus

Pihenő; Forrás: https://csi.pet/zTs2g

Nem lehet egységesnek mondani, hiszen a katonai feladatok is nagyon sokfélék, eltérőek voltak, ami a polgári alkalmazottakra is vonatkozik, hiszen pl. az egészségügyi alkalmazottaknak, a víztisztító berendezés kezelőjének is 12, illetve 24 órás munkarendje volt. Egy közös volt mindenkinek, a sziesztaidő: 12:00 és 15:00 óra között kötelező pihenő volt. Ahogy riportalanyom fogalmazott: „Kellett mindent, csak nem olyan tempóban.”

Az oktatás, a továbbképzés is a mindennapok része volt. Ezt nem csak tanműhelyek segítették, de oktatóterek is rendelkezésre álltak.

Az 5. vadászrepülő ezred és a lakosság viszonya

Kirovec traktor; Forrás: https://csi.pet/V49uk

A ’80-as évek elején az egyik ősz elég csapadékos volt, így a Termelőszövetkezetnek nehézségbe ütközött a répa betakarítása. Nem volt olyan erőgép, amivel erre az erősen felázott talajra rá tudtak volna menni. Riportalanyom az akkori termelőszövetkezet elnöknek felajánlotta, hogy közvetít az oroszok felé, hogy tőlük kérjenek erőgépet. Idézet következik az interjúból: „Menjünk le a reptérre, kicsit még beszélek oroszul, hogy nem tudnának-e segíteni rajtunk! Tudtam, hogy ki volt a gépjárműparancsnok, nagyon jó barátom volt, pár évvel volt csak idősebb. Mondom neki, mi a gondunk. Azt mondta, hogy menjünk föl a parancsnokhoz aztán beszéljük meg. Adtak egy Kirovecet.”

Arra is volt példa, hogy a hatalmas hó, ami lehullott, azt az oroszok a KRAZ nyolckerekes teherautóval tolták ki a faluból.

 

Összegzés

Az 1956-os forradalom vérbefojtásával a szovjet vezetés precedenst akart teremteni, hogy még véletlenül se jusson eszébe egy Varsói Szerződés tagállamának se fellázadni. Hogy ez Magyarországon se ismétlődhessék meg, jelentős erőket állomásoztattak hazánk különböző területein. Ennek a tekintélyes katonai erőnek az egyik vadászrepülő ezrede állomásozott Keszthelytől 15 km-re Sármellék határában 1961. októberétől. E területen már 1950-től magyar katonai repülőtér működött.

Sármellék és Zalavár települések között egy katonaváros élte mindennapjait, és akarva-akaratlanul a bázison élők és a polgári lakosság között mindkét fél számára előnyös viszony fejlődött ki. Virágzott a kereskedelem, amely részben cserebere volt, részben az akkori hivatalos áraktól jóval kedvezőbb adásvétel. A fegyveren kívül szinte minden beszerezhető volt a szovjet katonáktól és a polgári alkalmazottaktól. Legyen szó kerozinról, szőnyegről, ruháról vagy malacról, stb. Ez a térség lakosságára nézve kényelmes lehetőség szűnt meg egyik napról másikra, amikor az általános gazdasági helyzet rendkívül kedvezőtlenül alakult országosan is.

Elmentek. Hirtelen beállt a csend. Az ország független lett, de hatalmas teher is nehezedett a társadalomra, a magyar gazdaságra. A lehetőségekkel pedig nem tudott élni. A repülőtér hasznosítása polgári célokra megkezdődött, de a hatalmas -sok esetben- jó állapotú épületvagyont hagyták lerombolni.

Díszítő festmény az egyik tiszti lakás falán; Fotó: Németh Péter (2025. 05.)

A szovjetek a környezeti szennyezéssel milliárdos károkat is okoztak, amelyek helyreállítása éveket vett igénybe. A tartályokból különféle szénhidrogén származékok folytak a talajba. Így lehetett, hogy a kutak vizét meg lehetett gyújtani.

Mára egy bekerített szellemváros fogadja a Hévíz-Balaton Airportra érkező turistát.

Köszönöm Hontvári Attila ügyvezető-helyettesnek és kollégáinak a lehetőséget, hogy több alakalommal is bent járhattam a katonaváros területén! Köszönöm Szabó Péter sármelléki lakosnak, hogy hosszú órákat szentelt arra, hogy felelevenítsük a repülőtér múltját, a szovjetek és a magyar lakosság viszonyát!

Jelen írás egy kutatómunka kezdeti stádiumáról egy összefoglaló. A benne szereplő különböző adatok megerősítéséhez, pontosításához, kiegészítéséhez folytatni kell ezt a kutatást. Most is hangsúlyozom: nem katonai, hanem polgári oldalról kívánom a kutatást folytatni.

Továbbra is várom azok jelentkezését, akiknek személyes kapcsolata volt a sármelléki repülőtér szovjet lakóival, illetve ők maguk ott dolgoztak vagy éppen ott éltek!

Képek a sármelléki egykori szovjet laktanyából

Két különleges lakás a sármelléki egykori szovjet laktanyából

A tiszti étkezde különterme a sármelléki egykori szovjet laktanyából

Vadászgépek búcsúfelszállása a sármelléki repülőtérről (a Keszthelyi Televízió adásának részlete)

A sármelléki repülőtér helyzete – kárfelmérés, kárelhárítás és hasznosítás (a Keszthelyi Televízió adásának részlete)

Németh Péter
peter.nemeth@balatonimuzeum.hu