A hazai és nemzetközi művészettörténetben napjainkban fokozott figyelmet kapnak a sokáig háttérben maradt női életművek, történetek és művészettörténeti narratívák. A Szomszédasszony szép leánya elment festőiskolába című időszaki kiállítás lehetőséget adott arra, hogy a Balatoni Múzeum képzőművészeti gyűjteményét ebből a nézőpontból vizsgáljam. A következőkben néhány gondolatot szeretnék megosztani a hamarosan záruló tárlat eszmei hátteréről.
Amikor átvettem és elkezdtem megismerni a képzőművészeti gyűjteményt, már a kezdetektől célom volt, hogy ez a gazdag anyag megnyíljon a közönség és a város előtt. A megnyitás gesztusa az elmúlt ősszel nyílt Betekintő című tárlattal meg is kezdődött: ennek lényege az volt, hogy minél több kép kikerüljön a raktárból, minél változatosabb léptékekkel, technikákkal, témákkal találkozhassanak az érdeklődők.
Ez az új kiállítás a nyitás és a láthatóvá tétel egy másik rétegére fókuszál. Ezúttal nem (csupán) a raktárból vagy fiókból kellett elővenni a képeket, hanem bemutatni ezeket a gazdag, de gyakran feldolgozatlan életművel rendelkező művészeket is. A rendezés folyamata egyfajta esettanulmányként értelmezhető: a múzeumi gyűjtemény női szerepeit és azok reprezentációját vizsgálja.
Hagyományosan a művészeti gyűjteményekben a nők inkább modellként, testként, múzsaként voltak jelen, mint alkotó művészként. A Balatoni Múzeum képzőművészeti gyűjteményében a női nevek aránya nem éri el az 1 százalékot. Ez a szám is tovább bontható: egy-egy termékeny alkotó munkái adják a nagy részét, ehhez adódik hozzá egy-egy periférikus művész egy-egy kis vázlata.Kíváncsi lettem, így elkezdetem a többi anyagot is böngészni. Hosszú oldalakon kell végigkattintgatni, mire egy-egy női név felbukkan. A helyzetet még beszédesebben illusztrálja néhány néprajzi leltári bejegyzés, ahol az alkotó vagy készítő neve helyett mindössze annyi szerepel: „egy asszony”.
A számszerű adatokon túl egy másik jellegzetesség is szembeötlő volt az előkészítés során: a női alkotók gyakran családi-rokoni viszonyokon keresztül kapcsolódtak a művészeti élethez.
Madarász Viktor, a magyar történelmi-romantikus festészet kiemelkedő alakjának lánya, Adeline szintén festőművész volt. Egy női arcképet (önarcképet?) ábrázoló krétarajza a múzeum gyűjteményének egyik első olyan darabja, amely női alkotótól származik.
Madarász Adeline: Női arckép, 1915. ltsz. 56.32.
Szablya-Frischau-né Lohwag Emesztin Szablya-Frischau Ferenc festővel, a Magyar Képző és Iparművészek Egyesületének egyik alapító tagjával kötött házasságot. A festőházaspár mindkét tagjától egy-egy mű szerepel a leltárban. Emesztin húga, Konstantin Frida, később Ferencnél tanult festeni, majd az ő testvérével, Jánossal – aki ugyancsak egyesületi alapító volt – kötötte össze életét. A „Konstantin” nevet Frida választotta, hogy megkülönböztesse magát az azonos család- és férjezett nevű testvérétől. A múzeum Fridától több aquatintát és rézkarcot is őriz.
Konstantin Frida: Fekvő kutyák, ltsz. 56.76. aquatinta, papír, 8,8 x 19,2 cm
Konstantin Frida: Szobabelső alakokkal, ltsz. 56.61. aquatinta, papír, 22 x 20 cm
Szablya-Frischau Ferenc: Önarckép stéggel, 1906. ltsz. 81.2.1. olaj, vászon, 185 x 168 cm
Hasonló a helyzet Barabás Miklós, híres biedermeier festő és lánya, Barabás Ilona esetében, aki Szegedy-Maszák Hugóval kötötte össze az életét. Mindhárom művésztől szerepel mű a nyilvántartásban.
Barabás Miklós: Lisznyay Kálmán, Lisznyay Kálmán dedikációjával Romosetter Vincének, 1859. ltsz. 56.16. papír, litográfia, 65 x 54 cm
Ezek a családi kapcsolódások jól mutatják, hogy bizonyos körök privilegizált helyzete nemcsak az alkotás lehetőségét biztosította, hanem az elismeréshez és a gyűjteményekbe való bekerüléshez is kedvezőbb feltételeket teremtett.
„…míg a helyiség engedi, nők is vehetnek részt”1
Bár a hazai művészképzés — a Mintarajztanoda megalapítása óta — lehetőséget biztosított női növendékek számára is, kezdetben ez kezdetben ez korlátozott létszámot és a férfiaktól eltérő tanrendet jelentett. A 19. század utolsó és a 20. század első évtizedeiben ezek a keretek fokozatosan bővültek, mígnem 1921-ben Lyka Károly reformjai eltörölték a képzések közötti különbségeket.
„Ezentúl a leányoknak a művészeti munkálkodásban fel kell venniök a versenyt a művésznövendékekkel…”2
És ez így is történt: a Balatoni Múzeum gyűjteményébe az 1950-es évek második felétől kezdtek el fokozatosan bekerülni női művészek. A Darnay Kálmán által gyűjtött, 1958-ban beleltározott művészeti mappában már számos nő nemű művésznövendék akad. Az első jelentősebb életmű, Barabás Gizella 46 darab festménye az 1980-as években kapott helyet a gyűjteményben. Az elmúlt két-három évtizedben azonban ismét csökkent a női alkotókhoz köthető művek száma a szerzeményezések között – ezek is jellemzően iparművészeti vagy grafikai munkák.
Barabás Gizella: Búcsú a naptól, 1965. ltsz. 80.21. olaj, farostlemez, 80 x 60 cm
Barabás Gizella: Tavaszi munka. Csónakok festése. 1962. ltsz. 80.22. olaj, farostlemez, 80 x 60 cm
Ahogy a tárlat anyaga formálódott, egy újabb jellegzetesség is kirajzolódott: technikák és műfajok között is mutatkozik eltérés a női alkotók körében a gyűjtemény egészének összetételéhez képest. Vajon mindig más vizuális nyelvet beszéltek, vagy inkább a társadalmi keretek határozták meg, milyen eszközök álltak rendelkezésükre?
Málik Irén: Alkonyat, 2007. ltsz. 2009.1.3. szövött textil, 105 x 115 cm
Tavaszy Noémi: Összefogás. Facsoport. ltsz. 88.2778.1. linómetszet, 15,5 x 15 cm
Tavaszy Noémi: Kék vitorlások. ltsz. 88.2780.1. linómetszet, 11,5 x 26,5 cm
Hodonyi Magdolna: Táj figurákkal, 1990-es évek, ltsz. 2001.1.4. akvarell, 50 x 40 cm
A tárlat célja volt, hogy ezek a munkák egymást megvilágítva kerüljenek közös térbe, úgy, hogy összefüggéseiket vagy különbségeiket a néző maga fedezhesse fel. Az installációt ennek megfelelően a terem közepére képzeltem el, mint amely a fizikai térben is középpontba állítja ezeket az alkotókat.
Installáció, enteriőr
Az íves felépítés a művek helyzetét is kifejezi: a kollekció változatos és színes, de ez első pillantásra nem feltétlenül válik láthatóvá. Ezek az alkotók és alkotások egy nem teljesen zárt, de lehatárolt belső világban léteznek. Egymás mellett, szinte zsúfoltan jelennek meg ebben az intim térben, amely centrális elrendezésével nyitott és átjárható marad, mégis önálló egységként létezik. Egyfajta belső világként működik, amely megidézheti az anyaméhet, a barlangot, a jurtát vagy az otthont: azokat a tereket, ahol a nő évszázadokon át őrizte a tüzet és biztosította az élet fennmaradását. A kreatív alkotás is egyfajta teremtés, amely a reproduktív szerepük által meghatározott nők életében sokáig csak másodlagos lehetett.
Papp Virág Liliána, művészettörténész-muzeológus
A szöveg a szerző Múzeumi Esték című programsorozatban elhangzott előadásának szerkesztett részlete.
Jegyzetek, források:
1., 2.: Bicskei Éva: Nők Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda- És Rajztanárképezdében, 1871 és 1908 között. in: A mintarajztondától a képzőművészeti főiskoláig
Ecsettel írt történelem – Madarász Viktor és lánya, Adeline művészete (Fekete ház)
Kapcsolódó tartalmak
Kiállítások 