Lovassy Sándor élete és munkássága

2026. szeptember 30.

A Lovassy család

Lovassy Sándor

Lovassy Sándor magánéletéről keveset tudunk. A rendelkezésre álló különféle életrajzi források közül a „Magyarországi ornitológusok életrajzi lexikona” (2018.) az, amelyik -noha csak egy fél mondattal- de említést tesz házasságkötéséről és első fiúgyermeke születéséről. Magam fontosnak tartom, hogy egy ilyen kiváló embernél lehetőleg minél jobban térképezzük fel, és ismertessük az ősöket és a leszármazottakat, amely utóbbi a Lovassy kultusz ápolásához is hozzájárul. Jelenleg dr. Gelencsér József lokálpatrióta őriz egy kisebb Lovassy hagyatékot, és gondozza a keszthelyi Lovassy sírt. A Balatoni Múzeumban is rendelkezésre állnak dokumentumok, amelyek elsősorban tudományos munkásságához és a Balatoni Múzeummal kapcsolatos tevékenységéhez köthetők.

A legfrissebb kutatási eredményeim egy értékes dokumentum együtteshez és Lovassy rokoni szálhoz vezettek. A rendelkezésemre bocsátott információmorzsák, iratok, fényképek másolatai reményt adnak arra, hogy találjak még élő Lovassy Sándor vér szerinti leszármazottat.

Lovassy Sándor édesapja, Reitter Alexander 1831. június 13-án született Reitter Márton és Pyber Jozefa elsőszülött gyermekeként (még két fiútestvér János és Gyula, valamint egy lány: Katalin ismert).

Reitter Márton

Reitter Alexander 1855. szeptember 10-én kötött házasságot Petrovics Amáliával. A házassági anyakönyvben már a neve úgy szerepel: Lovassy „egykori” Reitter, tehát már az idősebb Lovassy magyarosította a nevét. A házaspár első gyermeke Oszkár József 1854-ben született, 1855. október 28-án látott napvilágot Sándor, akit még három fiú követett: Jenő (1857.), Dénes (1859.) és Márton (1861.). Az édesanya 1863-ban elhunyt. A születési anyakönyvi kivonatok szerint Lovassy Sándornak még két féltestvére is született: 1872-ben Debrecenben Emma és 1875-ben Baján Blanka. A lányok édesanyja, Strázsay(i) Paulina (Paula) 75 évesen 1921-ben hunyt el.

Lovassy Sándorné Zavadszky Gizella

A múzeumalapító Lovassy Sándor 1878-ban kötött házasságot Zavadszky Gizellával (1861-1905), aki három fiúnak adott életet: 1878-ban László, 1880-ban Jenő, 1882-ban pedig Zoltán.

Lovassy László

Házasságon kívül, 1907-ben született egy Péter nevű fia, akinek Ákos Péter nevű gyermeke utód nélkül hunyt el. Péternek született egy lánya (Kenyeres Éva Katalin 1944-ben, akinek élnek utódai) is, akit nevelőszülők neveltek.

A legújabb kutatási adatok Lovassy Sándor elsőszülött fiához vezettek, aki Nagykanizsán 1905-ben vette feleségül Holczheim Karolinát, akitől 1913-ban Siófokon született Sándor nevű fia.

Ifj. Lovassy Sándor születési anyakönyvi kivonata 1913-ból

Egy László nevű gyermekről is tudok, de még a születési és elhalálozási adatok nem kerültek elő. Sándor beírta nevét Siófok legújabbkori történelmébe: az 1956-os forradalom idején a Kőolajvezetéképítő Vállalatnál a Munkástanács elnökévé választották. A „Siófoki Hírek” újság 1956-os megemlékező írásában olvasható. A „Somogyország” hasábjain szintén olvashatjuk Lovassy Sándor nevét, mint a munkástanács elnöke. Nincsenek leszármazottjai. László Ausztráliába disszidált, ott élt, családot alapított, velük a kapcsolatfelvétel folyamatban van.

Lovassy László, Lovassy Sándor dédunokája

Mivel a jelen cikk megírásához köthetően folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb adatok, ezért a Lovassy család tagjainak felkutatását nem tekintem lezártnak.

Lovassy Sándor élete és munkássága

Lovassy Sándor tudományos munkássága

Dr. Lovassy Sándor magyar királyi főtanácsos, nyugalmazott akadémiai igazgató, a Magyar Ornithológusok Szövetségének dísztagja, a Balatoni Múzeum egyik alapítója, a Balatoni Múzeumért egyesület elnöke, Zala vármegye törvényhatósági bizottságának és a Keszthely város képviselő testületének volt választott tagja, s utóbbi közegészségügyi bizottságnak egykori elnöke.
Lovassy Sándor az alföldi kisvárosban, Abonyban látta meg a napvilágot 1855. október 28-án. Családja apai ágon német származású. Nagyapja, Reitter Márton főkántor volt, fiai már magyarosították nevüket. Édesanyja, Petrovics Amália öt fiúgyermeknek adott életet.

A koragyermekkor éveiben ért hatások, a tudatos nevelés és a szociális tanulás komoly alapjait alakítja ki az ember későbbi életének. Ezt az időszakot a gyermek Lovassy nagyszüleinél töltötte, ahol a nagyapa mellett ismerhette meg a gazdálkodással kapcsolatos alapismereteket és vélhetően a természetszeretet magja is ekkor eresztett gyökeret lelkében. Édesanyja fiatalon, 33 évesen elhunyt, a fiatal Lovassy ekkor még csak 8 éves. A gimnáziumi tanulmányait már Baján végezte, ahol maga a város, de a természeti környezet is lenyűgözte: „… kellemes hatást tett Baja város úribb volta, de a főtér nyugati oldalán elterülő Dunaág, a Sugovica közvetlen közelsége, s a túlsó partot tevő nagy Pandúrsziget erdőségei.” – fogalmazta meg visszaemlékezésében Lovassy Sándor (1929.). Kortársaitól eltérően madártojásgyűjtési szenvedélye nemcsak divat, passzió volt, hanem tudatossá is fejlődött. Édesapja e tevékenységét nemhogy nem ellenezte, hanem megajándékozta Oken természettudós német nyelvű könyvével. E kiadvány hatására tudatosan fejlesztette német és latin ismereteit is. Harmadéves gimnazista volt, amikor édesapjának kijelentette, hogy erdész vagy természetrajz tanár lesz, amely ellen az apa nem tiltakozott.
1871-ben édesapját Debrecenbe helyezték iskolaigazgatónak, ezért a 7. gimnáziumi osztályt már a Református Kollégiumban kezdte meg. Lovassy így emlékezett erre az időszakra (1929.): „Ezen iskolában nagy hatást gyakorolt reám és ornithológiai ismereteimet óriási mértékben növelte a kollégium akkori nagynevű természetrajz tanárának, Kovács Jánosnak, részben a város környékén és a Hortobágyon, de különösen az azóta eltűnt Sárréten gyűjtött, s a kollégium egyik nagy termét megtöltő madár- és madártojásgyűjteménye,…”.

Édesapja tanácsára az egyetem megkezdése előtt a debreceni kétévfolyamú Országos Gazdasági Felsőbb Tanintézetben kezdte meg tanulmányait. Az itt megszerzett természetrajzi ismereteket, a későbbi tanári munkája során kamatoztatta. Még gazdász hallgató, amikor megjelent első cikke („Még néhány szó a hasznos madarakról”) 1874-ben a Falusi Gazda folyóiratban.
A gazdász oklevél megszerzését (1874.) követően a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be természetrajz-földrajz-kémia szakra. A tanulmányok mellett sem távolodott el a madártojásoktól, azok tanulmányozásától. Időközönként felkereste a Magyar Nemzeti Múzeum madár- és madártojásgyűjteményét, amely akkori vezetője, Frivaldszky János segítette az érdeklődő fiatalt, „…ahol ismét sokat tanultam.” -emlékezik vissza Lovassy (1929.) . Az állattár könyvtárában is rendszeres látogató volt, ahol Baedeker nagy madártojás atlaszát gyakran tanulmányozta. Még a tanulmányai befejezése előtt, 1876-ban a Gömör és Kis-hont vármegye Nagyrőce (ma a szlovákiai Revúca) településére nevezték ki a polgári- és kereskedelmi iskola rendes tanárnak.

Nagyrőce

Első cikke a Természettudományi Közlönyben 1879-ben jelent meg „Apró madaraink érdekében” címmel”. 1878-ban megkapta a középiskolai tanári oklevelet. 1884-ben természettudományi doktor fokozatot szerzett, amely ebben az időben különleges teljesítménynek számított. 13 évet kellett várnia, hogy felsőbb tanintézetben dolgozhasson. Ezen vadregényes tájon töltött időszakra emígyen emlékezik vissza fél évszázad távlatából: „… nem sajnálom a Nagyrőcén töltött időt, mert ott, mint a dunamenti és az alföldi erdők madáréletét már jól ismerő fia-ornithológusra, egészen más madárvilág várt.” (1929.) Életének ezen állomásán lehetősége nyílt feldolgozni a bajai és a debreceni megfigyeléseinek „értelmesebb adatait”. Ezen munka a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) „Mathematikai és Természettudományi Közlemények”-ben jelent meg: „Adalékok Magyarország ornithológiájához, vonatkozólag a fészkelési és elterjedési viszonyokra” (1887.) címmel. A Gömör és Kis-hont vármegyei megfigyelései ugyancsak a fentnevezett közlönyben láttak napvilágot „Adalékok Gömör megye madárfaunájához” (1883.) , „Adalékok Gömör megy madárvilágának ismeretéhez” (1887.) címmel.

Nagyrőcén teljesült Lovassy fiatalkori álma, hogy a nádasok madárvilágát megfigyelhesse. E lehetőséget az MTA felkérése nyújtotta: az akkor még létező Ecsedi-láp tanulmányozása, amelyet három tavaszon (1886., 1887., 1889.) és egy nyáron (1885.) végzett. E terepi munka tudományos feldolgozása, amely Lovassy egyik fő műve 1931-ben jelent meg „Az Ecsedi-láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben” címmel.
Még a debreceni tanulmányai során ismerték meg egymást Deininger Imrével, aki időközben a keszthelyi Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet igazgatója lett. Igyekezett az általa vezetett intézmény oktatási színvonalát növelni úgy, hogy magasan képzett tanárokat szerződtetett a Tanintézetbe. Mivel személyesen is és szakmai hírneve révén is ismerte Lovassyt, ezért javasolta a Földművelésügyi Miniszternek kinevezését Keszthelyre, amely 1889-ben megtörtént. Így Lovassy bekapcsolódhatott a mezőgazdasági szakoktatásba, amely keretében mezőgazdasági állattant, ásványtant, földtant, növénytant, növénykórtant és meteorológiát adott elő. Fontosnak tartotta a laboratórium, az állattani gyűjteménytár fejlesztését. Ez utóbbi a kornak megfelelő fajgazdagsága mellett ritkaságba menő tojásgyűjteménnyel rendelkezett. Meteorológiai állomást létesített és vezetett. 1891/92-ben feldolgozta a tanintézet rovartani gyűjteményét. Botanikus kertet létesített az intézet Deák Ferenc utcai épülete udvarán 1650 m2 -en, ahol az első években 550 faj díszlett -ahogy erről részletesen ír Szabó István. Ebből ma már csak nyomokat vélhetünk felfedezni.

1894-ben Herman Ottó előterjesztésére az „Ornithológiai Központ” levelező tagjává nevezték ki Lovassyt.

Botanikusi munkásságának egy másik kiemelt eseménye volt a tündérrózsa telepítése a Hévízi – tóba. 1898 nyarán az első telepített növények virágot is hoztak.

Tündérrózsa

A telepítési kísérletsorozat kilenc évig tartott. Lovassy e munka során az indiai vörös tündérrózsa új, nagyvirágú alfaját fedezte fel és írta le: Nymphaea rubra subsp. longiflora Lovassy.

Nymphaea rubra subsp. longiflora Lovassy.

Saját udvara, kertje is a megfigyelések, kísérletezések terepe volt kis üvegházzal.

Lovassy-ház udvara

Lovassy üvegháza

Margittay saját tapasztalatait így írja le (1943.): „… egész kaktusz-utcák vannak a kertben 30 éves 5-6 m magas példányokkal…”

Dr. Lovassy Sándor kaktuszai a Helikon utcai házánál

1892-től a „Keszthelyi Hirlap” felelős szerkesztője, és rendszeres cikkírója. A lap hasábjain korábban is jelentek meg írásai -többnyire névtelenül vagy monogrammal. Ebben az évben kezdte meg az MTA felkérésére a Balaton madárvilágának kutatását.
1893-ban a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának igazgatója, Horváth Géza emlékeztette Lovassyt egy korábbi felvetésére, mely szerint szívesen megírná a gazdasági állattant. Ez évben jelent meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók központi választmányának felhívása, amely 100 aranyat tűzött ki egy ilyen munka megírására. „A gazdasági állattan kézikönyve” kézirata elnyerte a pályadíjat, de a kiadása csak évtizedekkel később valósult meg.

A „Köztelek” című folyóiratban Náray írta 1921-ben: „1893-ban a saskeselyű monográfiájával elnyerte a Természettudományi Társulat Bugát-díját,”. A társulat megbízta a magyarországi ragadozómadarak monográfiájának megírásával.
1894-ben Herman Ottó előterjesztésére Lovassy a „Magyar Ornithológiai Központ” „rendes megfigyelői” oklevelét kapta meg, 1897-ben a levelezőtagsági oklevelet vehette át. A fentnevezett intézet megbízásából a Balaton madárvilágának megfigyelését végezte. 1897-ben jelent meg a Balatoni monográfia (hivatalos címe: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei -szerkesztette és az egyes fejezeteket írta: Lóczy Lajos geológus-geográfus) II. kötetében („A Balaton tónak és partjainak biológiája”) Lovassy balatoni madárvilágot feldolgozó tanulmánya.
1896-ban millenniumi országos kiállításra készített rovartani bemutató gyűjteményt, amely munkáért „Az 1896-iki Ezredéves Országos Kiállítás Bíráló Bizottsága” közreműködő éremmel tüntette ki.
1897-ben egy hosszabb tanulmányúton vett részt Ausztriában és Németországban, hogy a gazdasági főiskolák és gimnáziumok természetrajzi szertárait és botanikuskertjeit tanulmányozza.
1898-ban nem csak a tündérrózsa rizómáit plántálta el, de ez az az esztendő, amely a Balatoni Múzeum születési éve is. Megalakult a Balatoni Múzeumért Egyesület, amelynek 1941-ig elnöke, és Csák Árpád egyesületi titkárral együtt önzetlenül küzdöttek a múzeumért.

1900-ban a párizsi világkiállításon Lovassy tojásgyűjteményét mutatta be, amellyel bronzérmet nyert.
1904-ben „… leteszem a szerkesztői tollat.” – Válik meg Lovassy a „Keszthelyi Hirlap” szerkesztői munkától.
Az 1910-es évektől a háziállatok származásával is kezdett foglalkozni, a témában jelentek meg cikkei. Az ez évben Budapesten megrendezett II. Nemzetközi Jubiláris Kiállításon bemutatott kaktusz-gyűjteményéért állami aranyérmet nyert. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók központi választmányi tagjául választotta Lovassyt.
1915-ben Keszthely község képviselőjévé választották, amely eseményről a „Keszthelyi Hirlap” is tájékoztatást adott.
1917-ben nevezték ki a keszthelyi Akadémia igazgatójává. A felelősségteljes pozíció elvonta energiája egy részét a kutatói munkától, és szeretett múzeumával is kevesebbet tudott foglalkozni. Dr. Kölűs Gábor (a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem tanszékvezető professzora) így jellemezte tanári munkásságát (1995.): „Kiváló oktató és előadó volt. Hallgatóit lenyűgözte nagy lexikális tudásával és közvetlenségével. Az ifjúság minden problémáját figyelemmel kísérte.” „Mindent megtett a hallgatók szakmai ismereteinek elmélyítésére,…”.

Az 1921-es év fordulópont volt Lovassy Sándor és a Balatoni Múzeum életében is: nyugdíjba vonult az Akadémiától. A tanári kar egy díszes emlékplakettel búcsúzott Lovassytól.
Kollégája, Náray Andor a „Köztelek” folyóirat hasábjain ekképpen jellemezte a nyugdíjba vonuló Lovassyt (1921.): „A koromfekete haj, a reggel nyolctól este nyolcig való szakadatlan irodai munka nem árulta el 66 évét. A szerény külső nem fitogtatta a mély tudást, melyet csak mi, tanárkollégái, … tudós világ és az általa nevelt gazdanemzedék ismert benne.”. Akadémiai igazgatóként életre keltette az atlétikai egyesületet, a dal- és zeneegyletet.
A katedrán töltött 45 év lezárásával minden energiáját a múzeum ügyének tudta szentelni. Erre pedig nagy szüksége volt, hiszen közel a múzeumépület megépítése. A Festetics hitbizomány Keszthely városának ajánlotta fel a lebontásra ítélt versenyistálló építőanyagát. A Balatoni Társaság közgyűlésén Reischl Imre városbíró felszólalására Györgyi Dénes műépítész vállalkozott a múzeumépület terveinek elkészítésére.
A „Keszthelyi Ujság” hasábjain olvasható: „Dr. Lovassy Sándor győzött.” 1922-ben. Lovassyt a Zala Vármegyei Törvényhatósági Bizottságba választotta Keszthely.
1927-ben látott napvilágot egyik fő műve a „Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásai”, amely kiadvány évtizedekig alap munkának számított a mezőgazdasági felsőoktatásban. A könyvről Dr. Sáringer Gyula professzor a következőket írja (1995.): „Jómagam sokat olvastam e munkát, így nyugodtan kijelenthetem, hogy sem a megjelenése előtt, sem azóta magyar nyelven hasonló munka nem látott napvilágot.”. Még ez évben a keszthelyi gazdasági seregszemlén bemutatott Begonia rex Putzeys gyűjteményéért elismerő állami oklevelet vehetett át.
Ez évben megrendezett X. Nemzetközi Zoológiai Kongresszus rendezőbizottságának is tagja.
1929-ben a Magyar Királyi Madártani Intézet (korábban Ornithológiai Központ) „dísztagjai sorába választotta” -fogalmaz Keve. Ezt élete legnagyobb elismeréseként tartotta számon. Még ebben az évben megjelent a „Természet” júliusi számában ifjúkori emlékeit idéző írása „Hogy lettem én ornithológus?” címmel, amely munka dr. Frech’ Miklós (íróként a „Füzes” nevet használat) szerint „néprajzi szempontból is becses”.
1930-ban részt vett a Padovában megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Zoológiai Kongresszuson.

1935 az az esztendő, amelyben végre a múzeum tárgyi anyaga beköltözhetett az új épületbe. Ennek kapcsán Lovassy a „Keszthelyi Hirlap” 1935. március 17. számában egy terjedelmes cikkben taglalta a múzeumkert elrendezését és az épületbelsőben a tárgyi anyag és a kiállítások elhelyezését. Én most a múzeumkertre irányítom a fókuszt, hiszen itt is megjelenik a botanikus, a kísérletező természettudós: „Először állapodjunk meg a muzeumpalota udvarkertjénél. Ezt most ideiglenesen nyírott fagyalsövény övezi, amelynek helye később alacsony betonfalon magas a palota stiljében vasrácskerítés kerül mind a melső, mind a hátsó homlokzat során diszes, barokk izlésű vasrácskapuval.” A főhomlokzat előtti térségre fa vagy több cserje nem kerülhet, mert elrontaná azt a nyiltságával kellemes képet, aminőt most nyújt.” „… még a kialakuló árnyékviszonyokhoz mérten, ismeretterjesztésre, … főképpen balatonvidéki növényeket ültetünk, mindenhol megfelelő feliratokal.”

Csák Árpád 1936-ban bekövetkezett halálával Lovassyra hárultak a titkári feladatok is. Sági Károly múzeumigazgató ekképpen fogalmazta meg a kialakult helyzetet: „Minden munka és gond Lovassy vállára nehezedett, … A következőkben Lovassy Sándor maga írta és gyedül írta alá a sok-sok ügyiratot, amit a Balatoni Múzeum élete produkált.” Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Dr. Lovassy Sándor személye nélkül ma nem létezne a Balatoni Múzeum, így a természettudományos munkássága terén elért kimagasló eredményei mellett a Balatoni Múzeum élete fő műve. Lefektette a múzeum természetrajzi gyűjteményének alapjait is: madártani anyag, kőzetek és kövületek, valamint „… több ezer drb madártojásból… „ álló gyűjteményt adományozott a múzeumnak – beszéli el Lovassy Margittay Rikárdnak 1943-ban.
Lovassy 1941. március 8-án idős korára hivatkozva lemondott a Balatoni Múzeum vezetéséről. Dr. Müller Róbert múzeumigazgató idézett Lovassy lemondó leveléből: „86 éves magas korom kényszerít arra, hogy a Balatoni Múzeum Egyesület és a Balatoni Múzeum létesítése, megszervezése, gyarapítása és ügyeinek vezetése terén 43 éven át nagy szeretettel, önzetlenül minden ellenszolgáltatás nélkül teljesített munkásságom színteréről most, mandátumom lejártával megváljak…”

Utolsó éveit visszavonultan töltötte, gondozta kertjét, ápolta növényeit. Szellemi frissessége mindvégig megmaradt, aggodalommal figyelte szeretett múzeuma helyzetét a háború viszontagságai közepette. 1945 tavaszán a múzeum gyűjteményét ért tragédia mélyen megviselte.

1945. július 8-án örökre lehunyta szemét Keszthely utolsó polihisztora, akinek nem csak Keszthely köszönhet sokat, de a hazai és nemzetközi tudósvilág és a magyar múzeumügy is.
A „Keszthelyi Ujság” egy terjedelmes cikkben számolt be Keszthely „nagy halottja” búcsúztatásáról. A gyászszertartás a Balatoni Múzeum előcsarnokában történt, ahol szeretett virágai vették körül ravatalát, amely fölött egész életét és munkásságát végigkísérő, a madárkutatás szimbólumaként egy -általa – kitömetett sas őrködött. Keresztjénél pedig két római kori mécses világított. A dr. Darnay Béla múzeumigazgató és dr. Szekeres Vince agráregyetemi osztályelnök búcsúbeszédei után hamvait a Szent Miklós temetőben helyezték örök nyugalomra.

Dr. Sáringer Gyula akadémikus a következő gondolatokkal jellemzi Lovassy-t (1995.): „A magyar tudomány jelenkorunkban lámpással keresi a Lovassy Sándorhoz hasonló, születetten tudós alkatú egyéniségeket, hogy a nagynevű elődök nyomdokain haladva újabb és újabb téglákkal építhesse mind a magyar, mind a nemzetközi tudomány magasztos épületét. Biztos vagyok benne, hogy a Lovassy által létrehozott téglák között számos márványból készült.”.

„A tudás, a fegyelem és a kulturált magatartás az emberi méltóság gyökere.” -idézi (1995.) Lovassy professzort Dr. Kölűs Gábor egyetemi tanár.

Németh Péter
múzeumpedagógus