0
2020. augusztus 24 - 2020. augusztus 28. TörténelemVárakTúrázásNövény- és állatvilág

“A Te múzeumod” heti programját “Titokzatos természet” és “Spakni, bakancs, fémkereső” táboraink legkedveltebb elemeit összegyűjtve alkottuk meg. Így garantáltan sok-sok érdekes ismerettel, és új élményekkel gazdagodhatnak, akik velünk tartanak!

Múzeumunk, kiállításaink sokszínűségét tükrözve, a hét folyamán térben és időben is barangolunk “a Balaton körül”.

Felfedezzük többek között vidékünk természeti kincseit, s utánajárunk annak is, kik és hogyan éltek egykor a tó körül.

Mindezt közvetlen közelről!

Talán nem sokan fogtak a kezükben igazi középkori fegyvereket, vagy boncoltak halat: táborunkban ezekre is sor kerül!

A hét végére garantáltan otthonosan érzik majd magukat kiállításainkban a gyerekek. Ám nem csak az épületet vesszük birtokba, hiszen Keszthely környékén annyi izgalmas felfedeznivaló vár ránk: túráink során meghódítjuk a Keszthely környéki várakat, és ellátogatunk a Fenékpusztai Madárgyűrűző állomásra is.

A gyerekek emellett a múzeumi munka rejtelmeibe is bepillanthatnak. Ellátogatunk a restaurátorműhelybe, majd mi magunk is ügyeskedünk: papírból, agyagból és fémből készítünk tárgymásolatokat.

És persze sokat játszunk!

Hasznos információk

Tábor díja:

4.000 Ft / fő / nap

Korosztály:

8 – 14 év

Tábor időtartama:

5 nap / napi 8 óra

Ha bármilyen kérdése merülne fel, keresse bizalommal Németh Péter múzeumpedagógust a 83/312-351-es telefonszámon vagy a muzeumpedagogia@balatonimuzeum.hu e-mail címen.

Jelentkezés "A Te múzeumod" táborra

Kérjük, valamennyi mezőt töltse ki! (A nem releváns mezőket pl. "-" jellel jelölje.)

Gondviselő adatai

Gyermek(ek) adatai

Németh Péter

Németh Péter

megbízott múzeumigazgató - múzeumpedagógus
+36 83 312 351 - Kapcsolat
peter.nemeth@balatonimuzeum.hu