LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2020. február 6. NagyváthyIskolatörténetKeszthely

2020-ban nagyszabású kiállítással emlékezünk a 75 éve alapított keszthelyi Mezőgazdasági Technikumra – későbbi nevén Nagyváthy János Szakközépiskolára. A kiállítási anyag gyűjtéséhez és meghatározásához a közösség segítségét kérjük.

Az évtizedek során több ezer diák tanult és végzett a Nagyváthyban. Városunkban és környékén is, sőt, az egész országban sokan vannak, akik szívesen emlékeznek vissza keszthelyi diákéveikre.

Szeretnénk, ha kiállításunkat e közösség – a „nagyváthysok” – valóban magukénak éreznék. Ezért kérjük, hogy akinek van olyan tárgyi emléke (fotó, dokumentum, érem, kitüntetés, stb.), amely az egykori iskolához köthető, és szívesen közzé tenné, adja kölcsön a kiállítás idejére. (A múzeum ezeket a kiállítás zárását követően természetesen visszaadja tulajdonosának.)

S hogy teljes legyen a kép, várjuk azokat a személyes történeteket, vicces, érdekes sztorikat is, melyek az iskola mindennapi életéről árulkodnak.

A Nagyváthy János Szakközépiskola közösségi oldalán több sorozatnyi fotó látható, melyek a múzeumba került negatívokról készültek. Szeretnénk, ha minél több, pontosabb információt tudnánk átadni arról, hol és kiket rögzített a fényképezőgép. Az oldalon a képekhez írt megjegyzéseikkel tudják segíteni a meghatározást.

Ha tehát bármilyen iskolatörténeti vonatkozású tárggyal, dokumentummal, vagy akár csak információval rendelkezik, kérjük, keresse bizalommal a kiállítás kurátorát.

Elérhetőségei:

Németh Péter múzeumigazgató helyettes

+36 83 312 351

peter.nemeth@balatonimuzeum.hu

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close