LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2021. július 1.

A pásztorművészet a különböző használati eszközök jellegzetes művészi megformálásában nyilvánul meg. A népművészeten belül a pásztorművészetben bontakozott ki először az egyéni alkotás. A 19. század közepén már névvel jelölték magukat az alkotók, emberábrázolásaik pedig gyakran örökítettek meg létező karaktereket. Az alkotótevékenység virágkorát a népművészet pompájával egy időben, a 19. században élte és a legeltető állattartás átalakulásával a 20. századtól indult hanyatlásnak. A Kárpát-medence pásztorkultúrájának egyik leggazdagabb vidéke Nyugat-Dunántúl, itt maradtak fenn a legváltozatosabb tematikájú emlékek és díszítési technikák.

A fából és szaruból készülő eszközök között a férfiak tárgykészletéhez tartozó típusokhoz tartoznak a kampók és botok, a csanak, a bárányjel, borotvatok, gyufatartó és kürt. A női holmik világát gyarapító alkotások például a mángorlók, vetélők és tükrösök. Ez utóbbiak nem tartoznak szorosan a pásztorvilág használati tárgyaihoz, hanem olyan szerelmi és jegyajándékok, amiket kitűnő tehetségű alkotók megrendelésre készítettek. A hónap műtárgyaként ezek közül emeltünk ki egy 19. század második felében készült példát Gyenesdiásról.

A tárgy érdekessége, hogy formáját tekintve a férfiak által használt borotvatokokra emlékeztet bennünket, mégsem számukra készült. A puhafa téglatest a fedél kialakítása érdekében harmadában szeletelt, a belseje pedig precízen üregesre vájt. Az oldalirányba duplán mozdítható tető és szöggel biztosított záródás hasonlít a borotvatokok zárszerkezetére. Méretezése alapján viszont kisebb, szelencéhez hasonló tároló alkalmatossággal találkozunk. A tárgy 1963-ban került a gyűjteménybe és a leltári adatok szerint az alkotó miniatűr borotvatok helyett női ékszerdoboznak készítette a tárgyat. Különlegessége, hogy az alján nehezen olvashatóan, de megjelenik az alkotó neve is, mint „Kláminger János” és az oldalán a készítés dátuma, 1879.  A név, a keltezés és a jó arányérzékkel szerkesztett motívum együttes arra utal, hogy gyakorlott kéz alkotását láthatjuk.

A díszítés módja megfelel a 19. században gyakran alkalmazott spanyolozás technikájának. Ott, ahol a spanyolozás sérült, jól látható, ahogy az alkotó karcolással, véső mozdulatokkal készítette elő a színezett viasz helyét. Az ilyen módon képzett díszítőmotívumok stilisztikailag vegyes képet mutatnak. Megjelennek a tok oldalán és fedelén az archaikus vonások, mint a geometrikus keresztek és „napok” , a fő kompozíció azonban egy jellegzetes női eszköz motívum, a kehelyből virágzó növény, ami formai szempontból későbbi jegyeket hordoz.

Molnár Csenge

néprajzos- muzeológus

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close