Hónap műtárgya: A BÁRÁNY

2025. április 1.

A Balatoni Múzeum hónap műtárgya sorozatában áprilisban a húsvéti ünnepkör egyik szimbólumához, a bárányhoz kapcsolódó három néprajzi tárgy szerepel. A bárány az ártatlanság, a szelídség és a születés jelképe. A tavasz a természet újjáéledésének és a bárányok születésének az időszaka. A bárány egyúttal a tavasz egyik profán jelképe is.

Húsvétkor Krisztus kereszthalálára emlékezünk, az ő feltámadását ünnepeljük. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Keresztelő Szent János Isten bárányának – „Agnus Dei” – nevezi Krisztust. A keresztények számára a bárány Krisztus jelképe, aki kereszthalált halt, feláldozta magát az emberiség bűneinek megváltásáért.

A bárány vallási jelentősége mellett a juhtenyésztés történetére is szeretnénk figyelmet szentelni. A húsvéti ünnepkör és a juhtenyésztés összefüggésére utal a Zalaegerszegen nagypénteken tartott bárányvásár.

Első tárgyunk a bárányszoktató.

A juh (Ovis aries) egyik legelterjedtebb és legősibb háziállatunk. 10–11 ezer éve Mezopotámiában háziasították a vadjuhból. A gyapjas juhok 7–8 ezer évvel ezelőtt jelentek meg ugyanezen a területen.

A magyar juhtenyésztés történetére a magyar írásbeliség kezdetétől vannak adatok. Már a 11. századtól kiadott, első királyi oklevelek is említik a juhok és a juhászok adományozását, illetve a báránytized biztosítását, a juhaklot, a takarmányozást és a gyapjút is. A merinó juh megjelenéséig a magyar juh állományt a szabadtartású racka juh fajták adták.

Az ipari forradalom következtében a jó minőségű gyapjú előállítására alkalmas, Spanyolországból származó merinó juh fajta terjedt el. A merinó juh kivitelét királyi rendelettel tiltották Spanyolországban, kizárólag királyi ajándékként vagy engedéllyel hagyhatta el az országot. A 18. század folyamán először a német területekre érkezett merinó juh és pásztor. Magyarországon Mária Terézia uralkodása alatt, az 1770–1780-as években jelentek meg. A tenyésztéshez először kosokat importáltak, melyeket a helyi állománnyal kereszteztek, majd többszörös visszakeresztezéssel számos tájfajta alakult ki Európában. Magyarországon a fésűs merinó fajta honosodott meg.

A merinó fajták érzékenyek voltak az időjárásra, ezért hodályokat építettek nekik. A merinó gondozása szaktudást igényelt. A juhokkal együtt spanyol pásztorok is érkeztek a kezdeti időkben, akik különböző gyógyító eljárásokat és eszközöket is elterjesztettek. Az uradalmak különös gondot fordítottak a leszármazás számon tartására, mert a merinó gyapjú nagyon értékes árucikknek számított.  A pásztorok főleg a Dunántúlon kezdték el használni a bárányjeleket, másnéven bárányszoktatókat, és ezzel kialakult a pásztorfaragások egy speciális típusa.

Bárányszoktató. Kereszt.
Ltsz: 58.1285.1.1.
Anyaga: fa
Méret: 8,7×6,1 cm
Használat: 1900-as évek elejéig
Szerzés: 1902

A pásztorok fából faragták ki azokat a páros jeleket, melyek alapján tudták, melyik anyajuhhoz melyik bárány tartozik. A páros jel egyikét az anyajuh nyakába kötötték, a másik felét pedig az újszülött bárány kapta meg, így pontosan nyilván tudták tartani az állományt. A faragások egyszerűek voltak, mert azt a célt szolgálták, hogy egyértelműen tudják jelölni a párokat. Hétköznapi tárgyak, eszközök, egyértelmű szimbólumok miniatűr, jelszerű ábrázolásai jellemzik. A bárányszoktatókat a 20. század elejéig használták, míg fel nem váltotta azokat a billog. A kiállított tárgy 1902-ben került a múzeum gyűjteményébe.

Bárányjelek rajza (Somogy m.) Balról jobbra: tökgyalu, dézsa, trombita, csizma, ásó, pápaszem (19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

A tárgyegyüttes következő darabja egy bárányformájú offerminta, másnéven fogadalmi tárgy öntőminta.

A fogadalmi tárgyak segítség elnyerése céljából vagy hálából, különleges pártfogásukról nevezetes szentek oltárainál elhelyezett szentelmények. Lehet értéktárgy, pénz, ékszer, kegyszer vagy egyéb szimbolikus tárgy. A fogadalmi tárgyak mágikus erejében való hit a természeti népeknél és az antik civilizációkban is jelen volt, például Mezopotámiában és Egyiptomban is. Bronz fogadalmi tárgyakat ismerünk az etruszkoktól és az ókori Rómából, ahogy terrakotta állatfigurákat is találunk az ókorból. A 6. századból fa testrészeket ábrázoló tárgyakat ismerünk a germán térségből. A reformáció előtti időkből származó vas fogadalmi tárgyakat találtak a régészek a dél-német és osztrák területeken, valamint hazánk nyugati vidékein is.

A népi vallásosság körében a legkedveltebbek, a főként méhviaszból öntött formák, melyek a betegségben szenvedő állatot, testrészt vagy belső szervet ábrázolják, és néha a bajba jutott fogadalomtevőt ábrázolják. A viaszból készült tárgyakat többségében a mézeskalácsos mesterek készítették. Keményfából faragták ki a negatív öntőformát, melybe méhviaszt öntöttek és búcsújáróhelyeken árusították. A tárgyakat gyakran a húsvéti szentmisén szenteltették meg a hívek, és a szentelményt a lakásban vagy az állatok közelében helyezték el. A fogadalmi tárgynak mágikus, rontás elhárító és gyógyító erőt tulajdonítottak. A néprajzi gyűjteményünk most kiállított offermintáját – a feljegyzések alapján – 1947-ig használták, és 1955-ben került be a gyűjteménybe.

A harmadik tárgy egy bárány cukorfigura öntőforma.

A fehérbádogból készült öntőforma Erdélyi Sándor keszthelyi mézesbábos, mézeskalácsos mester műhelyének hagyatékából, a mester özvegyétől került 1959-ben megvételre.

A minta részletgazdag kidolgozottsága a barokk kori bárány ábrázolásokra jellemző. Keszthely híres volt mézesbábos hagyományairól és mestereiről. Gyűjteményünkben jelentős fa mézesbáb öntőforma gyűjtemény található a környék mestereinek hagyatékából. A bárány motívum nem tartozott a legelterjedtebb mézeskalács formák közé, emiatt igazán különlegesnek számít ez a darab. Valószínűsíthetően húsvét környékén készíthettek belőle több terméket.

 

Forrás:

RODICZKY Jenő: A juh és a gyapjú ismertetése. Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, Budapest.1892.

ÉBER ERNŐ: A magyar állattenyésztés fejlődése. Közgazdasági és jogi könyvkiadó, Budapest 1961.

GAÁL László: A magyar állattenyésztés múltja. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottságának kiadványai, Budapest, 1966.

DR: SCHANDL József: A juh tenyésztése, Szerzői magánkiadás, Budapest, 1947.

PALÁDI-KOVÁCS Attila: A magyarországi állattartó kultúra korszakai, MTA Néprajzi Kutatóintézet, 1993.

ORTUTAY Gyula szerk.: Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 1977-1982.

GYANÓ Szilvia: Mézeskalács ütőfák és bábos mesterek Keszthelyen és környékén, Balatoni Kincsestár, Balatoni Múzeum, 2020. https://balatonikincsestar.hu/virtualis-latvanytar-mezeskalacs-mintak-a-balatoni-muzeum-neprajzi-gyujtemenyebol/

Magyar Katolikus Lexikon, Főszerk.: Diós István, Szent István Társulat, Budapest, 2004.

 

Fejlécfotó kredit: Balatoni Múzeum Fotótára, ltsz. 11518.