II. felvonás: A klasszikus hun kor
„Hun vót, hun nem vót…”
Kr. u. 420-as években Ruga, Attila király nagybátyja az Alföldre helyezte át a központját. 433/434 táján újabb foederati kapcsolatok létesültek, melynek következtében Ruga megkapta Aëtiustól Pannonia Prima és Valeria tartományokat. Rugát halála után Bleda és Attila követte. A keletrómai birodalom ellen indított hadjáratokat lezáró margusi béke (435) értelmében II. Theodosius/Theodosziosz (401–450) keletrómai császár (1. kép) kincstárából a hunokhoz mázsaszámra érkezett az évi adó arany formájában, majd az első anatoliusi békét (443) a követjárások, béketárgyalások sikere után 450-ben ratifikálták.
1. kép: II. Theodosius keletrómai császár solidusa (fotó: Kiss Viktor)
Amiről Priszkosz mesél
A bizánci követség 449-ben Attila udvarába tett követjárásán személyes résztvevőként lehetett jelen Priszkosz rhétor, aki nemcsak lejegyezte az eseményeket, hanem részletesen be is mutatta Attila személyét és udvarát. Priszkosz szerint folyók övezte, hatalmas faluban állt Attila palotája, mely állítólag jóval látványosabb volt a többinél. Gerendákból és egyenesre gyalult deszkákból épült, s palánkkal, tornyokkal övezték. Onegésziosz háza csak a második legszebb lehetett; pannoniai kőből épült fürdője pedig a közelben helyezkedett el.
Priszkosz igencsak meglepődött, ugyanis ottjártakor egy barbár görögül üdvözölte őt.
Jóllehet, az már nem volt számára szokatlan, hogy a vegyes összetételű faluban hun, gót vagy latin nyelven is beszéltek, ámde görögül nemigen szoktak, leszámítva a thrákiai és illyricumi rabszolgákat. Ez az illető azonban nem tűnt annak, öltözéke és körbenyírt haja alapján sokkal inkább egy jól szituált „szkítának” látszott.
Priszkosz azt is megdöbbenve tapasztalta, hogy Attila öltözete milyen egyszerű és tiszta.
Nem lógott az oldalán kard, barbár csizmájának rögzítője és lovának kantára sem volt díszítve, nem úgy, mint a többi „szkítáé”, kiknek arannyal és drágakővel volt ékesítve. Míg Priszkoszéknak és a barbároknak ezüsttálakban kínálták fel a bőséges fogásokat, addig Attilának csak húst szolgáltak fel fatányéron. A lakomán mindenki arany-és ezüstserlegből fogyasztott, míg Attila fakupából ivott.
A kutatás különböző álláspontot képvisel azon a téren, hogy Attila egy autokratikus, despotikus uralkodó volt-e, vagy korlátolt hatalommal bíró törzsi fejedelem. Az bizonyos, hogy Priszkosz Attilát rendszerint személynevén nevezte, s nem jellemző rá, hogy bármilyen titulussal illette volna őt, helyettesítette volna a nevét. A császári udvar pontosan tudta, hogy milyen rangot képviselt Attila – legyen akár király, akár törzsi fejedelem –, s Priszkosz olvasatában úgy tűnik, Attila neve, mint fogalom jelenik meg a sorok között.
Priszkosz alaposan megfigyelte Attila arckifejezését, mely egészen rideg volt, míg meg nem pillantotta legkisebb fiát, Ernákot. Priszkoszt a mögötte ülő latinul tudó barbár tudósította arról, hogy a látnokok megjövendölték Attilának a dinasztia bukását, ámde ez a fiú majdan visszaállítja azt. Attila ekkora egyébként értesült arról a szkír Edikától, hogy merénylet készülődik ellene, melyben Vigilas, a követség tolmácsa is bűnrészességet vállalt, a merénylet így meghiúsult.
Amiről egy sír mesél
A nyugat-balatoni térség legkiemelkedőbb, klasszikus hun kori leletegyüttesét a Keszthely-téglagyári tárgyak alkotják. Sági Károly tárta fel és közölte le a sírt, mely a mai napig az egyik legfontosabb síregyüttes a hun kor kutatói számára. A sírból származó leleteket és a temetkezés előkerülési körülményeit legutóbb Klinger László elevenítette fel, így csak további érdekes adalékokat villantok fel. Hetven évvel ezelőtt a becsületes megtalálók értesítették a múzeumot, akik így az akkori múzeumvezető, Gaál Károly részéről jutalomban részesültek (2. kép).
2. kép: Gaál Károly egykori múzeumvezető jutalomban részesíti a téglagyári munkásokat
A leletegyüttes részét képező aranytorques, azaz nyakperec 84,6 g súlyt nyom. Jó tudni, hogy egy korabeli aranysolidus kb. 4,5 grammot tesz ki. A torques tehát 18–19 aranysolidus súlyának felel meg, feltéve, ha abból olvasztották be. Összevetésképpen, egy római hadifogoly kiváltásának összege akár 12 solidus is lehetett.
Az ásatási dokumentáció és a publikáció szerint egy 10 év körüli kislányt temettek el itt. Infans II. korban, tehát a kései gyermekkorban a csontok antropológiai vizsgálata alapján nem lehet pontosan megállapítani az illető nemét, ilyenkor azt a sírban előkerült leletek jellege nyomán szokták meghatározni. A régészeti kutatás jelen állása szerint a torques férfi státuszjelző tárgy volt, de bizonyos típusait nők és gyermekek is hordhatták. A hun kori párhuzamok alapján a szíjcsatos lábbeli is főleg (de nem kizárólag!) a férfi viselet részei voltak ekkor. A kérdést remélhetőleg archeogenetikai vizsgálattal – amennyiben fellelhetőek az embercsontok – rövidre lehet majd zárni.
Amiről egy tárgy mesél
1905-ben Balatonhídvég közelében szőlőforgatás közben, őskori kerámiával együtt egy bronztárgy töredéke látott napvilágot. A lelet kora vaskori díszkorongként került beleltározásra. Sági Károly mutatott rá, hogy a tárgy valójában egy hun kori, sugaras hátú tükör töredéke (3. kép). Arra is utalást tett, hogy a kor szokásának megfelelően eleve összetörve helyezhették föld alá, és az eredeti funkcióján túl óvó-védő, bajelhárító szerepet tulajdoníthattak neki.
3. kép: Nomád tükör töredéke Balatonhídvégről (fotó: Kiss Viktor)
Amiről egy temető mesél
Keszthely-Fenékpusztán a 4. század középső harmadában épült római belső erődtől délre elterülő több korszakos temetőtől kissé távolabb, attól elkülönülve egy 31 síros temetőt tárt fel Erdélyi István régész 1976 és 1980 között. A temetkezésekből származó tárgyi emlékanyaghoz egy tömör, poliédrikus végű, ezüst fülbevalópár, egy Béndekpuszta-típusú, aranyozott ezüst fibulapár, egy kiszélesedő végű, ezüstből öntött, díszített karperecpár (ezek mind megcsodálhatók az állandó kiállításunkban!), aláhajtott lábú fibulák, ovális karikára hajló peckű csatok, borostyángyöngyök, kétoldalas csontfésűk, vas tarsolyzárak és besimított kerámia tartozik.
A temetőt használó közösség nemcsak a túlvilági élethez útravalóul adott ékszerek, viseleti elemek, használati eszközök, mellékletek miatt különleges, hanem egy fura divatnak is hódolt, mégpedig a koponyatorzítás szokásának. Szintúgy az állandó kiállításban tekinthető meg egy ebben a temetőben eltemetett, 14–23 éves kora közt, azaz juvenilis korban elhunyt fiatal nő torzított koponyája.
Egy kortárs író, politikus és püspök, Sidonius Apollinaris nyomán él az a toposz, hogy a torzított koponyájú hunok (vagy hunnak kinéző harcosok) félelmetesnek akartak tűnni az ellenség szemében. Hippokratész szerint társadalmi státuszt fejezett ki a torzított koponya. A szakrális/rituális megfontolásból fakadó vagy esztétikai indíttatású motivációk (szépségideál) ugyancsak számításba jöhetnek. Egy bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozás igénye (identitástudat) szintén latba nyom.
Minden bizonnyal a társadalom legfelsőbb rétegeiből csorgott le a szokás a köznép szintjére, s terjedt el, mint divat.
A korábbi kutatás az írott források alapján az osztrogótokhoz kötötte a temetőt használó közösséget, és az oszrogótok pannoniai királyságának az idejére, azaz 456–473 közé tette a temető használati idejét. A leletanyag tüzetesebb vizsgálata, valamint az antropológiai és a stronciumizotópos vizsgálatok eredményei alapján arra a következtetésre jutott Straub Péter régész, hogy a szóban forgó temetőt két emberöltőnyi ideig használták az 5. század középső harmadában, tehát a temetőt létesítők nem hozhatók közvetlen kapcsolatba a Pannoniában az írott források szerint az 5. század közepe után megjelenő osztrogótokkal.
Mindez alapján a temető használati ideje a hun korra tehető.
A katarzis
451-től Attila már nem a keletrómai birodalom ellen vonult fel, hanem Nyugat felé fordult, először Gallia, majd Észak-Itália ellen. A Képes Krónika szerint „miután Attila király (…) kivonult Pannóniából (…), végül Aquilejához ért (…), másfél évig tartotta megszállás alatt. Történt egy napon, hogy midőn körüljárta a várost – sok varázsló volt vele, babonás hite miatt felette bízott bennük –, megpillantott egy gólyát, amint felszállt a tengerről egy palota tetejére, ahol fészke volt, csőrébe fogta fiókáját, és szemük láttára elvitte a tenger nádasaiba. Azután visszatért, és fészkével együtt a többi fiókát is átvitte. Ennek láttára Attila király összehívta katonáit, és így szólt: „Oda nézzetek, társaim, ez a gólya már megérezte, mit hoz a jövendő.” (…) Miután a várost semmiféle hadigéppel meg nem vehette, szittya észjárással most parancsot adott, és egymillió vitézétől egy-egy nyerget kért; ezeket hatalmas halomba rakatta a fal alatt, és megparancsolta, gyújtsák fel a nyergeket: lángjuk és a hőség megrepesztette, földre döntötte a falakat és a tornyokat. Ennek láttára mind a polgárok elhagyták a várost, és egy tengeri szigetre menekültek (…).”
Ennek a történetnek állít emléket az a két érem (4–5. kép), melyeket leghamarabb is csak a 16. századi reneszánsz Itáliában verhettek, s melyek egykor az Állami Darnay Múzeum gyűjteményének a részét képezték.
4. kép: Sárgaréz emlékérem Attila Aquileia ostromának emlékére (fotó: Kiss Viktor)
5. kép: Bronz emlékérem Attila Aquileia ostromának emlékére (fotó: Kiss Viktor)
„Itt a vége, fuss el véle”
Éhínség és járvány miatt Attilának és csapatának vissza kellett fordulnia Észak-Itáliából, mindeközben a békét felrúgó Marcianus/Markianosz keletrómai császár (6. kép) csapatai megtámadták a hun birodalmat.
6. kép: Marcianus keletrómai császár solidusa
Attila 453-ban váratlanul bekövetkezett halála, és az azt követő, 455-ben a Nedao folyó mentén vívott ütközet oka, hogy az egyik Attila-fiú, Ellák, valamint az osztrogótok és az alánok ellen felkelt az ún. gepida-liga, azaz szvéb, rugi, herul, szkír, szarmata szövetség a gepidákkal az élen.
A Kárpát-medence kora középkori történetének főbb sorsdöntő eseményei közül az egyik a tiszavirág-életű Attila halála és a hunok részéről vereséggel záruló nedaoi csata, mely a történeti adatok szerint a hun kor végét is jelenti egyben.
Folyt. köv.
Irodalom
Blockley, R. C.: The fragmentary classicising historians of the later Roman Empire: Eunapius, Olympiodorus, Priscus and Malchus. Text, translation and historiographical notes by Blockley, R. C. Liverpool 1983.
Bóna István et al.: Hunok, gepidák, langobardok. Történeti régészeti tézisek és címszavak. Magyar Őstörténeti Könyvtár 6. Szeged 1993.
Képes Krónika: A magyarok régi és legújabb tetteiről, eredetükről és növekedésükről, diadalaikról és bátorságukról. Ford.: Geréb László. Budapest 1993.
Lázár Balázs: Keszthelyi anzix. Eső Irodalmi Lap 2016/4.
Miháczi-Pálfi Anett: „Így torzítja el az anyai szeretet a gyermekeket a későbbi csaták kedvéért” Határtalan Régészet III/3 (2018) 55–58.
Sági Károly: Hunkori sír Keszthelyen. Archaeologiai Értesítő 82/2 (1955) 185–189.
Sági Károly: Az ötvöspusztai V. századi sír. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17 (1984) 81–91.
Straub, Péter: Angaben zum hunnenzeitlichen ostgermanischen Fundhorizont in Südtransdanubien. In: Heinrich-Tamáska, Orsolya (Hrsg.): Keszthely-Fenékpuszta im Kontext spätantiker Kontinuitätsforschung zwischen Noricum und Moesia. CPP 2. Budapest–Leipzig–Keszthely–Rahden/Westf. 2011, 325–345.
Tárgyleírások
II. Theodosius (401–450) átfúrt solidusa
Anyag: Arany
Típus: RIC 257
Előlap: gyöngydiadémos, sisakos, enyhén jobbra néző mellkép szemből, kezében lándzsa és lovasmotívummal díszített pajzs, körirat: D N THEODO-SIVS P F AVG [Dominus Noster Theodosius Pius Felix Augustus]
Hátlap: Constantinopolis balra ül, kezében országalmát és jogart tart, körirat: VOT XXX MVLT XXXX (Δ) [Votis Tricennalibus Multis Quadragennalibus] (Delta) /a császár uralkodásának 30. évfordulójára, a 40. évforduló reményében/
Verde: CONOB (konstantinápolyi pénzverde tiszta aranya)
Átm.: 20–21 mm
Súly: ~4,4 g
Gyűjtő/Feltáró: Darnay Kálmán
Megszerzés: ismeretlen
Lelőhely: ismeretlen
Régi ltsz.: D 8974
Ltsz.: 56.43.69.
Marcianus/Markianosz (450–457) kopott solidusa
Anyag: Arany
Típus: RIC 510
Előlap: gyöngydiadémos, sisakos, enyhén jobbra néző mellkép szemből, kezében lándzsa és lovasmotívummal díszített pajzs, körirat: D N MARCIANVS P F AVG [Dominus Noster Marcianus Pius Felix Augustus]
Hátlap: Victoria balra állva, hosszú ékköves kereszttel; csillag a jobb mezőben, keresztet tartó angyal balra, körirat: VICTOR-IA AVGGG [Victoria Augustorum Trium]
Verde: CONOB (konstantinápolyi pénzverde tiszta aranya)
Átm.: 19–20 mm
Súly: ~4 g
Gyűjtő/Feltáró: Darnay Kálmán
Megszerzés: ismeretlen
Lelőhely: ismeretlen
Régi ltsz.: D 8976
Ltsz.: 56.43.71.
Emlékérem Aquileia ostromának emlékére
Anyag: Sárgaréz
Előlap: Attila fiktív mellképe, faunként ábrázolva, jobbra, Körirat: ATTILA 441 REX
Hátlap: Aquileia város látképe. Körirat: AQVILEIA
Átm.: 3,95 cm
Súly: 22,9 g
Gyűjtő/Feltáró: Darnay Kálmán
Megszerzés: ismeretlen
Származási ideje: 16. század vagy később
Régi ltsz.: D 9253
Ltsz.: 64.113.1.
Emlékérem Aquileia ostromának emlékére
Anyag: Bronz
Előlap: Attila fiktív mellképe, faunként ábrázolva, jobbra, Körirat: ATTILA 451 REX
Hátlap: Aquileia város látképe. Körirat: AQVILEIA
Átm.: 4,6 cm
Súly: 28 g
Gyűjtő/Feltáró: Darnay Kálmán
Megszerzés: ismeretlen
Származási ideje: 16. század vagy később
Régi ltsz.: D 9254
Ltsz.: 64.114.1.
Nomád tükör töredéke
Anyag: bronz, tükörfém?
Leírás: Eredetileg kerek, sugaras hátú, homorú tükör töredéke, eredetileg középen a zsinór átfűzésére alkalmas hurokfüllel.
H.: 6,45 cm
Sz.: 4,1 cm
Átm.: 6,7 cm
Lelőhely: Balatonhídvég
Megszerzés ideje: 1905.
Ltsz.: 58.738.617.
