LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2021. október 12. InterjúRégészetTechnikusBemutatkozunk

Tombor Tibor szeptember közepe óta dolgozik a Balatoni Múzeumban. A győri múzeumtól érkezett, ahol régésztechnikus volt, itt múzeumi technikus lett.

Mi a különbség a két feladat között?


A régésztechnikus a feltárásokon talált, objektumokkal, leletekkel kapcsolatos feladatokat végzi, a múzeumi technikus ezeken kívül a múzeumban adódó apróbb karbantartási dolgokat is elvégzi vagy segít a kollégáknak, például egy kiállítás kivitelezésében. Bár eddig még nem sok hasznomat látták, mert többnyire terepen voltam. Az új kiállításon látható pálinkafőző kunyhóhoz például mogyoróvesszőt kellett gyűjtenünk. Egy új csapot is felszereltem, ahol majd a leleteket tisztítom meg, illetve az állandó kiállításon, Matula bácsinál is ki kellett cserélni néhány izzót. Közben pedig már indul a humuszolás a város déli részén.

Győrből érkeztél, ami nincs a közelben. Gondolom, nem ott élsz.


Marcaliban élek, onnan járok Keszthelyre. A győri munkához ott kellett laknom, csak hétvégékre tudtam hazajárni.

Akkor most mintha hazaköltöztél volna.


Igen. Több mint három évig dolgoztam ott, és a vége felé már nem szívesen hagytam otthon a családom. Az ottani kollégákkal laktam egy albérletben. Jól kijöttünk egymással, mégis szerettem volna inkább a családommal lenni minden nap, nem csak hétvégeken. Amúgy mindig is nagy tekergő voltam, Sümeg mellett és Lentiben is dolgoztam. Nem hagytam el az országot, de sokszor vidékre szólított a munkám.

Hogy lesz valaki régésztechnikus? És főleg miért? Gyerekkortól vonzott a régészet?


Dehogy! Tizenkét évet dolgoztam az egyik nagy mobilszolgáltatónál Marcaliban. Az sem volt a szakmám, csak kaptam egy nagyon jó lehetőséget. Azt is szerettem csinálni, de aztán a sok okoskütyü között egy idő után úgy éreztem, elég volt a huszonegyedik század technikájából, problémáiból.

Ez viszont pont az ellenkező véglet.


Kifejezetten azt éreztem, hogy a mobilcég után valami nagyon mást kellene csinálni. Figyeltem az álláshirdetéseket, és egyszer csak szembejött egy olyan, ami tényleg a másik véglet. Balatonszentgyörgynél építették az M76-os utat, a humuszolási szakaszban tartottak. Akkor még csak egy szántóföld volt, és segédmunkást kerestek. Kimentem egy napra, azonnal megtetszett. A klímás irodából mentem ki terepre, a legnagyobb nyári melegben. Gondolhatod, öt perc alatt égtem le. Ennek ellenére másnap is mentem, talicskáztam, lapátoltam, megfigyeltem a rutinos munkásokat. Azok, akik ott dolgoztak, jórészt a győri múzeum emberei voltak, ők jöttek ide segíteni, mert nagy volt a feltárandó terület, és helyben kevés munkás jelentkezett a feladatra. Érdekelt, azonnal megszerettem. Ezt látták is rajtam, ez eredményezte, hogy lehetőséget kaptam a fejlődésre. A cégvezető felajánlotta, hogy ha elmennék Győrbe, akkor mint régésztechnikust alkalmazna. Télen leállt az ásatási munka, de tavasszal már Győrben dolgoztam. Ott megtanultam a rajzolást, fotózást, dokumentálást is, és minden egyebet, ami egy régészeti feltáráshoz kapcsolódik.

A család mit szólt ehhez a kétszeresen is éles váltáshoz?


Megszokták, hogy vándorlok. Ehhez a szakmához amúgy is egy kicsit nomádnak kell lenni. Mondtam nekik azon az őszön, hogy tavasszal esetleg elmennék Győrbe, mert hívtak, hogy folytathatnám velük. A feleségem csak legyintett, hogy jól van, persze. Aztán tavasszal szóltam, hogy akkor most pakoljunk, mennék. Azt mondta, jé, hát te ezt komolyan gondoltad?

Jó türelmes feleséged van.


Látta, hogy szeretem csinálni, jót tett a váltás. Valami furcsa oknál fogva szeret (nagy mosoly), és ezért mindig engedte, hogy azt tegyem, ami nekem örömet okoz.

Valami nagyon megfogott ebben a munkában, ha képes voltál így utánamenni.


Figyelj csak, ott volt egy szántóföld, ami mellett milliószor elmentem, és sose gondoltam róla semmit. És egyik reggel, ahogy már le volt humuszolva, kijövök, és látom, hogy világosan kivehetők a foltok. Ott van előttünk egy ősi világ. Házakkal, kemencékkel, gödrökkel, kutakkal, árkokkal. Ezt a dombot ott a balatonszentgyörgyi körforgalom mellett régen mocsár vette körül, és aki erre járt, két-, három- vagy ötezer éve, vagy akár régebben is, mind letelepedett itt egy kicsit. Szóval nem is csak egy, de több, egymástól távoli korban élt emberek nyoma volt ott. Ezek az élmények mindenképpen meghatározóak!

A gyerekek nagy részének az ásatás, a régészet maga a varázslat. Úgy is megmarad varázslatnak, hogy mindennapos lesz?


Elég sokan ismernek a korábbi munkahelyem kapcsán. Sokan kérdezték, hol dolgozom jelenleg. Azt hitték, a cég egy másik irodájában kaptam munkát. És amikor megtudták, mit csinálok, majdnem mindenki azt mondta, hogy de jó, mert ő is régész szeretett volna lenni gyerekkorában. Érdekes, én azt hiszem, nem akartam. A gyerekeket nyilván izgatja, hogy kincset lehet találni, de azért nem olyan egyszerű ez. Kell némi elszántság is. Van, hogy télen, mínusz tíz fokban, hófúvásban is kint kell lenni a terepen. De a nyári nagy hőségben, porban sem mindig könnyű. A gépkezelő, a teherautósofőr fedett, ma már jellemzően klimatizált fülkében dolgozik, te viszont ott állsz a gép mellett a lapátoddal a kezedben. A feltárásokon is ki vagy téve az időjárás szeszélyeinek. Cserébe a szabadban a természethez közel dolgozhatok, és ez is egy szempont volt a választásomkor. Viszont ha találok valamit, ha csak egy szépen díszített kerámiatöredéket is, igazán tudok neki örülni. Kézbe venni egy nagyon régi kő- vagy csonteszközt, megérinteni egy őskori ház agyaggal tapasztott padlóját. Jó érzés sokezer éves kéznyomokat megsimítani.

Más munka ez, mint amit képzelnek róla az emberek?


Persze, mindenki azt hiszi, hogy pepecselés. A tévében mit látnak? Hogy ott a régész, finoman ecsetelget, piszkálgat valamit. Pedig a legnagyobb részt nem AZ ecset a munkaeszközünk, hanem az ásó, a lapát.

Mi volt a legérdekesebb, amit te találtál?


Volt sok kifejezetten kedvenc pillanatom, de tény, hogy minél régebbi a lelőhely, annál jobban szeretem. Egy pattintott kőnek talán jobban örülök, mint egy gyakori, nem túl régi leletnek. De volt olyan érme, amit egy ház padlójába betapasztva találtam, az értékesebb volt számomra, mint amikor találtam egy marékkal egy kútba ledobálva. Egyszer fémkeresővel találtam egy olyan gyűrűt, amin felirat volt, ez elég ritka lelet. Minden, amit találunk, érték. De ahogy a felszínre kerül, máris veszélyben van, ilyenkor irányítani kell a bontómunkásokat. Előfordult már, hogy egy jókora edény egyben kibírt évezredeket a földben, aztán jött a munkás, megsértette egy ásóval, és összetört.

Hogy tetszik itt az épületen belüli birodalmad?

Most lett felújítva a szobám, nekem tetszik. Örültem, hogy nem kell folyton az irodai monitor előtt ülnöm, de azért itt is szükség van rá a dokumentációk elkészítéséhez. Amit az ásatáson összegyűjtünk, azzal még sokat kell foglalkozni, le kell adni a rajzokat, fotókat, különböző listákat, táblázatokat kell készíteni. Rögzíteni kell az adatokat, jelentést kell írni. A kerámiákat meg kell tisztítani, és ahogy látom, pakolni is lesz mit. Itt ezeket még nem csináltam, nem volt rá alkalom, mert szinte végig terepen voltam.

Van már olyan műtárgy, ami felől érzed a kémiát?


Most már valamennyire bejártam a helyet. Kis túlzással még csak dobozokat láttam, még nem ismerkedtem meg velük. A legtöbbjén vannak feliratok, és kíváncsi vagyok, mi lehet bennük, de mindig az az elsődleges, ami folyamatban van, most például ez a közelben lévő beruházás. Általában a téli hónapok azok, amikor az ember körülnézhet az épületben úgy igazán.

Ezen a mostani keszthelyi ásatáson mit találtatok eddig?


Egyelőre kerámiatöredékek, edénydarabok vannak, nézd csak, itt vannak a fotók. (Mutatja.) Először folt, majd mélyülő gödör, aztán a következő képen kirajzolódik valami: itt egy csont. Aztán ahogy haladsz lefelé, a gerinc, ez a nyaki rész. És elsőre csak ezt a kis foltot vetted észre, majd kiderült, hogy sokkal nagyobb lesz a gödör. És feltárod, és nézd csak, itt a lába, és alatta előkerül a feje. Egy kutya, egy nagyon rég élt kutya maradványa. Ez a szép benne, hogy nem tudod, mi van a föld alatt. És most itt a kutyus ebben a papírzacskóban, mindjárt viszem fürdeni.