Kincsmentés a színfalak mögött – Bemutatjuk Jordán György restaurátort

2020. május 2. InterjúRestaurálásMúzeumi csapat

Névjegy

• A Magyar Nemzeti Múzeumban végzett segédrestaurátorként
• 1997 óta dolgozik a Balatoni Múzeumban

Bevallom, irigykedem a restaurátorokra, mert munkájuk során olyan tárgyakat, alkotásokat foghatnak kézbe, amiket mások talán soha életükben. Te hogyan lettél restaurátor?

Az alapszakmát a Magyar Nemzeti Múzeumban végeztem el. Itt a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel együttműködve végzik a restaurátorképzést.

A későbbiekben az itt végzett segéd- és szakrestaurátoroknak van arra lehetősége, hogy az egyetem elvégzésével restaurátor művészekké váljanak.

Lassan negyedszázada dolgozol a múzeumban. Mesélj a munkádról!

A restaurátor elsődleges feladata állományvédelmi feladat.

A gyűjtött és őrzött muzeális értékek, műtárgyak védelmével összefüggő feladat.

Ez a munka egy háttérmunka, a színfalak mögött zajlik.

A műtárgyak megelőző védelmét, tisztítását, konzerválását, restaurálását, csomagolását, mozgatását foglalja magában.

Többnyire önállóan dolgozom, de van, hogy épp ellenkezőleg: a kiállítások rendezése, építése során szorosan együtt kell működnöm a muzeológusokkal, múzeumpedagógussal, művészekkel, a kiállítás kivitelezőjével, gyűjteménykezelővel, míg a restaurálás során az okleveles restaurátor és régészek útmutatásait követem.

A hozzád kerülő, restaurálandó tárgyaknak egy jelentős része régészeti ásatások során kerül elő. Hogyan lesz egy leletből műtárgy?

A munkám során végigkövetem egy régészeti tárgy útját a földből való előkerülésétől a restaurátorműhelyen át a kiállításon, a vitrinbe kerülésen keresztül egészen addig, amíg beleltározva fel nem kerül a gyűjteményi raktár polcaira.

Az egész folyamat a terepen kezdődik.

A földből előkerült leleteknél a hirtelen, szélsőségesen megváltozott műtárgykörnyezet, mint a megemelkedett hőmérséklet, az UV sugárzás, a páratartalom változása egyes tárgyaknál a gyors kiszáradás, veszélyeztetik a tárgyat.

Ilyen helyzetekben a restaurátor dönt a felvétel módjáról, egyedi csomagolás elkészítéséről, preventív konzerválásról.

A szerkezetileg instabil tárgyakat egyben, egy földlabdában, „in situ” emeljük ki, hogy a lelet kibontását már a restaurátorműhelyben biztonságos körülmények közt végezhessük el.

Itt történik a tárgy dokumentálása, fotózása. Régebben, amikor még volt rá idő, lerajzoltuk a tárgyakat.

Bármilyen furcsán hangzik ez a mai digitális világban, de akkoriban a fényképezőgép luxuscikknek számított, ritkán volt alkalmunk fotózni, azt előhívni.

Ezt követi egy állapotfelmérés. Ennek során döntünk a munkafolyamatról, a tisztítás módjáról, konzerválásról.

Illetve kiállítási tárgy vagy publikáció előtt álló tárgy esetén a muzeológussal együtt döntünk a restaurálás menetéről, a tárgy esztétikai megjelenítéséről.

Most épp min dolgozol?

Gőzerővel készül a néprajzi látványtárban kiállítandó tárgyak tisztítása, konzerválása.

Most nyílt alkalom a néprajzi gyűjteményen belül már korábban elkülönített, szúval fertőzött fa tárgyak fertőtlenítésére.

Ezzel párhuzamosan a tavalyi, vállusi pálos kolostornál végzett ásatás fémtárgyainak feldolgozása is folyamatosan halad.

Van szakmai bakancslistád?

Áll egy nagy szekrény a műhelyben.

Ebbe gyűjtöm azokat a tárgyakat, amiket feltétlen szeretnék restaurálni, de a számos teendő mellett – vagy, mert nem kiállítási tárgy, vagy az állapota okán nem sürgős a kezelése – eddig még nem kerülhetett rá sor.

A járvány okozta kényszerű leállás sok negatív hozadéka mellett talán az egyetlen pozitív dolog, hogy most végre egy-egy ilyen tárgyat előre tudok venni.

Ezek közé tartozik például egy római üvegpohár. Ezt a poharat a 70-es években tisztították, ragasztották.

A gyűjteményi raktárak túlzsúfoltsága általános probléma a múzeumok életében. Sajnos ez alól a Balatoni Múzeum sem kivétel.

A szűkös hely és a nem megfelelően kialakított csomagolástechnika együttesen vezettek oda az elmúlt, közel negyven évben, hogy a restaurált pohár darabjai az „elfáradt” öreg ragasztások mentén szétesett.

Ugyancsak az említett szekrényből került elő egy másik szép tárgy: Kossuth Lajos kis önvédelmi pisztolya, melyet száműzetésbe vonulása előtt adott emlékbe családtagjainak (ha jól emlékszem, a sógorának.)

Később a múzeum fegyvertárába került.

A 19. század közepén, Liége-ben készült kétcsövű, csappantyús pisztoly erősen szennyezett, helyenként korrodált állapotban volt. Több csavar kilazult, félő volt, hogy egyszer észrevétlenül kiesik, elkallódik.

A pohár kapcsán említetted a raktározási problémát. Ennek megoldása igazi kihívás és egyúttal talán egy jövőbeni nagy feladat a számodra?

Egyértelműen.

A túlzsúfoltság a tárgyak sérüléséhez vezethet. Sokat tettünk ezen a téren az elmúlt tíz évben.

A korábbi viszonyok lehetetlenné tették a műtárgyvédelmi szempontok maradéktalan betartását.

Mik ezek a szempontok?

Ha egy tárgy kikerül a restaurátor műhelyből azzal még nem végeztünk.

Figyelemmel kell kísérni az állapotát, környezetét. Például egy vas eszközt teljesen fölöslegesen tisztítottam meg, konzerváltam, ha a korróziós folyamatok újra kezdődnek.

Egy olyan raktárban ahol magas a páratartalom, nagy a hőingadozás, erős a porterhelés csak idő kérdése, hogy a vastárgy úgymond „kivirágzik”.

De ilyen szempont a tárgyakat érő UV sugárzás megszüntetése. Ez különösen a festett tárgyak esetében fontos. Ezt megtehetjük például az erős napsugárzás kizárásával, besötétítéssel, a régi világítótesteknél a neoncsövek lecserélésével.

Ez az utómunka legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a műhelymunka.

Mindez szükséges ahhoz, hogy azt a sok-sok felbecsülhetetlen műtárgyat, amit a Balatoni Múzeum őriz, átörökíthessük az utókornak.