LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
Időtartam: 4 alkalom természetismeretkörnyezetismeretföldrajz

Azokat az érdeklődő felső tagozatos diákokat várjuk a témahétre, akik szívesen jönnek egy geológiai időutazásra a Balatoni Múzeumba.

Körbejárjuk, mi volt a Balaton helyén 18 ezer évvel ezelőtt, hogyan alakult ki a tó, milyen kőzetek építik fel környezetét, és hogyan képzelhetjük el az itt zajló vulkáni tevékenységeket.

Érdekes kísérletek bemutatásával szemléltetjük a vulkáni működést, illetve megmutatjuk, hogy ismerhető fel legkönnyebben a mészkő.

Kőzettani kalandjainkat a Tátikán illetve a Kovácsi-hegyen folytatjuk. A túra során a diákok megfigyelhetik a vulkanikus hegység jellegzetességeit, növényvilágával együtt.

A programsorozat résztvevői a harmadik napon igazi barlangászokká válhatnak, hiszen az önmagában is élményekkel teli kirándulás célállomása a 400 méter magasságban lévő Csodabogyós-barlang. A szűk, föld alatti járatok világának bejárása megannyi izgalmas élménnyel gazdagítja a diákokat, és nem utolsó sorban tudásukat is gyarapítja.

Utolsó túránk során ellátogatunk a gyenesi Vadlánlik-barlanghoz, ahol kiderül, hogyan keletkezett, mire használták, és honnan kapta a nevét.

Utunk innen egy közeli dolomit bányához vezet. A diákok megfigyelhetik a bányászat káros hatásait a természeti környezetre.

Az előző napi élmények és információk birtokában kiderül, hogy mi a különbség a kétféle mészkőhegység és azok növényvilága között.

Hasznos információk

Ajánlott korosztály

Általános iskolások felső tagozat

Foglalkozás díja

800 Ft / fő / alkalom (max. 25 fő / csoport)

Az ár nem tartalmazza a barlangbelépő és az útiköltségek díját.

Foglalkozás időtartama

4 alkalom

Tantárgyi kapcsolódás

földrajz, környezetismeret, természetismeret

Múzeumpedagógiai bérlet

Általános iskola felső tagozatosok részére 4 alkalomra érvényes bérlet ára 2 800 Ft / fő. Bérleteinkről itt is tájékozódhat.

FONTOS: Bérleteinknek NINCS lejárati ideje. Egy bérletet több csoport / osztály is igénybe vehet.

Keressen minket!

Ha felkeltettük érdeklődését, vagy bármilyen kérdése merülne fel, keresse bizalommal Németh Péter múzeumpedagógust a 83/312-351-es telefonszámon vagy a muzeumpedagogia@balatonimuzeum.hu e-mail címen.