LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
Időtartam: 5 alkalom történelem

Első alkalom: „Bevezetés a régészetbe”

Ki tudna többet mesélni a régészetről, annak kihívásairól és érdekességeiről, mint egy igazi régész? Tudjuk-e, hogy nem elég ehhez a szakmához a történelmi tudás, hanem komoly matematikai számításokra is szükség van az ásatások alkalmával?

A beszélgetés során kiderül, mekkora kitartás kell ahhoz, hogy esős idő után kimerjük a vizet az objektum gödréből, vagy épp a tűző napon a földet egy spaknival mozgassuk és óvatosan, ecsettel tisztítsunk csontot, vigyázva, nehogy sérülést okozzunk rajta.

Ha nem is mindig Indiana Jones kalandjait élik meg a régészek, bizony nagyon érdekes és nagyszabású kalandok résztvevőivé válnak, főleg, ha értékes leletekre is bukkannak közben.

Második alkalom: „Kincsek a föld alatt”

A bemutató során képet kapnak a diákok, hogy a régészek és munkatársaik milyen körülmények között, milyen eszközökkel és hányan dolgoznak terepen.

Megtudhatják, micsoda elhivatottságra van szükség a hetekig, hónapokig tartó ásatások során. Mekkora sikerélményt jelent, ha egy aprócska bronz tűre, vagy egykori épület falaira, esetleg egy kemencére bukkannak.

A program során igazi terepi munkán, ásatáson is részt vehetnek a diákok.

Harmadik alkalom: „Régészeti módszerek”

Az sem elhanyagolható körülmény, hogy hol érdemes ásni.

Melyek az árulkodó jelei egy mélyen a föld alatt rejlő objektumnak és milyen eszközök segítik a szakembereket ennek felderítésére? Miként segítik a drónnal készített légifelvételek a régészek munkáját? Hogyan árulkodik a növényzet egy régészeti lelőhelyről?

A programot még izgalmasabbá teszi, hogy a diákok GPS mérőeszközöket és eredeti műtárgyakat vehetnek a kezükbe.

Negyedik alkalom: „Várak és a régészet”

A környékünkön számos várrom található, de kevesen tudják, hogy ezek falai miről mesélnek. Hogyan építették, kik lakták és mi okozta a pusztulásukat?

Hogy minderre hogy derül fény egy várrom feltárásánál, és milyen módszerekkel jutnak a régészek a kérdések megválaszolásáig, ebben segít szakkörünk.

A környék várainak egykori állapotát idézik fel a múzeumban rendelkezésre álló különböző izgalmas szimulációk, makettek és régi térképek.

Ötödik alkalom: „A régészet rokon szakmái”

Hogyan, kiknek a kezén keresztül jut el egy lelet (akár csont, akár tárgyi) egy építkezés szakfelügyeletétől kezdve a felépített kiállítás vitrinjéig?

Hány ember összehangolt munkája szükséges hozzá?

Ismerjük meg a restaurátor, a régésztechnikus, az antropológus, az archeobotanikus és az archeozoológus tevékenységeit is!

A későbbi pályaválasztáshoz nyújthat segítséget a szakkör záró foglalkozása.

Hasznos információk

Ajánlott korosztály

Felsősök

Foglalkozás díja

800 Ft / fő / alkalom (max. 25 fő / csoport)

Foglalkozás időtartama

5 alkalom – alkalmanként 45 perc

Tantárgyi kapcsolódás

történelem

Keressen minket!

Ha felkeltettük érdeklődését, vagy bármilyen kérdése merülne fel, keresse bizalommal Németh Péter múzeumpedagógust a 83/312-351-es telefonszámon vagy a muzeumpedagogia@balatonimuzeum.hu e-mail címen.