LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2022. április 29. 18:00 - október 2. 17:00 iskolatörténetKeszthely

Idén 250 éve, hogy 1772-ben megalapította a Festetics család a keszthelyi középfokú oktatás első intézményét, a három évfolyamos gimnáziumot.

Azóta Keszthely iskolavárossá lett, hiszen 25 évre rá a rendszeres mezőgazdasági felsőoktatás első hazai intézménye, a Georgikon kapott helyet itt. A középiskolák sora pedig a 19. század 2. felében kezdett kibővülni: 1884-től, az ipariskola alapításától fogva az eltelt csaknem 140 év alatt a legkülönbözőbb szakmák, ágazatok, tagozatok fogadták be a tanulókat.

A jelenlegi 5 keszthelyi középiskola közül 3 mondhatja magát az 1772-ben alapított iskola utódintézményének. A Vajda János Gimnázium, a Premontrei Szakgimnázium és Technikum, valamint a Közgazdasági Technikum is – hiszen utóbbinak a képzései a 20. század 2. felében több évtizedig a gimnázium része voltak, mielőtt 1990-ben önálló szakközépiskolaként elindult. A most nyíló kiállításban ezért ebből a 3 iskolából válogatott a múzeum szélesebb körű emlékanyagot. De az Asbóth szakgimnázium-szakközépiskola és a VSZK is megjelenik, bemutatkozik, múltjukkal és jelenükkel egyaránt, olvasmányosan, és fotók által látványosan.

A kiállítás kezdeményezője a Vajda János Gimnázium, a helyet pedig a Balatoni Múzeum biztosította. Gyűjtési felhívást tett közzé a két intézmény, mert az eltelt 250 év keszthelyi oktatás- iskolatörténetének ránk maradt anyaga nem összefüggő. Számítottak az egykori és mai diákokra, tanárokra, akik sajátmaguk által megőrzött relikviákat adnak kölcsön a kiállításra. Így is történt, fontos és érdekes tárgyak, dokumentumok, képek érkeztek be.

A megszólított középiskolák közösségei egyébként is fontosnak tartják a hagyományőrzést, az elért eredményeket számontartják, és saját jubileumaikat, ünnepeiket méltó módon megtartják. Kapott a múzeum tőlük, régebbi iskolatörténeti kiállítások, gyűjtemények anyagából is.

A kiállítás előzményének tekinthető a 2 évvel ezelőtt ugyanitt megrendezett „Volt egyszer egy iskola” című időszaki tárlat, mely a megszűnt Nagyváthy János Szakközépiskolát mutatta be. Még emögött is ott volt – és van máig – egy közösség.

Egy iskola és közösségének életében benne van sok egyéni történet és visszaemlékezés. Ezekből is gyűjtött a múzeum, és közreadja őket. Hagyományos módon kiállítást nézve, és interaktívan böngészve,

váljanak most részesévé az iskolai világoknak és történeteknek.

Az összkép és a keresztmetszet mozaikos, helyenként töredékes, de az egyéni üzenetek, és viszont, az iskolák üzenetei remélhetőleg célba érnek.