LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2013. október 8.

Fő célkitűzése a vízparton fekvő települések néprajzi vizsgálata – összetett tematikával, módszerrel és megközelítéssel.

Az OTKA TO48831 kódszámú program két alapvető célt fogalmazott meg:

1. A Balaton parti települések társadalmi jellemzőire, tárgyi és szellemi kultúrájára irányuló jelenkutatás.
2. A vizsgált és dokumentált kortárs jelenségek hátterében álló történeti, társadalmi és kulturális folyamatok vizsgálata és elemzése.

Jankó János a Balaton-mellék néprajzának tanulmányozását 1893-ban kezdte a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottságának felkérésére. Az 50 – akkor vízjoggal rendelkező – településen összesen 240 napot töltött, majd eredményeit mintegy 430 oldal terjedelemben foglalta össze. A kötet, amely azóta is a Balaton környékén végzett néprajzi kutatások alapműve, 1902-ben (Jankó halálának évében) jelent meg A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című sorozat részeként.

Jankó János által kutatott főbb témák:

  • Balatonpart községei
  • Helynevek
  • Népesség elemei
  • Lakáskultúra, építészet
  • Mezőgazdaság (szőlészet-borászat)
  • Halászat
  • Népszokások, stb

Jankó nyomán, de a mai kor viszonyaihoz igazítva a következő témákra fektettünk hangsúlyt:

  • Balaton-part települései (Alapkérdőívek készültek minden településen)
  • Helynevek, dűlőnevek
  • Családtörténetek
  • Utcakép-változások, jellegzetes épületek, köztéri alkotások
  • Gazdálkodás, szőlészet-borászat
  • Halászat, horgászat
  • Hitélet
  • Fesztiválok, rendezvények
  • Turizmus, vendéglátás, helyiek-nyaralók

A kutatás vezetője: Dr. Gráfik Imre
A kutatócsoport irányítója: Schleicher Vera
A kutatás központi intézménye: VEAB Néprajzi Munkabizottsága
Kapcsolódó intézmények: Balatoni Múzeum, Marcali Városi Helytörténeti Múzeum Veszprém Megyei Levéltár, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság

Az elkészült interjúk, a rengeteg fotó és egyéb információ feldolgozása folyamatban van. A kutatás során létrehozott adatbázis, valamint bővebb információ a www.balatonkutatas.hu honlapon található.

Gyanó Szilvia, a Balatoni Múzeum néprajzkutatója a Keszthely környéki, valamint a Badacsony környéki kutatást koordinálta. Elsősorban a szőlészet-borászat, a turizmus és a hitélet területén vizsgálódott.