LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2012. május 4. Foglalkoztató teremTárgymásolatMúzeumpedagógiaMakett

A Balatoni Múzeum első emeletén megvalósítandó múzeumpedagógiai foglalkoztató terem, valamint egy ún. virtuális tudáspont létrehozására nyújtott be sikeres pályázatot Zala megye önkormányzata 2010. február 15-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez.

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretéből elnyert 34 220 784 Forintos támogatás által lehetőség nyílt szakkörök, előadássorozatok megtartására, az oktatási intézmények képzési tevékenységének kiegészítésére több korosztály és látáskorlátozottak számára.

A projekt során beszerzésre került a foglalkoztató terem bútorzata, módszertani segédeszközei, múzeumpedagógiai szemléltető eszközei, valamint a virtuális pont kialakításához szükséges IKT eszközök.

A beszerzett szemléltető eszközök, tárgymásolatok, öltözékek, makettek az őskortól a XX. századik ölelik fel a Balaton múltját.

A projekt megvalósítása lehetőséget teremtett a 110 éves intézmény, valamint az állandó kiállításhoz kapcsolódó – részben már digitalizált – ” balatoni kutatások felhalmozott tudásanyagának” eléréséhez, óvódáskortól a felnőttkorig, lehetővé téve így az „egy életen át tartó” tartó (lifelong learning) tanulás elvének érvényre juttatását.

A pályázat kedvezményezettje a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága (8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.).

Letölthető dokumentumok

A projekt önálló internetes oldala elérhető az alábbi linkre kattintva.

Projektnyitó rendezvény

A rendezvény időpontja: 2010. szeptember 8., 14.00 óra

A rendezvény meghívója

A sajtónyilvános nyitó rendezvényen a Balatoni Múzeum idei három nyertes pályázatát Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés és a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, valamint Havasi Bálint múzeumigazgató mutatta be.

A Nyugat-Dunántúli Operatív Program által támogatott „A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése” című attrakciófejlesztési projekt, valamint az „Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből” c. állandó kiállítás 3. üteme – mely a tárlat további négy termének megvalósítását teszi lehetővé a balatoni sport- és fürdőkultúra, idegenforgalom, valamint hajózás bemutatásával- pályázati forrásból és a fenntartó Zala Megyei Önkormányzat pénzügyi támogatásából valósulhat meg.

A „Múzeumpedagógiai foglalkoztató és virtuális pont kialakítása a Balatoni Múzeumban” (TIOP-1.2.2-09/1-2010-0036) projekt célja egy múzeumpedagógiai foglalkoztató terem, valamint egy virtuális tudáspont létrehozása jövő év végéig a Balatoni Múzeum első emeletén.

Manninger Jenő úgy fogalmazott:

„Azt szeretnék elérni, hogy a régióban ez az intézmény legyen a Balaton hivatalos múzeuma.”

Havasi Bálint, a múzeum igazgatója a projektekről és célokról elmondta:

„A múzeumpedagógiai foglalkoztató és virtuális pont kialakítása keretében olyan termet és tudáspontot hoznak létre, melyek alkalmasak lesznek szakkörök, előadás-sorozatok megtartására.”

Projektzáró rendezvény

A rendezvény időpontja: 2012. március 30., 14.00 óra

Sikeresen zárult a ZMMI „Múzeumpedagógiai foglalkoztató és virtuális pont kialakítása a Balatoni Múzeumban” című TIOP-1.2.2-09/1-2010-0036 számú projektje.

Sajtónyilvános zárórendezvény keretében 2012. március 30-án mutattuk be az elért eredményeket.

A megjelenteket Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Kostyál László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatóhelyettese köszöntötte. Ezt követően Havasi Bálint, területi múzeumigazgató, projektmenedzser ismertette a projekt során elért eredményeket.
A résztvevők megtekinthették a projekt során kialakított és felszerelt virtuális pontot és múzeumpedagógiai foglalkoztató termet.
Havasi Bálint

Havasi Bálint

régész - múzeumigazgató
+36 83 200 454 (9.00-13.00)
balint.havasi@balatonimuzeum.hu

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close