LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2023. május 3. BalatonBalaton keletkezéseHalápmondaóriás

Réges-régen óriások éltek a Balaton mai helyén. A szelíd óriások jól megfértek az emberekkel, nem bántották egymást. Sajnos, ahogy sok más élőlény a Földön, ők is valamiért kihaltak. A történetünk az utolsó, Balaton nevű óriáshoz kapcsolódik.

Már csak ő élt a térségben Haláp nevű lányával, akit nagyon szeretett. Hiába édesapja szeretete, hiába a jó kapcsolat az emberekkel, az óriás lány mégis magányosnak érezte magát. Sokszor elnézte, hogyan játszanak egymással az embergyerekek.
Egyszer egy kislánnyal annyira szoros barátságszövődött, hogy elvitte magához a várába.

Nagyon jól érezték magukat, végre Haláp is vidám, és boldog volt. Ez a felhőtlen boldog állapot sajnos nem tartott sokáig, az emberlány vágyott vissza a társai közé, és kedveséhez. Ezt a hiányt nem bírta sokáig, és megszökött.

Haláp olyan mély szomorúságba esett, hogy belebetegedett. Apja igyekezett gyógyfüvekkel és más – csak az óriások által ismert – gyógymódokkal gyógyítani, de ezen a betegségen semmi nem segített.
Egy napon Haláp meghalt.

Balaton hatalmas bánatában temette el egyetlen gyermekét. Emlékét pedig egy hatalmas kővel akarta megőrizni. Amikor e követ kirántotta a földből, irdatlan erővel víz tört a felszínre. Olyan erővel zúdult a víz Balatonra, hogy ő elesett, és belefulladt a vízbe. A hatalmas víztömeg hamar elfedte testét.

Ma már csak a róla elnevezett tó őrzi emlékét. Lánya neve is fennmaradt, hiszen az emberek azt a hatalmas halmot, amely sírja lett, róla nevezték el. Ez ma, a Haláp-hegy.