0
2020. április 29. ÚtikalauzFürdőkultúraGyermekirodalom

Sebők Zsigmond író, újságíró az 1890-es években alkotta meg Mackó Muki figuráját.

Az emberi tulajdonságokkal bíró, beszélő és ruhában járó medve a korabeli Magyarország polgára: erdőbirtokos a Kárpátokban, Máramaros vidékén. Az író tisztelettel Mackó úrnak nevezi, akinek kedvenc időtöltése az utazás, és sokféle kalandban volt része.

Ezekről a kalandokról könyvek jelentek meg a 19-20. század fordulóján, és az 1940-es évekig több kiadást megértek. Így az olvasni megtanuló kisgyerekek több generációja is élvezhette őket. 1905-ből való a „Mackó úr a Balatonon” regény.

Lássuk, hogyan mutatja be a tavat az író!

A dőlt betűs idézetek csak kis részletek a teljes szövegből, ezekhez kapcsolódnak az utána következő kommentárok.

A regényt Mühlbeck Károly festőművész, grafikus illusztrálta. A rajzokból is adunk válogatást.

A regény első részének szövege ide kattintva letölthető pdf formátumban. A teljes regény szövege pedig a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) olvasható.

 

Mackó úr a Balatonhoz készül és erre az útjára magával viszi Zebulont és Dorkát is.

Sokat utazott, sokat látott, tapasztalt már, de a Balatont, a magyar tengert még nem látta. Pedig azt illik megnézni. Almaszüretig van még ideje és ezt fölhasználja arra, hogy a Balatonhoz ránduljon.

Zebulon és Dorka, a két medvebocs Mackó úr szomszédjának, Cammogónak a gyermekei. A kis társaság felszáll a vonatra a máramarosi hegyvidék egy állomásán, és budapesti átszállás után megérkezik a Balatonhoz.

A tó vizén, nagy messze, valami fehérség mozgott.
– Nini, egy fehér torony úszik a Balatonon! – kiáltott föl Zebulon.
– Te csacsi! – mosolygott Mackó úr. – Hiszen az vitorlás csónak, a fehér vitorláját nézed toronynak.
A tekintetes úr már megjárta a tengert, ismerte a tengeri alkalmatosságokat.

A két bocsnak minden látnivaló újdonság, Mackó úr viszont tapasztalt utazó. Járt már Budapesten, az Alföldön, sőt az Adriai-tengernél is. Sok dolgot össze is hasonlít tengeri élményeivel.

A Balatont első ízben a magas partról, a vonatról pillantják meg – Budapest felől érkezve ez ma is így van.

Mikor leértek és rátértek egy hosszú földnyelvre, mely benyult a vízbe, meglepetve álltak meg. A Balaton fodros hullámaiban száz meg száz gyermek és felnőtt fürdött.

Valamennyien piros, kék, fehér úszóruhában voltak és nevetve, sikongatva lubickoltak a vízben. Itt-ott egy csomó gyermek körben állt, összefogózva és nagy zajjal taposta a vizet.

Mackó úrék Siófokon szállnak le a vonatról, táskájukat egy szolga viszi a vendéglőbe. Egyenesen a siófoki fürdőtelepre indulnak. A nemrég elkészült strand egész tömeg fürdő és napozó vendégnek ad helyet.

– Jertek, jertek fürdeni, lubickolni hullámaimba! – intett vissza a Balaton. – Én úgy elringatlak habjaimon, mint a bölcsőben nyugvó csecsemőt a dajkája és úgy megmosdatlak titeket, hogy Tányértalpúné asszony sem különben!

Mackó úr összecsapta a bokáját:

– Egyet mondok, kettő lesz belőle: megfürdünk! Nagy a hőség, nekünk még bundánk is van a ruhánk alatt, jó lesz kicsit hütözni a vízben. Egy, kettő, vessétek le a ruhát!

Nemcsak a medvék beszélnek, időnként a Balaton is megszólal. Mackó úr pedig megmagyarázza, miért is kell fürdeni egy hegyekben, erdőben élő állatnak.

De nem mehetnek csak úgy be a vízbe. A fürdőszolga eligazítja őket: jegyet kell váltani és átöltözni a kabinban, fürdőruhára.

A félős bocsokat Mackó úr egyszerűen bedobja a vízbe, ám a part közelében az sekély, és élvezik a fürdést. A fürdőző gyerekek örülnek nekik, hiszen már ismerik őket az író korábbi könyveiből.

Jó darabig csöndben lebegett a vízen a csónak.

A csillagok és a hold fénye a hullámokban fürdött: a holdnak a part felől sok versenytársa akadt: nagy villamos gömbök szórták tejfehér fényüket az éjszakába.

Mackó úr egyszerre fölkiáltott:
– Nini, ott messze, messze száz meg száz csillag leesett az égről a Balatonra! […]

A halászgazda így szólt:
– Nem csillagraj az, uram, hanem fürdő. Fürednek hívják. Nem is a Balatonon van az, hanem a parton, a Balaton túlsó partján.

– Az hát az a híres Balaton-Füred? – kérdezte Mackó úr.

– Az bizony.

A mackók megcsodálják a balatoni naplementét, és bekérezkednek egy halászcsónakba, részt venni az esti halászaton. Nóták hangzanak fel a parton és a csónakban is.

Kiderül, hogy a fogasról még nem hallottak a bocsok, viszont elhiszik, hogy van cápa a tóban. És úgy tűnik, hogy tényleg… Ki a cápa?

A halászat végeztével a halászok kikötöttek és tüzet raktak a parton. Bográcsba vizet mertek, abba halat tettek és halászosan elkészítve a tűz fölé akasztották.

A bográcsban halászlé főtt, melynek illata csakhamar megcsiklandozta Mackóék orrát. A vendégszerető halászok Mackóékat is meghívták a vacsorájukra.

Zebike a tűz közelébe kuporodott és vizes gúnyáját szárítgatta. Egyszerre ordítozva fölugrott és a Balaton felé rohant.

– Hova, Zebulon? – kiáltott utána Mackó úr.

– Ég a ruhám, Mackó bácsi! – felelt a bocs.

Belehempergett a vízbe és kárvallott ábrázattal tért vissza a tűzhöz.

– Eloltottam a tüzet, – mondotta dideregve. – Most elülről kezdhetem… megint száríthatom a ruhámat.

A korabeli balatoni fürdővendégek még valóban végignézhették a hagyományos halászatot. Különleges program volt a számukra szervezett ebéd vagy vacsora, ahol bográcsban főtt halászlevet vagy sült halat készítettek a halászok, helyi receptek szerint.

A rosszcsont Zebulon mindig bajba keveredik az utazás során. Kalandjait különösen élvezhetik az olvasó gyerekek. Jóval többször megfürdik a Balatonban, mint szeretné.

A Balatonnál töltött első, mozgalmas nap végén Mackó úrék úgy térnek nyugovóra, mint minden rendes vendég: vendéglőben kapnak szobát, kényelmes ággyal.

Fontos információ a koronavírussal kapcsolatban

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel
a Balatoni Múzeum határozatlan időre bezárja összes kiállítását, látogatókat nem fogad. Bővebb információt itt olvashat.