LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2020. április 29. FürdőkultúraGyermekirodalomÚtikalauz

Sebők Zsigmond író, újságíró az 1890-es években alkotta meg Mackó Muki figuráját.

Az emberi tulajdonságokkal bíró, beszélő és ruhában járó medve a korabeli Magyarország polgára: erdőbirtokos a Kárpátokban, Máramaros vidékén. Az író tisztelettel Mackó úrnak nevezi, akinek kedvenc időtöltése az utazás, és sokféle kalandban volt része.

Ezekről a kalandokról könyvek jelentek meg a 19-20. század fordulóján, és az 1940-es évekig több kiadást megértek. Így az olvasni megtanuló kisgyerekek több generációja is élvezhette őket. 1905-ből való a „Mackó úr a Balatonon” regény.

Lássuk, hogyan mutatja be a tavat az író!

A dőlt betűs idézetek csak kis részletek a teljes szövegből, ezekhez kapcsolódnak az utána következő kommentárok.

A regényt Mühlbeck Károly festőművész, grafikus illusztrálta. A rajzokból is adunk válogatást.

A regény első részének szövege ide kattintva letölthető pdf formátumban. A teljes regény szövege pedig a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) olvasható.

 

Mackó úr a Balatonhoz készül és erre az útjára magával viszi Zebulont és Dorkát is.

Sokat utazott, sokat látott, tapasztalt már, de a Balatont, a magyar tengert még nem látta. Pedig azt illik megnézni. Almaszüretig van még ideje és ezt fölhasználja arra, hogy a Balatonhoz ránduljon.

Zebulon és Dorka, a két medvebocs Mackó úr szomszédjának, Cammogónak a gyermekei. A kis társaság felszáll a vonatra a máramarosi hegyvidék egy állomásán, és budapesti átszállás után megérkezik a Balatonhoz.

A tó vizén, nagy messze, valami fehérség mozgott.
– Nini, egy fehér torony úszik a Balatonon! – kiáltott föl Zebulon.
– Te csacsi! – mosolygott Mackó úr. – Hiszen az vitorlás csónak, a fehér vitorláját nézed toronynak.
A tekintetes úr már megjárta a tengert, ismerte a tengeri alkalmatosságokat.

A két bocsnak minden látnivaló újdonság, Mackó úr viszont tapasztalt utazó. Járt már Budapesten, az Alföldön, sőt az Adriai-tengernél is. Sok dolgot össze is hasonlít tengeri élményeivel.

A Balatont első ízben a magas partról, a vonatról pillantják meg – Budapest felől érkezve ez ma is így van.

Mikor leértek és rátértek egy hosszú földnyelvre, mely benyult a vízbe, meglepetve álltak meg. A Balaton fodros hullámaiban száz meg száz gyermek és felnőtt fürdött.

Valamennyien piros, kék, fehér úszóruhában voltak és nevetve, sikongatva lubickoltak a vízben. Itt-ott egy csomó gyermek körben állt, összefogózva és nagy zajjal taposta a vizet.

Mackó úrék Siófokon szállnak le a vonatról, táskájukat egy szolga viszi a vendéglőbe. Egyenesen a siófoki fürdőtelepre indulnak. A nemrég elkészült strand egész tömeg fürdő és napozó vendégnek ad helyet.

– Jertek, jertek fürdeni, lubickolni hullámaimba! – intett vissza a Balaton. – Én úgy elringatlak habjaimon, mint a bölcsőben nyugvó csecsemőt a dajkája és úgy megmosdatlak titeket, hogy Tányértalpúné asszony sem különben!

Mackó úr összecsapta a bokáját:

– Egyet mondok, kettő lesz belőle: megfürdünk! Nagy a hőség, nekünk még bundánk is van a ruhánk alatt, jó lesz kicsit hütözni a vízben. Egy, kettő, vessétek le a ruhát!

Nemcsak a medvék beszélnek, időnként a Balaton is megszólal. Mackó úr pedig megmagyarázza, miért is kell fürdeni egy hegyekben, erdőben élő állatnak.

De nem mehetnek csak úgy be a vízbe. A fürdőszolga eligazítja őket: jegyet kell váltani és átöltözni a kabinban, fürdőruhára.

A félős bocsokat Mackó úr egyszerűen bedobja a vízbe, ám a part közelében az sekély, és élvezik a fürdést. A fürdőző gyerekek örülnek nekik, hiszen már ismerik őket az író korábbi könyveiből.

Jó darabig csöndben lebegett a vízen a csónak.

A csillagok és a hold fénye a hullámokban fürdött: a holdnak a part felől sok versenytársa akadt: nagy villamos gömbök szórták tejfehér fényüket az éjszakába.

Mackó úr egyszerre fölkiáltott:
– Nini, ott messze, messze száz meg száz csillag leesett az égről a Balatonra! […]

A halászgazda így szólt:
– Nem csillagraj az, uram, hanem fürdő. Fürednek hívják. Nem is a Balatonon van az, hanem a parton, a Balaton túlsó partján.

– Az hát az a híres Balaton-Füred? – kérdezte Mackó úr.

– Az bizony.

A mackók megcsodálják a balatoni naplementét, és bekérezkednek egy halászcsónakba, részt venni az esti halászaton. Nóták hangzanak fel a parton és a csónakban is.

Kiderül, hogy a fogasról még nem hallottak a bocsok, viszont elhiszik, hogy van cápa a tóban. És úgy tűnik, hogy tényleg… Ki a cápa?

A halászat végeztével a halászok kikötöttek és tüzet raktak a parton. Bográcsba vizet mertek, abba halat tettek és halászosan elkészítve a tűz fölé akasztották.

A bográcsban halászlé főtt, melynek illata csakhamar megcsiklandozta Mackóék orrát. A vendégszerető halászok Mackóékat is meghívták a vacsorájukra.

Zebike a tűz közelébe kuporodott és vizes gúnyáját szárítgatta. Egyszerre ordítozva fölugrott és a Balaton felé rohant.

– Hova, Zebulon? – kiáltott utána Mackó úr.

– Ég a ruhám, Mackó bácsi! – felelt a bocs.

Belehempergett a vízbe és kárvallott ábrázattal tért vissza a tűzhöz.

– Eloltottam a tüzet, – mondotta dideregve. – Most elülről kezdhetem… megint száríthatom a ruhámat.

A korabeli balatoni fürdővendégek még valóban végignézhették a hagyományos halászatot. Különleges program volt a számukra szervezett ebéd vagy vacsora, ahol bográcsban főtt halászlevet vagy sült halat készítettek a halászok, helyi receptek szerint.

A rosszcsont Zebulon mindig bajba keveredik az utazás során. Kalandjait különösen élvezhetik az olvasó gyerekek. Jóval többször megfürdik a Balatonban, mint szeretné.

A Balatonnál töltött első, mozgalmas nap végén Mackó úrék úgy térnek nyugovóra, mint minden rendes vendég: vendéglőben kapnak szobát, kényelmes ággyal.

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close