LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
0
2021. november 28.

Az elmúlt hetekben nyílt meg a kiállítás, aminek a címe egész pontosan az, hogy Az Élet vize, avagy a pálinka szerepe a népi gyógyászatban. Ennek a kiállításnak te voltál a rendezője, ez volt a bemutatkozó kiállításod a Balatoni Múzeumban. Tart-e még az eufória? Milyen érzés elbocsátani-befejezni egy ilyen munkát?

Kétségtelen, hogy a megnyitó estéje felemelő volt, de gyakorlatilag egyből átkerültem a következő projektbe. Sajnos kevés idő és energia maradt az eufóriára.

Volt egy kis pálinka?

Igen, pálinkakóstolót is rendeztünk a megnyitó után.

Kaptál egy nagy csokor virágot is.

Az egy kedves gesztus volt, ami jól esett, de meglepetés is volt egyben. A kiállításrendezésre, mint folyamatra csapatmunkaként tekintettem, ezért úgy gondolom, hogy a közös munka elismerése volt.

Az, hogy kiállítást rendezel, mennyire szokatlan?

Szokatlan, mert nem múzeumból érkeztem. Nem ez volt az első kísérletem, de tény, hogy ez az első olyan munkám, aminek ilyen intézmény adott keretet.

Mi volt a korábbi?

Legutóbb az ELTE doktori programjában valósult meg egy terepgyakorlat, aminek az eredménye egy kiállítás lett, de nem kifejezetten múzeumi környezetben.

Hanem?

Doktoranduszként kaptam azt a feladatot, hogy elsőéves hallgatókat vigyek terepgyakorlatra. Igazából véletlen egybeesés volt, hogy a kurzus tartalmának összeállítása előtt a szintén muzeológus testvéremet megkeresték Göncről. Az volt a kérés, hogy készüljön egy helytörténeti és néprajzi tematikájú kiállítás. A felkérés váratlan volt, mert a városban tájházként már régóta fogadja a látogatókat a Huszita-ház, az ott található tárgyak viszont máshonnan is, nem csak helyből származnak. A gönciek egy kisebb csoportja szerette volna, ha kifejezetten a településen élők felajánlásaiból készül egy kiállítás a Huszita-ház mögötti épületrészekben. Örültem, hogy bevontak a munkába, mert így össze tudtuk kapcsolni a kiállítás rendezést a hallgatók terepgyakorlatával.

Hogyan tud részt venni egy egyetemista muzeológusi munkában?

Azt a feladatot kapták tőlem, hogy minden hallgató válasszon a látszólag összefüggéstelen halmazból egy-egy számára szimpatikus tárgycsoportot. Majd miután összeszedte minden bátorságát, készítsen róla interjúkat a helyiekkel. Persze ehhez kaptak bőven iránymutatást és lelki támaszt is. Szóval ők gyűjtöttek adatokat a kiállítás anyagához, ugyanakkor megismerték, hogy a helyiek értékkategóriái hogyan viszonyulnak a Huszita-házban megvalósuló szakmai nézőponthoz.

A Balatoni Múzeumban dolgozol, történetesen a talán legszebb irodában. Egy évvel ezelőtt gondoltad volna ezt?

Nem, egyáltalán nem. Egy évvel ez előtt a disszertáción dolgoztam, meg egy présházat újítottunk fel a Duna-kanyarban és közben olvastam Csengey Dénestől a Kétségbeesés méltóságát. Mire befejeztem, kiderült, hogy felvettek a múzeumba és utólag nagyon tetszik ez az átkötés.

Miből írtad?

Legtöbbet népi építészettel foglalkoztam az egyetemi éveim alatt, ez az irány valósul meg a disszertációban is. Eleinte a bükkaljai barlanglakások érdekeltek, mert olyan közvetlen kapcsolatot fedeztem fel bennük az ember és a természet között, amit valamiért szépnek látok. Viszont már a szakdolgozat sem kifejezetten a lakások szerkezetéről szólt. Inkább azokról, akik és ahogyan lakták őket. Mivel az általam elérhető legidősebb korosztály is csak a fiatalkorát töltötte barlanglakásban, rengeteget hallottam a kiköltözés folyamatáról és a „fennálló” házak megépüléséről. Mire eljutottam a doktori programig, tudomásul kellett vennem, hogy az azóta épült kocka- és többszintes házak, de még a „Cs” lakások is sokkal jelentősebb életeredmények azok számára, akikkel foglalkozom…

A téma tehát alakult…

Igen. Ez részemről hatalmas belátás volt, mert sokáig nem voltak túl rokonszenvesek a típusházak és nem szívesen foglalkoztam velük. Viszont mindez egyúttal arra is indított, hogy egy folyamatközpontú disszertációt készítsek a korábbi elképzelés helyett. Ezért elkezdtem gyűjteni és feldolgozni az úgynevezett otthonteremtési stratégiákat, amik alapvetően a vizsgált területen belül többféle épülettípust eredményeztek. Ezekben kerestem a szabályszerűségeket és a különböző variánsokat. Végül is a beszélgetések rámutattak arra, hogy sincs két egyforma típusház, egyedivé teszik őket azok a küzdelmek, aminek köszönhetően megépülnek. Ettől függetlenül öröm lesz ezt a munkát letenni, és olyan témába kezdeni, amiben van számomra elég kő vagy vályog.

És akkor a doktori programod végeztén szembejött egy keszthelyi hirdetés?

Értelemszerűen újra elkezdtem keresni a helyem. Jellemző a néprajzos társadalomra, hogy ha megüresedik az országban egy pozíció, akkor arról előbb-utóbb értesülünk egymástól, és így volt ez ebben az esetben is.

Mi fogott meg Keszthelyben?

Eddig bárhol is, de mindig folyóvíz menti településen éltem, itt meg van a hatalmas, gyönyörűszép Balaton… szóval nagyon tetszik ez a településszerkezet, meg a város karaktere, hangulata. Amikor eljöttem Keszthelyre az állásinterjúra, és aztán elkezdtem ismerkedni a környékkel, valami hasonlót éreztem, mint Pécsett, ahol nagyon szerettem élni. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul, például tudunk-e együtt gyökeret ereszteni a párommal.

Az első pár hét hogyan telt?

Szinte már nyár volt, és számomra nyáron eleve minden valahogy könnyebb. Május közepén érkeztem, és ez azt jelentette, hogy egyből a múzeum által szervezett táborokba csöppentem. Tele volt élettel az épület, és ez jó lehetőség volt a beilleszkedés szempontjából. A néprajz mellett van egy nemezes iránya is az életemnek, és hamar kaptam olyan lehetőségeket is, mint a halászéletet bemutató foglalkozás vezetése. Ezeken a tevékenységeken keresztül könnyen tudtam kapcsolódni a résztvevőkhöz, és önazonosnak is éreztem magam benne. Nem szeretném, hogy az itt felhalmozott néprajzi ismeret kizárólag a vitrinek mögött maradjon, és ez az irány előremutató volt ebből a szempontból.

Nem voltál magadra hagyva.

Egyáltalán nem. Nem éreztem magam se társtalannak, se feladat nélkülinek, a kollégákkal például elkezdtük a revíziózást…

Az micsoda?

Az az egyik első lépés, ha átveszünk egy gyűjteményt. Egyenként átnézzük a leltárkönyvvel egybevetve a tárgyakat, és állapotleírást készítünk róluk.

Ahogy pedig véget ért a nyári szezon, jött a kiállításod.

Igen, de a pálinkát, mint témát megörököltem. Kihívást jelentett, hogy kölcsönzött tárgyakra is építettünk. Nem láttam a másik két múzeum anyagát, csak a dokumentumokon keresztül.

A Göcseji Múzeum volt az egyik.

A Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum volt az első, akikkel együtt dolgoztunk, majd a Göcseji Múzeum. Kezdetben arról volt szó, hogy a pálinka történetét dolgozzuk fel, de ez hatalmas vállalás lett volna, ezért sokat formálódott a koncepció. Mivel Komoróczi Lajos házipálinkásszal terveztünk programokat is hozzá, inspiráló volt a Múzeumok Őszi Fesztiváljának hívó szava, a „rekreáció”. Ez lett végül iránymutató, és így alakult ki, hogy a népi gyógyászat lesz a vezérfonál.

Ez egy néprajzos számára is testhezállóbb fókusz.

Abszolút.

Mi a következő, amin dolgozol?

Az utóbbi időben megcéloztunk egy nagyobb pályázatot. Ehhez a szakmai háttér néprajzi részét dolgozom ki, és koordinálom a teljes anyag összeállításához tartozó folyamatokat. Ez egy nagyon összetett munka, de részét képezi a kiállítástervezés és a kutatási terv kidolgozása is, amik leginkább motiválnak.

Tudományos munkára, publikációkra van energiád?

Május óta a sűrű programok és feladatok miatt nem volt, de számomra nem kérdés, hogy a későbbiekben lennie kell. Azt gondolom, hogy alapvetően a tudományos tevékenység a fedezete annak, hogy egy muzeológus hiteles szakmai munkát tud végezni a kiállítóterekben.

Elég jól fel van dolgozva néprajzilag ez a környék, de van-e valami olyan itt, amit kiaknázatlan néprajzi témának vagy kihívásnak látsz?

Az „Élet Vize” miatt valószínűleg nem fogom tudni megállni, hogy ne kezdjek el gyűjteni a pálinka témakörében. Ugyanakkor a népi építészet irányú érdeklődés régóta hozzám tartozik és nem szándékozom megválni tőle. Néprajzosként a doktori fokozatszerzés után is szeretnék ezzel tovább foglalkozni, és a Balaton vidékén ehhez jobb helyen talán nem is lehetek. Muzeológusi szemszögből pedig egy ideje érdekel az is, hogy az eddig felhalmozott ismeretek hogyan alkalmazhatók az AR technológián keresztül. Számomra érdekes felvetés, hogy hogyan lehet ezen a csatornán feldolgozni és bemutatni egy településkép vagy épület történeti dimenzióit. Ehhez a munkához rengeteg felmérésre, fotóra és háttérinformációra lenne szükség, a végeredmény viszont egy érdekes virtuális tartalom lehetne.

A múzeum marketinges munkatársa, Machalik Kriszta szintén idén érkezett Keszthelyre. Ő azt mondta, nagy segítség volt neki az első időben, hogy te is hasonló cipőben jársz, mint ő.

Ez kedves gondolat tőle. Számomra nagy meglepetés volt az érkezése, de főleg az, hogy ilyen jól tudunk együttműködni. Szerintem ritka ez, és érdemes megbecsülni.

Kedves Látogatóink!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy múzeumunk január 24-ig zárva tart. Szeretettel várjuk Önöket január 25-én 9.00 órától!