LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2018. február 21. Húsevő növénySoó RezsőTuzson gyüjteményTermészettudományPremonteri gyűjtemény

Mielőtt a botanikában járatlanabbak lelki szemei előtt egy ősz hajú – azaz levelű -, vérmes gaz jelenne meg, melyet a múzeum dolgozói akciós, szeletelt karajjal dédelgetnek a pincében, szomorúan be kell jelentenem: az intézmény herbáriumának egyik darabjáról van szó. Azt mindenképp tudni kell, hogy a legjobb „cuccokat” a muzeológusok mindig a raktárakban tartják. Mentségükre szolgáljon, hogy ideje/kedve sem lenne a látogatónak végignézni a gyűjteményeket.

Valamikor egy messzi, távoli galaxisban… a természettudományokat elsajátítani kívánó tanulóknak herbáriumot kellett készíteni. Herbáriumnak a préseléssel vagy szárítással tartósított növények szisztematikus rendben tárolt gyűjteményét nevezzük. A lapok elkészítése során a nebulók biztosan megtanulták, milyen növénnyel van dolguk. E növénygyűjtemények eredendően a fajok alaktani tulajdonságait, lelőhelyeit, időbeli megjelenését dokumentálták. Ezek a lapok oktatási és kutatási célokat is szolgálhatnak. A herbáriumok jelentősége napjainkban felértékelődött, a rendszertani kutatásokon kívül számos egyéb szakterület (pl. természetvédelem, klímaváltozás kutatása) tudja hasznosítani a gyűjteményekben rejlő információkat.

A Balatoni Múzeumban egy sötét, eldugott helyiség sarkában szürke, tűzálló fémszekrények sorakoznak, melyekben 200 év alatt összegyűjtött, sok ezer növényi részt tárolunk.

A Balatoni Múzeum természettudományi tárának herbáriumát Priszter Szaniszló említi először. A keszthelyi általános gimnázium herbáriumának bemutatása mellett Priszter érint két „kisebb” herbáriumot 33 fasciculusban, azaz kötegben. Értekezésében szerepel Soó Rezső 1928-1931 között a Balaton környékén gyűjtött mintegy 1600 lapból (10 fasciculus) álló anyaga, valamint Tuzson János 22 kötegben levő „A Magyar Alföld növényei” című exsiccatája (gyűjtési adatokkal ellátott herbáriumi lapok sorozata) és Nagy Éva 1953 őszén Keszthely környéki gyűjteménye.

A könnyebb áttekinthetőség érdekében Priszter úr nyomán mi is négy részgyűjteményre osztjuk a közel 10 000 darabból álló növényhalmunkat. Az egyszerűség jegyében Premontrei, Soó, Tuzson és Frech’ nevet kaptak származásuk és gyűjtőjük alapján.

Az egykor Premontrei-, később Általános-, ma Vajda János nevét viselő Gimnázium herbáriuma 32, kifejezetten erre a célra készített fadobozban van elhelyezve, melyek oldalán az abban megtalálható családok nevei olvashatók. A példányok nagy része család szerint rendezett. A részgyűjtemények közül ez az anyag rendelkezik a legnagyobb példányszámmal, ugyanakkor ez őrzi a legkevesebb, hazánk területéről gyűjtött példányt. A hazai lapok 1827–1927 között keletkeztek, ugyanakkor a külföldi lapokat is figyelembe véve a teljes részgyűjtemény gyarapodása az 1810-es évektől 1928-ig tartott. A legtöbb, hazánk területéről származó példányt az 1880-as években gyűjtötték be. A lapok zöme a Balaton környékéről, valamint Budapestről származik, de elvétve megtalálhatók az ország más vidékeiről gyűjtött lapok is.

Szenczy Imre premontrei tanár, klasszika-filológus, műfordító, botanikus, gimnáziumigazgató, prépost, az MTA levelező tagja volt. 1821-től több alkalommal a keszthelyi és szombathelyi premontrei gimnázium tanáraként gyarapította a gyűjteményt. A gyűjtők többsége csupán egy-egy lappal járult hozzá a részgyűjteményhez. A hazánk területéről gyűjtött példányok közül 133 lap anonim. Ezek közül 60 ívet Németh Dezső munkájának tulajdoníthatunk, aki az 1880-as években a keszthelyi premontrei gimnázium természetrajz tanára és egyben a szertár őre volt.

22 magyar herbáriumi lap céduláján Flora Keszthelyiensis felirat olvasható, mely helymeghatározás további 136 ismeretlen származású vagy külföldi helymegjelöléssel ellátott herbáriumi lapon szintén megjelenik. Ez alapján feltételezhető, hogy a Flora Keszthelyiensis felirat nem feltétlenül jelenti az adott példány Keszthely környéki származását, inkább csak arra utal, hogy Keszthely környékén is előfordul az adott faj. Valószínűsítjük, hogy Németh Dezső láthatta el ezzel a felirattal a külföldről kapott lapokat is. A hazai példányok többsége a lapokon ragasztószalaggal rögzített, míg a külföldiek nagy többsége felragasztatlan. A példányok általában igényesen preparáltak, koruk ellenére nagyon jó állapotúak. Az adathiányos példányok, bár tudományos célokra nem használhatók, jelentős esztétikai értékkel bírnak, így oktatási célokra alkalmasak lehetnek. Feltehetőleg eredeti szerepük is ez volt.

A premontrei rendházak, pusztán demonstrációs céllal, Európa-szerte cserélhették egymás közt a vadon élő és kertjeikben szaporított növények preparált példányait. Nagyobbrészt kézzel írott, kisebb részt nyomdai úton készített gót betűs cédulák jellemzőek. Gyakori, hogy cédula helyett a lapok jobb és bal alsó sarkában szerepelnek a példányhoz kapcsolódó információk. A tudományos név mellett gyakran szerepel a faj neve németül, olykor magyarul is. A cédulán lévő lelőhelyleírás általában nem a gyűjtés pontos helyszínére, hanem a növény természetes elterjedési területére utal, így gyakori a földrészek, történelmi és földrajzi régiók, hegységek, országok neveinek feltüntetése. Magyarországon kívül további 46 ország területéről származnak a gyakran kultivált példányok lapjai. A dátumozás az esetek nagy részében pontatlan, többnyire csak a virágzás idejére utaló hónap intervallumokkal találkozhatunk. A gimnáziumi részgyűjtemény sok külföldi növényt tartalmaz, melyeknek bemutatási célú felhasználása lehetséges, viszont a XIX. század végi Keszthely környéki gyűjtések egyediek és tudományos értékűek.

A Soó Rezső-gyűjteményt maga a kutató ajándékozta az intézménynek. A lapokat két-két kartonív közé kötötték: minden köteg elején megtalálható annak kézzel írott katalógusa. A felragasztott és igényesen kikészített példányok folytonos, egyedi sorszámmal vannak ellátva. A részgyűjtemény minden lapja hazánk területéről, a Balaton szűk környékéről, összesen négy megyéből származik. Rövid idejű, de igen intenzív gyűjtőmunka eredménye a több mint 1500 lap. A herbáriumi cédulák nyomdai úton sokszorosítottak, írógéppel kitöltöttek. A fejlécben a Herbarium Instituti Biologici Hungarici Tihany, Flora Hungarica felirat szerepel Az anyag az 1920-as és 1930-as években, Soó tihanyi tartózkodása idején keletkezett. A részgyűjtemény a cédulák tanúsága szerint Soó Rezső önálló munkája.

Tuzson János gyűjteménye 22 darab, kifejezetten a lapok számára gyártott karton dobozban van elhelyezve. A Tuzson-gyűjtemény gondosan preparált, lapokon rögzített példányokat tartalmaz. Minden doboz elején megtalálható az abban tárolt lapok kézzel vagy írógéppel írt katalógusa. A lapok a fajnevek szerint alfabetikus sorba vannak rendezve. A teljes gyűjtemény egy lap kivételével Magyarország mai területéről származik. A cédulák fejlécében „Dr. Tuzson J.: A magyar Alföld Növényeinek Gyűjteménye. Kiadja a budapesti kir. Tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi intézete, a m. kir. földművelésügyi minisztérium támogatásával.” felirat, illetve ennek latin megfelelője olvasható. Ebből adódóan a részgyűjtemény összes lapja alföldi gyűjtés, így egyedül ebben a részgyűjteményben nincs példány a Balaton környékéről. A cédulák sokszorosítása nyomdai úton történt, feliratozásuk a részgyűjtemények közül a legteljesebb. A részgyűjtemény gyarapodása időben megegyezik a Soó-részgyűjteményével, vagyis az 1920-as és ’30-as évekre korlátozódik.

A Frech’ Miklós-gyűjtemény anyaga rendezetlen, a növények gyakran nincsenek rögzítve a lapokon, és néha egyetlen cédula tartozik több laphoz. A lapok többsége a Balaton környékéről, ezen kívül jellemzően Pest és Bács-Kiskun megyéből származik. A cédulákon szereplő információk kézzel írottak. Frech’ Miklós és felesége, valamint Frech’ András (vélhetőleg Miklós testvére), továbbá Nagy Éva lapjainak nyomtatott cédulái fejlécében „Herbarium Musei Balatonici Keszthely, Flora Hungarica” felirat szerepel. E részgyűjtemény őrzi Petánovics Katalin, a Balatoni Múzeum néprajzkutatója, illetve Fekete László gyermekorvos néprajzi vonatkozású gyűjtéseit is. Ezek cédulái „Flora Ethnographica Hungarica, Herbarium Musei Balatonici Keszthely” fejlécűek. Az anyag keletkezésének időszaka a részgyűjtemények közül a legkésőbbi.

Elégséges latin ismeret, valamint a növények családfájának ismerete nélkül nehéz még egy ilyen pici herbáriumban is megtalálni egy-egy növényt. A technika fejlődésének köszönhetően lehetőségünk volt a növénygyűjteményünk lapjain szereplő, gyűjtésükre vonatkozó információkat egyszerűen kezelhető adatbázisba rendezni. Ezek után már némi növényrendszertani alapismeretekkel felruházva könnyen kutatható a növénygyűjteményünk.

Jaaa … a ragadozó növényünk? Ő egy Utlicularia neglecta Lehm, szebben mondva: pongyola rence (Utricularia australis R. Br.). Mocsarak, csatornák lebegő hínártársulásának szórványosan előforduló tagja. Tesója, a púpos rence (Utricularia gibba) előfordul a közeli Hévízi-csatornán, kedveli a meleg, lágy, savanyú vizeket, neki is van apró élőlények elfogására alkalmas kis zsákocskája. A húsevő növényekről bővebben itt olvashatnak az érdeklődők.

Felhasznált irodalom:

BALOGH L., KULCSÁR L. 2013: Jeanplong József (1919–2006) Herbáriuma a szombathelyi Savaria Múzeumban. Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője. 36: 23–51.

GYULAI F. 1999–2000: In memoriam Frech’ Miklós (1931–1997). Botanikai Közlemények 86–87(1–2): 39–41.

NAGY T. – TAKÁCS A. – BÓDIS J. (2016): Magyar herbáriumok 15. A keszthelyi Balatoni Múzeum herbáriuma (KBM). Botanikai Közlemények, 103 (2): 213-226.

NAGY Z. (2007): Tuzson János: „A Magyar Alföld Növényeinek Gyűjteménye” – exsiccatum feldolgozás a Nyíregyházi Főiskola Herbáriumában. Szakdolgozat. Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Növénytani Tanszék, Debrecen, pp. 40.

PETÁNOVICS K. (1987): Vállus. Egy summásfalu néprajza (Néprajzi Tanulmányok). Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 363.

PRISZTER Sz. (1959): Magyar herbáriumok 1. A keszthelyi általános gimnázium herbáriuma. Botanikai Közlemények 48(1–2): 109–113.

SOÓ R. (1972): Magyar herbáriumok 9. Növénygyűjtéseim 1917–1968. Botanikai Közlemények 59(3): 211–214.