A keszthelyi múzeum gyarapodása Sümegről 1937-ben

A keszthelyi és sümegi múzeum egyesítéséről már olvashattunk. Most tekintsünk bele az 1937-1938-ban felvett leltárkönyvbe, amit Török Gyula muzeológus írt, a sümegi Állami Darnay Múzeumból Keszthelyre elvitt tárgyakról. A Dunántúl egyik leggazdagabb korabeli gyűjteményéről, annak egy részletéről van szó.

A vaskos, 450 oldalas könyvbe közel 16 ezer tárgy adatait írták be. Minden tárgy kapott egy sorszámot – amely egyben az azonosításukra való leltári szám lett, és a tárgyra is ráírták. Olvashatjuk a rovatokban a tárgyak rövid jellemzését, méreteit, és azt is, honnan került a sümegi múzeumba.

A leltározó muzeológus az elcsomagolt anyagot kibontva és sorra véve, témák szerint haladt a tárgyak leírásával. A kiállítás öt terméből négy: a régészeti, a hadtörténeti, az iparművészeti és a néprajzi terem anyaga tárlóról tárlóra került be a leltárkönyvbe.

A régészeti teremben a kőkorszaktól a magyar honfoglaláskorig voltak láthatók kerámia, bronz, vas edények; kő, csont és fém eszközök, ékszerek. Külön egységet képezett a Somogy megyei Szalacska római kori települése, az onnan gyűjtött leletek. Itt már 7900 darabnál tartott a számozás.

Ezt követte a római, középkori és újkori magyar pénzek gyűjteménye, több mint 2000 darabbal. A hadtörténeti teremben a lószerszámok – a zablák, sarkantyúk, kengyelek, patkók – és a fegyverek sorozatokba rendezve mutatták be a tárgyak fejlődését. A nyílhegyek, lándzsahegyek, kopják, tőrök, kardok és harci sarlók mellett a tűzfegyverekből és védőöltözetekből, sisakokból, vértekből is jutott a tárlókba és fali szemléltető táblákra. Az 1848-49-es szabadságharc tárgyai és az I. világháborúban gyűjtött harctéri és hátországi emlékek, felszerelések is itt kaptak helyet.

A leltárkönyv számozása a hadtörténeti anyag végén már 13 ezernél járt. Néhány száz vegyes – talán a kiállításból kimaradt – régészeti és numizmatikai tétel után az iparművészeti tárgyak számbavétele következett.

A nagyrészt Sümeg környéki falvakból sokféle fajansz, porcelán és üveg edény, otthoni dísztárgy és festmény, szobor származott, a templomok régi felszereléséből pedig többek között zászlók, terítők és kendők. A pecsétgyűrűk, közégi és iparos pecsétnyomók és bélyegzők önálló kis gyűjteményeket képeztek. A használati tárgyakhoz ékszerek és ruhadarabok, kártyák, órák, bútorok tartoztak, és a híres szenteltvíztartó-gyűjteményből is sok került átadásra. Az iparművészeti teremből több mint 800 db-ot írtak a leltárkönyvbe.

A néprajzi teremben többek között a falusi háztartásokban használt sokféle textilnemű, a mángorlók, kulcsok, halászati eszközök, a céhes ipar emlékei és a pásztorkodás tárgyai voltak láthatók. A „Megyei közigazgatás emlékei” címet kapta a pandúrok és a betyárok fegyvereinek gyűjteménye. A leltárkönyvbe 1500 tárgy került be a teremből.

A leltár végén olyan tárgyak szerepelnek, amelyeket a felsorolt tematika szerint elszállítottak volna Keszthelyre, azonban „további intézkedésig” mégis Sümegen maradtak. Így járt a 30 db-os pipagyűjtemény, melyben Deák Ferenc és gróf Batthyány Lajos relikviaszámba menő pipái is helyet kaptak, a díszített cserép, tajték és fém pipák között.

A leltárkönyv számozása 15 937 db tárgyig jutott. Ez a könyvbe írva 10 976 tételt jelent, mivel egy tétel magában foglalhat egy tárgyegyüttest vagy tárgysorozatot. Hogy mi lett ezekkel, áldozatul estek-e a keszthelyi múzeum anyagát érintő 1945-ös pusztulásnak – erről egy későbbi bejegyzésben olvashatnak.