LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2024. július 15.

Sajnos a gyermekkor gyorsan elszáll. Hamar elkövetkeztek az egyetemi évek. Milyen volt a ’60-as évek elején egyetemistának lenni? Hogyan élted meg ezt az időszakot?

Az egyetemi évek az elején nehezen indultak. Kollégiumot mindenkinek biztosítottak. Nem úgy volt, mint ma, de mivel nem volt elég kollégiumi hely, a Róbert Károly körúti nagy laktanyakomplexum út melletti három épületét felszabadították, kerítéssel leválasztották a laktanya többi részéről. Minden reggel már 6-kor hallottuk, hogy vonulnak ki az alakulótérre a kiskatonák. Az összes pesti egyetemről laktak ott diákok: orvostanhallgatók, egy épületben csak műszakiak és egy másik épületben két szobában csak bölcsészek. Az egyik 24 ágyas, a másik 36 ágyas szoba volt. A fürdőszobában egy bádog vályú volt, amelybe 6 csap nyúlt be. Hetente kétszer volt meleg víz. Tényleg nem voltak ideális állapotok.
1963 végén újjáalakult az Eötvös Collegium, oda lehetett jelentkezni, felvételt nyertem. Az Eötvös collegiumi tagság azzal járt, hogy az ember választhatott külön szemináriumi foglalkozásokat. Mivel én a középkori településtörténettel akartam foglalkozni, László Gyula professzorhoz jelentkeztem. Egyetlen hallgató voltam, úgyhogy minden hétre kaptam 3-4 könyvet elolvasni, kijegyzetelni, arról kritikát mondani, azt megbeszéltük, aztán megint kaptam, közben egy csomó mindent elpötyögtetett a hatalmas tudásából a professzor úr. Ez nagyon komoly képzése volt az én egyetemi éveimnek. Mócsy András professzor, Bóna István és olyan tudósok oktattak és neveltek, akiknek máig nevük van a tudományunkban.

Eötvös József Collegium (Forrás: Wikipedia)

Kicsit mesélj még a diákéletről! Volt-e ösztöndíj? A nehéz diákéveket hogyan tudtad könnyebbé tenni anyagilag? Volt-e lehetőség diákként dolgoznod?

A nehéz anyagi körülmények miatt én hazulról nem kaptam támogatást, és azért kellett hajtani, hogy ösztöndíjat kapjon az ember. Az alacsony jövedelem miatt szociális segélyt kaptunk. Ezt egészítettük ki: télen elmentünk havat lapátolni, és sűrűn jártam a Balatoni Múzeumba, ahol a topográfiai terepbejárások anyagát vagy ásatások anyagát leltároztam. Ha megnézed az 1963-64-es leltárkönyveket, abban gyakran találkozol az én kezem írásával. Máshová is mentem, például Patay Pállal a Csörsz árkának a terepbejárását végeztük 1963 tavaszán.
Sokat változott a helyzet, amikor 1965-ben társadalmi ösztöndíj-szerződést kötöttem Zala megyével. A megye elvállalta – mivel a megyében egyetlen régész sem volt –, hogy régész állást biztosít. Akkoriban az egyetem mindenkit elhelyezett. A tanár szakot azért kellett felvenni, mert múzeumi állást nemigen tudtak adni, de tanári állást mindenkinek fel tudtak kínálni. Amikor én megkötöttem a szerződést, akkor Zala megye vállalta, hogy régészként foglalkoztat. Ekkor el is hagytam a történelem szakot, mivel történelem-régész szakon kezdtem, és egyszakos régészként végeztem. Utána levelezőn természetesen befejeztem a történelem szakot is.
Attól kezdve, hogy meglett az ösztöndíj-szerződésem, ez sokat segített, lendített rajtam. Akkoriban lényegesen olcsóbbak voltak a könyvek, szakkönyvek is, és szépirodalmat, szakirodalmat nyugodtan tudtam vásárolni. Színházba tudtunk járni, 2 évig kézilabdáztam. Arra vigyázni kellett az embernek, mikor mit mond, de egyébként a ’60-as évek közepétől a Kádár-korszak már elkezdődött lazulását mi is éreztük.