LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2013. november 20. Kortárs irodalomIrodalmi beszélgetésKötetbemutató

A Nemzeti Kulturális Alap, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma által támogatott, 3808/01350 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett, Kortárs irodalom a Balatoni Múzeumban – beszélgetések és könyvbemutatók mai magyar szerzőkkel című tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásai, tapasztalatai

Első alkalom

2013. február 22-én, 17 órakor, a Balatoni Múzeum ún. Időszaki I.-es termében, Iancu Laurát (1978), moldvai magyar származású írót, költőt, néprajzkutatót mutattuk be a megjelent érdeklődőknek, aki a csángók vallásosságának különleges jellegzetességeiről, a még mindig eleven népszokásaikról, a csángó szó lehetséges eredetéről, a saját vallásos neveltetésének világlátására és költészetére gyakorolt óriási hatásáról mesélt, majd Kinek a semmi a mindene (Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2012) című verseskötetét mutatta be, Somogyi Zoltán, az est moderátorának kérdéseire válaszolva, és pár verset olvasott fel belőle. Az eseményen 16 fő érdeklődő jelent meg.

Második alkalom

2013. március 22-én, 17 órakor, a Balatoni Múzeum un. Időszaki III.-as termében Soós József (1953) lentii költőt, népművelőt, a rédicsi művelődési ház nyugalmazott igazgatóját láttuk vendégül, aki több évtizedes vidéki kultúraszervezői és népnevelői tapasztalatairól, illetve arról beszélt, hogy miként kellene és lehet egyáltalán a mai világban igényes, mégis könnyen és sokak számára befogadható szépirodalmat és főleg költészetet teremteni, és nem mellékesen eljuttatni az emberekhez, majd pedig ezt tulajdonképpen demonstrálva, Holt kutak mélyéről (Pannon Írók Társasága, 2011) című verseskötetét prezentálta, amiből több verset fel is olvasott. Az eseményen 6 fő érdeklődő jelent meg.

Harmadik alkalom

2013.április 19-én, 17 órakor, a Balatoni Múzeum un. Időszaki III.-as termében a muravidéki (Göntérháza) Bence Lajos (1956), szlovéniai magyar költő, tanulmányíró, publicista, pedagógus, szerkesztő, tartott ismertetést a szlovéniai magyar kultúra jelenlegi és elmúlt 30 éves helyzetéről, a magyar nyelvű kultúra megtartásáért, és főleg a magyar nyelven zajló iskolai oktatásért folytatott kitartó erőfeszítésekről a Muravidéken; a zalai és muravidéki kortárs irodalmi kapcsolatok ápolásáról, és az általa szerkesztett Muratáj folyóiratról; majd Vallani című verseskötetét mutatta be, és olvasott fel belőle több költeményt.

Az eseményen 8 fő érdeklődő jelent meg.

Negyedik alkalom

2013.május 10-én, 18 órakor a Balatoni Múzeum un. Időszaki III.-as termében a Balatonhenyén élő fiatal, akkor éppen frissen Sziveri János díjat elnyert költő, Lanczkor Gábor (1981) mutatta be beszélgetés keretében Hétsarkúkönyv (Kalligram, 2011) című verseskötetét, és generációjára bizonyos szempontból nagyon is jellemző, másrészt viszont atipikus élettörténetét, melyben külföldön töltött évek és utazások gazdagon szerepelnek.

A beszélgetés keretében terítékre terült India iránti érdeklődésének magyarázata, és a mai magyar költők karrier- és egzisztenciateremtési lehetőségeinek válogatott nehézségei című témakör is. Az eseményen 7 fő érdeklődő jelent meg. (Sajnálatos módon az esemény fotódokumentácija a memóriakártya javíthatatlan hibája miatt visszanyerhetetlen.)

Ötödik alkalom

2013.május 31-én, 18 órakor, a Balatoni Múzeum ún. 6-os termében a muravidéki (Felsőlakos) Halász Albert (1969), az általános néprajz és a néprajzi/antropológiai metodológia habilitált docense, költő, a Szlovén RTV magyar műsorainak egykori programigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-érmével kitüntetett kutató beszélt a szlovéniai magyarok néprajzi jellegzetességeiről, a határokon átnyúló Hetés nevű tájegység falvairól, a muravidéki magyar és szlovén kalendárium jeles napjainak eltéréseiről és azonosságairól, illetve ezen napok két évezredes múltba gyökerezettségéről, és legutóbbi, Tükörben pocsolya című haikukat tartalmazó verseskötetéről, amiből néhány megzenésített verset Kelemen Gyula, az Énekmondó Együttes vezetője adott elő, saját magát gitáron kísérve.

Az eseményen 7 fő érdeklődő jelent meg.

Hatodik alkalom

2013.szeptember 20-án, 18 órakor, a Balatoni Múzeum Halápy János Emlékszobájában a jelenleg Nemesvámoson élő Praznovszky Mihály (1946), az irodalomtudomány kandidátusa, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár volt igazgatója, Magyar Irodalomtörténeti Társaság egykori főtitkára mutatta be az általa szerkesztett balatonfüredi Tempevölgy folyóiratot, és Jókaitól Jókaiig, irodalmi utazás a Balaton körül címmel tartott kiselőadást. Az előadásában bemutatta a magyar irodalom jeles alakjainak Balatonhoz fűződő személyes, és irodalmi műveiken keresztüli változatos és gazdag kapcsolatát.

A megjelent közönség megismerhette a Tempevölgy folyóirat alapításának történetét, és a szerkesztésének alapértékeit és elveit is. Az est végén Praznovszky Mihály a magával hozott tetemes mennyiségű irodalmi kiadványt, a Tempevölgy könyvek sorozatban megjelent művek gazdag válogatását, és a folyóirat idei lapszámait ajándékként a közönség, és a múzeum könyvtárának rendelkezésére bocsátotta. Az eseményen 18 fő érdeklődő jelent meg.

Az irodalmi estek mindegyikén Somogyi Zoltán színháztörténész, a Pannon Tükör folyóirat prózarovatának szerkesztője közreműködött moderátorként, és a meghívott irodalmárok beszélgetőpartnereként.

Az estek időtartama minden esetben nagyjából egy, illetve egy és egy negyed óra volt, olykor még ennél is kicsivel több.

Az estek végén a közönség számára a kérdezés, véleményformálás minden esetben felajánlásra került, amivel szinte mindig éltek is. A meghívott előadók számára természetesen mindig lehetővé tettük, hogy amennyiben hoztak magukkal (mi kértük ezt tőlük, de objektív okokból ez nem mindig volt lehetséges) az aktuális, és esetleg régebbi köteteikből, illetve az általuk szerkesztett folyóiratból, akkor azokat kioszthassák a megjelentek között, vagy adott esetben árusíthassák és dedikálják.

Örömteli eredménye az első évadnak, hogy a rendezvényeinknek nagyon pozitív visszhangja volt a megjelentek körében, és többen rendszeres látogatói lettek a programsorozatnak, és a további megrendezésére határozottan felszólították a múzeumot.

Szakmai beszámoló tetöltése

Havasi Bálint

Havasi Bálint

régész - múzeumigazgató
+36 83 200 454 (9.00-13.00)
balint.havasi@balatonimuzeum.hu