A Balaton utca nevéről

2021. december 7.

A Balaton utca első neve a legkorábbi fellelhető források szerint Béka utca volt. Eszes László az 1985-ben megjelent Feledésbe merült utcanevek Keszthelyen című kis kötetében egy 1732-ben kelt forrást idéz ezzel kapcsolatban. Van rá egy későbbi találat is: a Fülöp Viktor nyugalmazott postatiszt által lemásolt, így az utókornak megmentett egyik 1777-ben kelt levéltári iratban szintén Béka utcát talált.

A Balaton utca mai neve a tizenkilencedik században lett általános, hiszen a Balatoni Múzeum Térképtárában található, Lóczy Lajos tervezte, Stohanzl Ede által rajzolt, 1900 körül készült térképen már Balaton utca szerepel.

Közben azonban történt valami furcsa.

Pár évtizedre új nevet kapott a keszthelyi Balaton utca.

Igen, jól gondoljuk: egy személynév úszott be a képbe, de ehhez nem politikai földindulás, valami új rendszer pikk-pakk átnevezési őrülete kellett, csak egy ötvenéves írói jubileum.

Bontz József 1896-ban megjelent városmonográfiájában ír az 1880-ban történt utcanévrendezésről. A fő tér, amit Szentháromság vagy egyszerűbben Háromság térnek is hívott a lakosság, ekkor kapta Andrássy Gyula gróf nevét. A Balaton utca pedig Jókai utcára kereszteltetett, Jókai Mór ötvenéves írói jubileuma okán. Az átnevezések Balás Árpád gazdasági tanintézeti igazgató indítványára valósultak meg, az új utcaneveket jelző táblákat pedig 1881. májusában függesztették ki.

Múzeumunk egyik nagy alapítója, Csák Árpád az általa szerkesztett Keszthelyi Hírlap 1908. április 12-i számában közöl egy meglehetősen dühös cikket. Célkeresztjében az akkor már (és még) Jókai utca neve áll. Jó messziről kezdi kerülni az áldozatot, szinte élvezetes olvasni, milyen finoman indít, bár tény, A Balaton-utca címet viselő írás már az első mondatával sejteti a későbbieket:

„Utcák, közutak és közterek elnevezésénél nem járhatunk el ötletszerűen, hanem a község, város földrajzi helyzetének vagy történelmi múltjának figyelembevételével.”

A szerző rengeteg példát hoz fel a hagyományos, úgymond organikus utcanévadásra.

„Zalaszántón a Zsidi-utca azt jelenti, hogy arra kell Zsidre menni, Sopronban pedig a Bécsi-kapunak az az értelme, hogy pl. aki rendjelekre vadászik, az arra irányítsa a szekere rúdját. (…)

Földrajzi nevezetességek, nagy történelmi emlékek hijján helyes az utcákat egy-egy helyi vagy országos hirű egyén nevéről elneveznie, aki a tudomány, irodalom, művészet vagy jótékonyság terén kimagasló érdemekre tett szert. (…) Legyenek tehát: Rákóczi-, Hunyady-, Kossuth-, Damjanich-, Széchenyi-, Vörösmarty-, Petőfi-, Kisfaludy-, Jókai-utcáink is; ezeknél szebb és fényesebb nevet ugy sem igen adhatunk nekik. (…)

Az utcák elnevezésénél első sorban a helyi viszonyok az irányadók. Ezek között is a földrajzi viszonyoké az elsőség, csak azután jön a történelem és a kegyelet. Nekünk, keszthelyieknek legnagyobb nevezetességünk a Balaton. (…) A keszthelyiek nagy része a Balatonból él. Sokan abból gazdagodtak meg. Minő hálátlanság hát tőlünk, hogy még egy utca elnevezéssel sem tiszteljük meg e drága kincsünket, Közép-Európa e királyi tavát. (…) Van Kerítés-, Késes-, Mező-, talán még Kutyaszorító-utcánk is, de Balaton-utcánk nincs! Szégyen és gyalázat! (…)

A régiek nem voltak ilyen háládatlanok. Régente volt Balaton-utcánk. A mostani Jókai-utcát nevezték annak.”

Csák itt leírja, mikor, miért, mely alkalom kapcsán nevezték át Jókaira az utcát az alatta kezdődő, ma Helikon nevet viselő parkkal együtt („…elég helytelenül”), majd elérkezik az állításhoz.

„Távol legyen tőlem minden gondolat, mintha kisebbíteni akarnám Jókai halhatatlan érdemeit (…), de ezt az elkeresztelést nem tartottam akkor sem, nem tartom most sem helyesnek, a kifejtett okokból és a helyi viszonyokra való tekintetből. Kereszteljük hát vissza a Jókai-utcát Balaton-utcára. Könnyűszerrel megtehetjük ezt, mert egy fillér áldozatba sem kerül s mert a kegyeletet sem sértjük meg általa. Csak a jelző-táblákat kell leszednünk s egy másik utca házainak falaira illesztenünk.

A Hancók-réten egész városrész van keletkezőben. Az újonnan nyitott utcák legnagyobb része még nincs elnevezve. Nevezzük hát el azok közül valamelyiket Jókai-utcának. Jókainak nevével akármelyik utcánkat megtisztelhetjük, de a híres Balatonunkhoz levezető utcát másnak ne nevezzük, mint Balaton-utcának.”

Itt említ egy párbeszédet, ami „múlt nyáron” esett közte és egy turista között. A történet szerint a turista a Balatont kereste, és mikor Csák Árpád a tó felé mutatott a(z akkor) Jókai utca tetején, az idegen felcsóválva megkérdezte, hogy akkor miért nem nevezik ezt az utcát Balaton utcának.

„Ezt a párbeszédet elmondtam nem régen egy helybeli előkelő uriembernek, akinek szintén része volt az elkeresztelésben, s azt mondotta, hogy maradjon ez az utca továbbra is csak Jókai-utca, mert a Jókai-ligethez vezet; inkább helyezzünk a sarki tábla alá egy ilyen feliratú póttáblát: »A Balatonhoz vezető út«. (…)

De nevezzék bárminek ezt az utcát, nekünk, keszthelyieknek örökkön-örökké Balaton-utca marad, mert e mellett harcol földrajzi helyzete, fekvése, e mellett szól történelmi múltja, mert már megszoktuk s mert ez az egyedül helyes elnevezés van mindig a nyelvünkön.”

Dr. Csák Árpád kemény cikke némi bátorságra vall: bárhogy is próbálta tisztába tenni, hogy nem Jókaival van a probléma, azért négy évvel a nemzet nagy írójának halála után ilyet nem mindenki mert volna közölni. Ugyanakkor az írás nem maradt pusztába kiáltó szó: az 1934-ben a Részletes Magyar Útikalauzok sorozat új, Balaton és környéke címet viselő részében megjelent várostérkép újra a tradicionális nevén említi az utcát.

*

Csák Árpád egyébként, amellett, hogy a Balaton nagy rajongója volt, meglehetősen hagyományos viszonyban állt a tóval, ahogy ezt némi keresgélés után teljesen véletlenül találtam egy digitális adatbázisban. Szellemes, megmutatom. Malonyay Dezső író-művészettörténész közölt Tanyavetés a Balatonon címmel egy tárcát a Budapesti Hírlap 1909. szeptember 18-i számában, ebből következik egy részlet.

„Mert a balatoni halász soha a maga jószán­tából nem fürdik. Az öreg Göndöcs jó tiz eszten­deje nem járt a Balaton vizében. Velünk Csák Árpád dr. – a keszthelyi muzeum régészeti osz­tályának őre, a ki most Fenéken, a régi Mogentiát ásatja – ő se szereti a vizet, ha csak lehet, hátat fordít a bárkában is a Balatonnak s ma­gyarázza:
– Az urifajta is ilyen a Balaton vidékén, Nagyapám, az öreg Csák, kilencvennyolc eszten­dőt ért, soha a Balatonban meg nem fürdött.”

*

Végezetül megfontolásra ajánlom Csák Árpád egyik fent is idézett megállapítását.

„Az utcák elnevezésénél első sorban a helyi viszonyok az irányadók. Ezek között is a földrajzi viszonyoké az elsőség, csak azután jön a történelem és a kegyelet.”

Ez a dolog, gondolom, állandó akkor is, ha megváltozik néhány utcanév, és ezeket az új utcaneveket az újabb generációk megszokják. A keszthelyi Fő tér valószínűleg mindig per főtér fordul majd elő a helyiek nyelvében. Nemcsak a megszokás miatt, de azért is, mert az elnevezésnek van hiteles jelentéstartalma és hagyománya.

Ugyanakkor van jó pár olyan utcánk, amelynek a régi neve egyszerre része a keszthelyi történelemnek, és egyszerre van történelmi magva is. A Bem utca jelentése: Bem József. Csák Árpáddal szólva távol legyen tőlem minden gondolat, mintha kisebbíteni akarnám Bem József halhatatlan érdemeit, de Bemével ellentétben a valamikori Hajdú utca neve a város történelmébe ágyazódik. Oka van, hogy ez a név kialakult. Biztos nem kevés adminisztratív terhet és más nehézséget jelentene egy utcanévcsere, és végképp nem szeretném történelmi divatokkal kapcsolatba hozni Erzsébet királynét vagy Katona Józsefet, de a Hajdú mellett a valamikori Sajka utca és Pap utca is pont olyan elnevezés, amit valamikori elődeink alkottak meg, méghozzá nem döntésekkel, hanem mindennapi életük eredményeképpen. Kár, hogy az általuk hordozott történelem (történelmünk!) jelenleg nem lehet része a mindennapjainknak.

Szálinger Balázs