0
2019. augusztus 2. NemesgulácsKöltészetBalatonboglárSzerelem

Hajók szelik a Balaton hullámait a két part között, de még hosszában is. Nem véletlen, hogy egyik utasának, a költő Kormos Istvánnak is szerelmes verssorok jutnak eszébe először: “Dörgicse, Akali, Vonyarc felől derengő asszonyarc.”

Ezt a derűs és megható képet Keszthely felől láthatja az utas, ha már eléggé elbűvölte tavunk és valaki imádott nő szépsége. Hány meg hány hol gyönyörű, hol szomorkásabb történet, akad köztük mulatságos, sőt krimibe illő love story is. Ezekből válogattunk.

Ezúttal Keresztury Dezső és zongoraművésznő párja, Seiber Mária történetének jártunk utána.

Keresztury Dezső költőként, balatoni emberként igen szerette Keszthelyt, a kisvárost, amelynek többször oly nagy szolgálatot is tett.

Nem csupán könyvtárosként védte tovább az épen maradt grófi kastélykönyvtár köteteit, hanem értő gonddal írt a magyar irodalom és a Festetics-család kapcsolatáról. Festetics György szerepének jelentőségét egy olyan történelmi korszakban hangsúlyozta, amikor arról a legtöbben hallgattak, sőt, ellenkező előjellel szóltak, ha szóltak.

Keresztury Dezső Keszthelyen tartott előadást az 1945-ben eltávolított Festetics-szobor újjáavatásakor. Kurucz György szerint „az 1956-os forradalom eltiprását követően mintegy százötven év távolából állította előtérbe a minden körülmények között cselekvő főnemes példáját, a kiszolgáltatott helyzetben lévő ország, a gondolkodó, útkereső értelmiség számára.”

Számtalan nyilvános szereplése közül itt most csak az 1980-as Goldmark-emlékkiállítás megnyitása alkalmából mondott beszédjét említjük, az alkalomról a Balatoni Múzeum fotót is őriz. A költő a magyar irodalom mindenesének tekintette magát, rengeteget dolgozott, ám arra is ügyelt, hogy – bár rejtőzködve, de – harmonikusan éljen.

Feleségének fényképeit nem találjuk az Interneten, ezúttal egy szobor-portréját adjuk közre. Feledhetetlenül szép az ő történetük is.

Keresztury Dezső életének regényében a szerelemről és a házasságról szóló fejezet valóban úgy indul, mintha csak egy, a sztorija tekintetében érdekfeszítő, sőt izgalmas lektűrt kezdenénk olvasni.

A helyszín Európa egyik nagyvárosa, ha nem a legnagyobb, a rohamosan fejlődve végzetébe rohanó Berlin.

Legnevesebb egyetemén lektorként bukkan fel főhősünk, a dunántúli tudós költő és filosz, aki a húszas évek végén szerzetesi kitartásával veti bele magát a munkába, miközben esténte el nem mulasztaná a tudományos és a diákélet kínálta programokat.

Könyvtári és írói tevékenységét egyfajta – közösségeket egybeolvasztó – szervezői fáradozással toldja meg, mint aki erre az organizátori szerepre is született a Németországban élő magyarok kedvére.

A balatoni legény kitűnő tornász, jól focizik, míg a német romantika költőit fordítja, vagy éppen a Pester Lloydnak készít recenziót.

Feleségét, – a szintén Balatonhoz kötődő – Seiber Máriát a magyar diákegyesület bálján ismerte meg. Két magyarországi fiatal, két érzékeny művészlélek találkozott az akkor már fasizálódó német környezetben.

Keresztury Dezső keresztény, Seiber Mária zsidó családból érkezett. (Mária Matyi nevű fivére a frankfurti Zeneakadémiának lesz majd neves dzsessz-tanára.)

A fiatalok, mint egy regényben, először csak cukrászdákban találkoznak, ám eljön az az este is, amikor a költő belép választottja albérleti szobája ablakán.

A megtörtént jelenet igen hasonlít Ottlik Géza Hajnali háztetők című könyvének címadó epizódjára, amikor Halász Petár a párkányon, alatta hatemeletnyi mélység, átmászik Adriani Alisz sarokszobájába.

Keresztury Dezső nem hajnalban, de a berlini éjszakában ugyanezt tette:

„…már a lépcsőházban megbántódott valami semmiség miatt, s bezárta előttem szobája ajtaját. Nyár volt; tudtam, hogy minden ablak nyitva van a lakás utcai frontján. Bementem az övével szomszédos szobába, kiléptem az ablakon, s a párkányon végigkapaszkodva, beléptem az ő ablakán át szobájába. Csaknem meghalt a rémülettől, mert hiszen a lakás a harmadikon vagy a negyedik emeleten volt; könnyen lezuhanhattam volna!”

Keresztury életében mindenesetre szebben alakultak a dolgok, mint Ottlik regényében. Az irodalomban a pár szétválik, a másik, a való életben együtt marad. (Még nem sejtik, mennyi megpróbáltatás vár szerelmükre.)

Ettől az éjszakától fogva a magyar pár életre szóló szövetséget köt egymással.

Ez a kötés olyan erősnek bizonyult, hogy egy itthoni családi összeveszést követően Keresztury Dezső megszakítja kapcsolatát édesanyjával, élete első asszonyával, akihez addig a legfontosabb érzelmi szálak fűzték.

Éppen a házasságkötés előtt történt. Szekfű Gyuláék is leutaztak akkor Gulácsra, Badacsonyba, arra a Balaton-melléki szüretre, aminek zaját – és az abban a napokban hullott bőséges esőt is – nehezen viselték. Nem bírták, hazautaztak. Keresztury Dezső édesanyja megjegyzést tett a történész mindig mindenre panaszkodó feleségére, amelyet Mária visszautasított, s ami mondat miatt pedig a ház asszonya ragadtatta el magát.

A költő fölért a pincéből s már szaladhatott is arcul ütött felesége után.

Nem fordult vissza, s a jövőben egyedül látogatta édesanyját. (Amúgy segíti majd a házaspár mindkét ágon az idős szülőket, egészen azok haláláig, bár ez a nemesgulácsi anya-fiú kapcsolat gyógyíthatatlan sebet kapott. Keresztury Dezső a szerelmét választotta.

Képeslap Nemesgulácsról – Az Eőry kúriában éltek anyai nagyszülei, így gyerek- és ifjúkorának időszakában gyakran megfordult itt a költő (a jobb felső képen látható épület ma általános iskola, és Keresztury nevét viseli)
(Balatoni Múzeum, Képeslap Gyűjtemény)

A szerelem ellenében leginkább a szorongás dolgozik, s ebből a komisz lelkiállapotból jócskán kijutott mindkettejüknek. Ez a komor szál végighúzódik Keresztury szerelmes líráján.

Illyés Gyula életművén, az ő szép Flóra-verseiben is megtalálható. Mindkét költőtől idézhetünk olyan kisszerkezetet, amelyeket egymás mellé téve – hosszabb kommentár nélkül is – nyomban nyilvánvalóvá válik, milyen fontos, nélkülözhetetlen volt számukra a házastársuk:

Ötszáz millió fényévre kilát
az ember a vak ürbe – jut eszembe,
míg szívdobogva és szemem meresztve
vonatod lesem e vak éjen át.

(Illyés Gyula: Az aszófői állomáson)

A sötétség hideg üvegje
dermed a völgyre, dideregve
hallgat a táj.
Egy lámpa leng: „Sógor, itt várlak!”
Topogok. Szívem Téged vár csak
s remegve fáj.

(Keresztury Dezső: Téli állomáson)

Ám szóljanak verssorok, amelyek fényben íródtak! Amikor a költő imádja hitvese testét, fölismeri a nőiség vonásaiban a hazai balatoni táj szépségét is: “…melled s könnyü csipőd játékos, szép vonalában visszaidézem a táj lejtve szökő hegyeit…”

Érdemes közelebbről belepillantani e csodálatos szerelmes hexameterek képi világába!

A bölcsőhely a geológiai formáival, a hegyek a sziluettjükkel, utóbbiak a női aktok finom erotikájával, mind-mind a biztonságérzetet, az általuk is védett boldog izgalmat, majd a testi-lelki megelégedettséget ígérik, hogy harmóniában találkozhatnak, sőt, egymás hatását erősíthetik az itteni élményben részesülők örömére.

Mind az életben, mind a lét legszebb esszenciáit sűrítő alkotásokban csak ritkán találkozhatunk hasonló összegző pillanatokkal, viharokra emelt nyárderűvel. Elhisszük Goethének e huszadik századi vers ismeretében: semmi nem ér többet egyetlen napnál.

A költeményt amúgy Berlinből hazalátogatva írta Keresztury.

Ha már az északi partra nem mehetett feleségével vissza, a déli oldalon, Bogláron nyaraltak. A szerelmes vers mint szerelmes földrajz (Szabó Zoltáni értelemben is) 1933-ban született.

Reggeltől estélig balatoni kép-zuhatag, amelyből ki nem maradhat a főszereplő: a fiatal feleség, kivel a költő együtt járja a füzes partot a mentás pázsiton, jelezve, hogy ugyan nem Badacsonyban, sem a Fülöp-hegy alatt sétálnak, hanem a bazaltsziklás résszel éppen szembeni „sekély part lágy fövenyén”, Balatonbogláron. Máriával kagylót, szép kavicsot szedegetve s a fűbe heveredve onnan nézhetik a zalai bazaltokat: „a kéken / lengő túlsó part integető hegyeit”. (Dunántúli hexameterek. XV.)

Az 1940-es évek úgy köszönhettek be kettejükre, hogy az emberpár arra is felkészült, hogy esetleg vesznie kell.

Ezzel is tisztában volt a költő, amikor hívségről, azaz hűségről verselt, klasszikus, alkaioszi mértékben, egy oly korban, amely nem értette már a hexametert sem:

Állhatsz akkor is így jobbomon, ily hiven
hullván majd ha bukunk, disztelen eltörött
testem összerogy és mint a gyümölcsehullt
ág, vak, léttelen éjbe szál?

(Egy-két napra)

A világháború utáni esztendőkre e szerelem eléri azt a grádicsát, amelyen már Jézus boldog-mondásai, azaz paradoxonjai is érvényesek:

Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek; újra elhagy
kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
Ugy élsz bennem, mint kezemen a néma
vonások, gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz.

(Mindig velem vagy)

A szerelem vajon legyőzi-e a szorongást?

Mindenesetre ima-szóhoz közeli artikuláció az, amit a költő intéz feleségéhez:

Ne hagyj el, ha nem mosolyogva,
de keserűn s riadtan nézlek.
Ami könnyű volt s beragyogta
életünket: ólomnehéz lett.
Légy jó hozzám s én megpróbálom újra,
hogy mosolyogva féljek.

Fájdalmasan szép az idézett vers címe: Emberi szóval.

Döbbenetes az a két évtized alatt elszenvedett értékvesztés, amit a világ vett el a szerelmesektől. És eljő a negyvenedik évfordulójuk, az is hűségben találja őket.

Keresztury Dezső hangját nem a szenvedély, nem a szenvedés jellemzi leginkább, hanem az Arany Jánosi tűnődés:

Negyven ág, negyven ág!
egybefűzve sátrat ád;
tartja ez, ha az letörne,
összefonva mindörökre.
Együtt teljes, egy világ,
nyíljék rajt még sok virág!

Keresztury Dezsőnek két Mária-imája is van. Egyiket az édesanyja, másikat élete társa, felesége, Seiber Mária halála (1975) után írta.

Az Istenülés édesanya-vers, az Üdvöz légy szerelmes-sirató. Fájdalmas megbékélés, belenyugvás a földön az égi rendezésbe, amely azt követelte a költőtől, hogy a Máriákhoz egyforma becsüléssel, tisztelettel és szeretettel forduljon – végül.

…Fölemeltetett Fia mögött ott a
helye az Édesanyának is…
Atya s Szentlélek fényes edénye, Aranyház,
benn testté válhat Emberfia Isten; Boldogasszony,
ki Földön, Holdon lebegve könnyű lépttel
tapossa el a mindig megújuló
pokol-kígyók sárkányfejét.
(Istenülés)

„Üdvöz légy Mária” a Szüz Anyának mondta ezt
az angyal és így búcsúzom tőled én
ember szavával…
…áldott
voltál mindhalálodig, légy az enyémig is:
mint megújuló forrás töltesz be s ugy élsz
bennem, mint égő jel, bár a szembesítés
már soha fel nem szakadó ködbe hullt.

(Üdvöz légy)