Kincsek a könyvtárból III.

2021. december 26.

Szenzációközelben vagyunk! Pados János közismert szabadsághős, badacsonytördemici orvos-író-pap eddig ismeretlen, Utazási Napló című kéziratos művét találtuk meg a Balatoni Múzeumban.

A szerző

Pados János katolikus pap és orvos 1820-ben született Dunaföldváron. 1840-ig Székesfehérváron hallgatott teológiát, 1843-ban szentelték fel. Dunabogdányban lett káplán, majd szentszéki jegyző lett a fehérvári püspöki hivatalnál. 1848 nyarán önkéntesnek állt, tábori lelkészként részt vett a pákozdi és schwechati csatákban. Az önkéntesek feloszlatása után visszatért Székesfehérvárra, de 1849-ben már megint a seregben találjuk, őrmesterként. A szabadságharc bukása után hat év várfogságra ítélték, először Munkácson, majd Olmützben raboskodott. 1853-ban szabadult, majd Fehérvárcsurgón lett a Károlyigróf fiainak nevelője. 1867-ben orvosi oklevelet szerzett. 1872-ben visszavonult és lemondott minden egyházi és polgári hivataláról, és európai útra indult. Útirajzaiból még életében két kötetnyi is megjelent. Montesquieu és Machiavelli első fordítói közt volt. A Badacsony alatti Nemestördemicen telepedett le, itt élt 1892-ben bekövetkezett haláláig. Kérése szerint Munkácson hordott lábvasait a koporsójába helyezték. Valamikori háza ma óvoda, Badacsonytördemicen utca viseli a nevét, sírja gondozott, hagyománya él.

Kiadásra szánhatta

Elvileg semmi különös nem történt: a kézirat bekötve, a múzeum könyvtárának pecsétjével, könyvtári jelzettel ellátva a jelzet által meghatározott helyen állt, ahol állnia kellett. Gyakorlatilag viszont bárhogy kerestünk, semmiféle hivatkozást nem találtunk ennek a nyugat-magyarországi, ausztriai és stájerországi útleírásnak a létezésére. Pados Jánosnak több útleírása is megjelent, és ugyan 1890-ben volt egy Utazási Napló című kötete, a kettő nem ugyanaz (aki meg akarja nézni a másik, hasonló című munkát, szerencsére megteheti itt. Az ugyanis törökországi, németországi, skandináviai és oroszországi utazásait örökíti meg. Azt is megnéztük, hátha annak az Utazási Naplónak valamelyik fejezeteként szerepel ez a szöveges anyag, de nem, az egy évtizedekkel később keletkezett, teljesen másról szóló kötet.

Az 1839-es (fogalmazzunk úgy: új, illetve korábbi) Utazási Napló nem jegyzetfüzet, nem saját használatra szánt napló, a mű műsége pedig kétségtelen: van címe, szerkezete, fejezetei, tisztességes tartalomjegyzéke, és az olvasók többször is megszólíttatnak benne. A szerző még címlapot is rajzolt neki, minden arra utal tehát, hogy egykor, legalábbis a megírásakor kiadásra szánta.

A szöveg

A 19 éves teológiai hallgató Kőszegen kezdi meg útját, majd Sopron és Pozsony leírásával folytatja, a Duna vonalán lép Ausztriába, hogy Bécsbe menjen. Kifejezetten bájos az a szakasz, ahol a Magyarországon addig még ismeretlen vasutat írja le. Ihletetten járva végig Bécs templomait, Savoyai Jenő („Eugenius hg”) nagyságán és dilemmáin elmélkedik. Az utazás Grácban zárul.
A szöveg olykor kortársakra, hadtörténeti művekre, korabeli útleírásokra is kitekint. Pados jól ír, nyelvezete gyakran könnyedebb, szabatosabb, élvezetesebb és érthetőbb az általa idézett, alig korábbi művekénél. A kézirat 141 számozott oldalból áll, és az utazás fogalma fölött való többoldalas elmélkedéssel kezdődik. A kézirat letisztázott, alig-alig van benne javítás.

Tóth Ágoston honvéd ezredes portréja Pados Jánosról (in.: Tóth Ágoston honvéd ezredes, a katona és a térképész 1812-1889. Szerk. Hermann Róbert, Tóth László) Bp., Zrínyi Kiadó, 2015. 183. oldal.)

Két fontos kérdés

Mint mondtuk, nem találtunk semmiféle hivatkozást az anyag létezésére, nem jelentek meg belőle részletek, se arról nincs hír, hogy létezik kéziratban, se arról, hogy elveszett. A Badacsonytördemicen máig becsben tartott Pados Jánossal legutóbb a keszthelyi Cséby Géza foglalkozott egy esszében (Nyugat-balatoni Kalendárium, 2019). Cséby azt írja, Pados a vagyonát a falura hagyta egy létesítendő szegényház javára, de hagyott könyveket és más tárgyakat a Nemzeti Múzeumra és Dunabogdány plébániájára is. Hagyatéki ügyeivel Lénárd Ernő keszthelyi ügyvéd foglalkozott.
Tippünk szerint ez utóbbi lehet a rejtély kulcsa: nem kizárt, hogy a városban közismert ügyvéd-közjegyző, a Keszthelyi Múzeum Egyesület létrehozásában is szerepet vállaló Lénárd Ernő révén került a Balatoni Múzeum gyűjteményébe a kézirat. Persze ez (ha így is van – egyelőre csak hipotézis) még mindig nem ad választ arra a kérdésre, hogy miért nem szerepel Pados János közismert művei közt ez a vélhetően legelső szövege. Talán azért se találtak rá, mert ettől „megvédte” a címek egyezősége.

A kéziratot bekötötték, kötetként állt a polcon, és ugyan az ötvenes években a katalógusban jelezték, hogy kézirat, könyvként élte életét a múzeumi könyvtárban. Azaz egyszerűen elbújt. Véleményünk szerint erre sokkal kevesebb esélye lett volna, ha nincs bekötve, a kézirattárban jobban szemet szúrt volna a kutatóknak. Természetesen az is csak hipotézis, hogy az adományozó bekötve adta át, föltették a polcra, és így maradt rejtve a figyelő szemek elől.
Mindenesetre, bár nem jelentéktelen kérdések ezek, sokkal nagyobb az öröm, amit érzünk: a semmiből született egy több mint 180 éves mű, ami bizonyíthatóan nem társtalan az illető szerző életművében, az pedig egyenesen szenzáció, hogy sejthetően a legeslegelső Pados János-művet találtuk meg Keszthelyen, a Balatoni Múzeum könyvtárában, 2021. legvégén.

Papír, tinta

A címlapon koronás vízjel részlete látható. A papír jó megtartású, merített papír. A szöveg jól olvasható, szépen cizellált egységes kézírás. Az íráskép rendezett, egyenletes. Nagyon pontos a szövegtükör. A szöveget valószínűleg vasgallusz tintával írták. A vasgallusz tintát a tölgyfaféléken keletkezett gubacs kivonatából készítették. A gubacstinta – alkotórészeinek arányától függően – leggyakrabban középbarna vagy sötétbarna színű, de találkozhatunk világosbarna és feketébe hajló változattal is. A vasgallusz tintában lévő savak átmarják a papírt, kéziratokban gyakran találkozunk ezzel a fokozatosan egyre nagyobb károsodást okozó jelenséggel. Mértékét 1-től 7-ig terjedő skálán jelölik. Az utolsó fázisban az írás eltűnik, a tinta „szétrágja” a papírt, és a betűk kipotyognak a helyükről. Ebben a szövegben a 2-3. fázis jeleit láthatjuk, ahogy helyenként az írás átüt a papír túloldalára.

Kötés

A kéziratot zöldvászonba kötött, keménytáblás úgynevezett könyvtári kötés borítja. Gerincén piros címkén, fóliaaranyozással a kézirat címe látható. A vászonborító az elsőtáblán, foltos, kopott. Ez a kötés jellemzően könyvtári kötés. Ami a fent vázolt elmélettel szemben azt igazolja, hogy az anyag kéziratként került a múzeumba, és a múzeum kötette be. Ha az adományozó kötteti be külön gesztusként, valószínűleg ennél jobb minőségű, drágább kötést választ hozzá.

Végezetül jöjjön egy részlet a műből, az egyik kedvenc részünk – a vasút 19 esztendősen, magyar szemmel, 1839-ben.

„Három óra tájban jött meg a’ gőzkocsi, és ismét Brűnnek indult, miután kőszenet és vizet merített az állomáson. Este 7ed fél órára ugyan már meg kellett volna fordulnia, de mivel, vagy az őrök vigyázatlansága, vagy más ügyetlen kéz próbálgatása által a’ változtató helyéből ki mozdíttatott; a’ gőzös’ (locomotiv) kereke leszaladt a’ pályárol, s sok vesződség után csak mintegy éji 11 órakor jött vissza. Az álmat melly szempilláimat nyomá elenyésztette zajos jövetele. Úgy jött, mint a’ régiek’ taréjos sárkányam tátott szájából tüzet okádva, mintha minnyájunkat föl akart volna falni. Néhány percz mulva föl vette az utasokat ülésibem és réz csőn eresztett éles füttyentése jelentette hogy indul. Sűrü magas füst oszlop emelkedett kéményén, a’ hold sugárival játszadozó; és szikrákat szórt, mellyek mint bolygó csillagok futottak szét az éj’ homályában.

Csendes volt az idő, csak a’ vasút’ robajja szakasztotta meg az éjszak’ nyugalmát. Haladtunk – sebesebben mint a’ hegytetőrül zúgó ár, sebesebben a’ szilaj csikóktól elragadtatott kocsinál. Az őrházaknál (mellyekben a’ pályára ügyelők laknak), fákla és lámpa fénnyel fogadtak bennünket. Elértük végre Vágrámot, és itt társaságunk szaporodott. Sajnálom hogy nappal nem láttam e’ tájt, hol annyi nevezetes történt. Véres csatáknak volt ez hajdan színhelye. Itt alázta meg Habsburgi Rudolf a’ büszke csehet, itt alapította meg birodalmát, a’ hatalmas Ottokár ellen ki vívott győzelmen. Itt vártak a’ dicsőségért ujabb időkben Napoleon’ hadai. Szürke homály födte a’ tájt, és az elhúnytak sírjain gyenge szellő susogott. Által keltünk már a’ Dunán vont fahidon is és az éj’ közepén szállottam ki a’ bécsi Praterben. Utam igen kényelmes volt, sem port nem nyeltem, sem az ülés meg nem rázott, és még is czélt értem. A’ vaspálya egyenes vonalban fut, a’ hol völgy van, ott föl töltetik az útja, a’ hol hegy, ott le ásatik. Azon helyeken pedig mellyeken érintésbe jő az országutakkal, hidak emeltettek fölébe, és így metszik által emezek, számtalan helyeken. A’ vasútvonal tehát már utakat meg nem akaszt. Mi a’ gőzöshez csatolt kocsikat illeti ezek három rendűek, félig, azaz oldalvást el takartak, és egészen nyiltak minden osztály pedig kényelmes ülésekkel szolgál. Mi előtt a’ gőzös meg indult minden veszély el háríttása végett be csukatnak a’ kocsiknak ajtai, s csak az állomáson nyittatnak ismét föl. Vannak több gőzösök (locomotiv) mellyeket a’ kocsik elejbe csatolnak, úgy szinte szállító kocsik is. Én a’ Ney-York-ban készült »Giganton« töltöttem el Ganzendorftól Bécsig közel 50 percznyi időt.

* A’ változtató vechsel azon helyen van, mellyen a’ gőzös meg szok fordulni, vagy más jövő gőzöst akar kikerülni. Általa a’ vasvonalt (schin) mellyen a’ gőzösök’ kereke gördül meg lehet mozdíttani, s tovább tolni. Sokat kellene még mondanom azoknak kik gőzerőműveket nem láttak, ha az egésznek kivánnák tiszta fogalmát. Elég légyen mondanom, hogy a’ gőz’ használása remek találmány, melly majdnem olly nevezetes korszakot nyit mint Amerika’ vagy a’ puskapor’ feltalálása. Kár hogy Fulton és műértő társai nem halhatatlanok. Nem halhatatlanok ők! porhanyó részök elenyészik ugyan, de él emlékök fölséges műveikben, mert csudálni fogja azokban még a’ késő kor is az emberi ész’ teremtő erejét.” (Pados János: Utazási Napló – kézirat)

Lehmann Ágnes – Szálinger Balázs