0
2020. május 25. GyermekirodalomÚtikalauzBalatonboglár

Az utolsó résszel folytatjuk, és fejezzük be Sebők Zsigmond népszerű meseregényének felidézését. / Aki lemaradt az előző részről, ide kattintva elolvashatja./

Szép, sima, négyszögletű térség volt előttük, amelyet derékban alacsony háló metszett ketté.

Az a fiúcska, akivel az imént találkoztak, megszólalt:

– Ez a tenisz-pálya.

– Micsoda? Mire való az?

– Labdázni. Labdát kell dobálni rakettal.

– Rakétával? Aztán sustorog az?

– Dehogy sustorog!

A balatoni nyaraláshoz nemcsak a fürdés, csónakázás, hanem más sportágak gyakorlása is hozzátartozott.  A 20. század első éveiben a teniszjáték és eszköze, a rakettnak nevezett fakeretes ütő nemcsak a mackóknak, hanem még sok embernek ismeretlen fogalom volt.

Az új sport hamar népszerű lett a Balatonnál, sőt az első országos bajnokságokat éppen Füreden rendezték. A többi, nagyobb fürdőtelepen is alakítottak ki pályákat.

A boglári pályán Mackó úrék kipróbálták az ütögetést. Játékuk azonban félbeszakad… megint megkergetik őket! De a nap végén már épp ideje szállást keresni.

Mackó úr fölvidultan szólt:

– Csakugyan ő az! Jó estét kivánok, uram! Ejnye, be örvendek, hogy budapesti ismerősre akadok.

Az a könyves és újságos bácsi a Mackó úr olvasói előtt nem idegen ember. A szerkesztő bácsinak, a gyermeklap szerkesztőjének jobb keze; mindenben kezére jár a szerkesztő bácsinak, hogy a kis olvasók minél szebb képekben gyönyörködjenek, hogy a lap pontosan kezükbe jusson. Kedves bácsi, akit mindenki szeret. Mackó úr is megszerette, mikor Budapesten járt és meglátogatta a gyermeklap szerkesztőségét.

– Részemen a szerencse, – felelt a könyves bácsi.

Sebők Zsigmond, a regény szerzője „Az Én Újságom” című gyermeklapba ír cikkeket.  Mackó úr kalandjai közé beilleszti ezt az újságreklámot, és megszólítja azokat, akik olvassák könyveit és az újságot is.

Láttuk, hogy a könyvben az olvasó felnőttek és gyerekek mindenhol felismerik és segítik a mackókat, akik most az író kollégájához, a könyves bácsihoz csatlakoznak.

A társaság a kaszinóban foglal szobát és vacsorázik meg. Bogláron már a szállodákból és vendéglőkből is válogatni lehet.

A messzelátó cső nagyon jó szolgálatot tett, mert segítségével az egész Balatont látni lehetett. Gyönyörködtek is eleget utasaink. A könyves bácsi, aki elvitte a fényképezőkészülékét, le is fotografálta az egész társaságot.

– Hát ez micsoda nagy kő? – kérdezte Mackó úr, amint szétnézett a hegyen és egy furcsa alaku sziklakövet megpillantott.

– Erről azt regélik, hogy a Badacsony vetette át hajdanában a boglári hegyre. Mert, tetszik tudni, a Badacsony tűzhányó volt és egyik kitörése alkalmával röpítette át a sziklát.

– Ej, az öreg Badacsony jól tudott labdázni.

A boglári dombok közül a Várhegy a legmagasabb. A könyves bácsi ajánlotta megmászásra Mackó úréknak, és az új napot ezzel a kirándulással kezdik. Felérve a hegytetőre, a balatoni kirándulás legszélesebb, legszebb panorámája tárul ki előttük, a keleti Kenesétől a nyugati Keszthelyig. Ma a Gömbkilátó áll ezen a hegytetőn.

A hegy különös kövéhez monda fűződik, de valójában a Badacsonyra itt nem volt szükség. A Várhegy is tűzhányó volt egykor, amely bazaltköveket és törmeléket szórt.

Mackó úr ezt dörmögte:

– Fogjátok be a mézszopogatót, mert mind elriasztjátok a halat!

Erre csönd lett. Nem hallatszott egyéb a hullámok csöndes zúgásánál és a móló túlsó felén fürdő gyermekek vihogásánál.

– Hopp, pedzi! – suttogta Mackó úr.

A másik percben kirántotta a vízből a horgot, hát egy szép ezüstös hátú hal fickándozott rajta.

– Gyere halacskám! – kiáltotta diadalmasan, aztán hirtelen fölmordult: – Jaj!

A Balatonon erős szél süvöltött át, fölverte a hullámokat. Egy nagy hullám fölcsapott a mólóra és nyakon öntötte Mackóékat, akik fölugráltak és futva menekültek kifelé. A tarajos hullámok nyomukban görögtek.

A hegymászás után újra vízi sport következik. Miután Siófokon már részt vettek a halászaton, most a horgászattal próbálkoznak Mackó úrék.

A kikötői móló azonban nem biztonságos hely. A Balaton nagy hullámokat küld a horgászokra, és visszaveszi a kifogott halat. A mackók megint kéretlenül kapják a fürdőt.

Minél több hullám jön, annál jobban játszanak a gyerekek a vízben. Olvasd el, hogy mit!

A biciklista megállt a csoport előtt s leszállt a gépjéről. Mackó úr elébe járult.

– Kedves kerekes úr – szólt. – Engedje meg, hogy fölüljek a vasparipájára. Úgy szeretnék most egyszerre Budapestre, onnan pedig a hazámba, Mármarosba kerekezni ezen a firgó-forgó furcsa keréken!

– Ült-e már, bátyó, valaha biciklin? – kérdezte a biciklista.

– Nem én soha!

A vasparipás mosolygott.

– Hát csak üljön föl és szerencsés utat!

Mackó úr föltápászkodott a biciklire az egyik felén – potty, lepuffant a másik felén. Aztán túlról próbált fölmászni, de most is megölelte az anyaföldet.

Egy valódi sportoló, egy biciklista száguld be Boglárra, aki a személyvonatot is lehagyja. A teljesítményt Mackó úr elismeri és lelkesen követni akarja, miután a gyerekek mesélnek neki a balatoni sportversenyekről.

A századfordulón már hagyománya van a hosszabb-rövidebb távú úszóversenyeknek, köztük a Balaton-átúszásnak Füred-Siófok között, és a tavat érintő biciklis bajnokságoknak.

Az első sportegyesületek szívesen rendeztek nyári bemutatókat, versenyeket a Balatonnál, például atlétikai számokban, evezésben és labdarúgásban. Ezekre a helybeliek és a nyaralók is benevezhettek.

Mackó úr hiába tenné meg biciklivel a Máramarosba vezető utat, még segítséggel sem tud elindulni. Így hát vonatra száll a bocsokkal, de viszontlátást ígér a gyerekeknek.

Honvágya feltámadt: a jó gazda már kíváncsi, mi újság otthon, és gondjába akarja venni erdejét, birtokát, házát.

 

A regény befejező részének szövege ide kattintva letölthető pdf formátumban. A teljes regény szövege pedig a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) olvasható.

Ha tetszett sorozatunk, és kíváncsi vagy Mackó úr többi utazására is, megtalálod őket a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Mackó úr utazásai

Mackó úr újabb utazásai