LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2020. január 22. plébániatemplomközépkorkőtárbarokk

Klinger László régész egy keresztelőmedence mellől indul velünk időutazásra. Az évszám 1896, a helyszín az egykori keszthelyi ferences templom.

Talán sokakban felmerül a kérdés, hogyan kerül egy keresztelőmedence egy múzeumba. A Balatoni Múzeum kőtárkiállításának legfiatalabb darabja egykor a ferences templom, a későbbi plébániatemplom hajdanvolt berendezéséhez tartozott. Az 1800-as évek elején készülhetett és gyanítható, hogy a medencét a templom 1896. évi renoválása, illetve belső terének teljes felújítása során távolították el eredeti helyéről.

Lássuk az előzményeket!

A város polgáraiban a 18. század közepétől ébredt fel egy új templom építésének gondolata. Az öreg Szent Márton templom már rossz állapotban lehetett, legalábbis a hívők ezzel indokolták az új templom építésének ötletét. A kegyúr, Festetics György támogatta a lakosok törekvését. Talán már ekkor felmerült a kastélyt övező kert keleti irányú bővítésének gondolata, amely magába foglalta volna a várost átszelő fő út e szakaszát és annak túloldalán, a dombtetőn álló plébániatemplomot is.

Új templom építését azonban szükségtelenné tette II. József rendelete, melynek nyomán 1788-ban a keszthelyi rendházat megszüntette, majd 1796-ban a ferenceseknek végleg el kellett hagyniuk az épületegyüttest. Az egykori koldulórendi templom 1799-től a város új plébániatemploma lett. A régi Szent Márton templomot két ütemben bontották le. 1816-ban magát a templomépületet, majd miután 1879-ben elhelyezték a régi harangokat az újonnan épült templomtoronyban, 1880-ban II. Festetics Tasziló a régi harangtornyot is elbontatta.

A plébániatemplom új tornyának 1878-as megépítése az első olyan átalakítás, amely a középkori templom külső megjelenését jelentős mértékben megváltoztatta.

A terveket Geisel Mór nagykanizsai építész készítette. Azt, hogy a templom eredeti tornyát mikor bonthatták le, nem tudjuk. A legvalószínűbb, hogy a török háborúk idején megrongálódott, esetleg védelmi szempontok indokolták elbontását. Az 1569-ben G. Turco által készített alaprajz még jelölte a tornyot.

A középkori torony a ferences rendi építészetnek megfelelően a kórus északi falához csatlakozott, a szentély és a hajó találkozásánál. Ezen a szakaszon – a déli kerengőfolyosó keleti szakaszán – máig azonosítható a torony alépítménye, s itt a falazat kialakítása is erősebb. A ferences rendi templomok alaprajzi elrendezése a tornyok tekintetében a középkori Magyarországon szinte kivétel nélkül ezt a sémát követi. Ilyen elrendezésben épült Gyöngyös ferences templomának ma is teljes épségben álló tornya, de a szécsényi, nyírbátori, szegedi templomok esetében is ez az elrendezés érvényesült.

Az egykor a nyugati homlokzatot díszítő, hatalmas méretű rózsaablakot eredeti helyzetéből kibontva az új torony nyugati falába, a kapu fölött építették be. A templom egykori főbejárata is a nyugati homlokzaton nyílt, ezt az új torony építésekor részben elfalazták.

1896-ban újabb építkezés következett, ekkor fogtak hozzá a templom „stílszerű” felújításához. A terveket Sztehló Ottó, a Műemlékek Országos Bizottságának műépítésze készítette, 60000 koronát meghaladó költséggel. A restaurálás kezdeményezője Dr. Dunst Ferenc plébános volt. (A templom restaurálását már korábban is tervezték, mert 1861-ben Storno Ferenccel készíttettek terveket, azonban akkor anyagi okok miatt a tervezett átépítés elmaradt.)

Bontz József így ír 1896-ban megjelent, „Keszthely város monográfiája” című könyvében:

„Azt az izléstelen munkát és rombolást, amit 1723 óta az emberi kéz és az idő a templomon véghez vitt, az 1896. évi restaurálási munkák tették jóvá. […] Az összes belső felszerelést eltávolitották és az uj csucsives felszereléssel pótolták.”

Korábban, a barokk főoltár 1767 körüli felállítása miatt a szentély középső ablakát egészen, a mellette lévő két ablakot és a hajó ablakait részben befalazták. Ezeket az 1896-os átépítés során a hajó ablakai kivételével újra megnyitották, magát az oszlopos szerkezetű, szobrokkal díszített főoltárt eltávolították a templomból a teljes barokk berendezéssel együtt. Elbontották a barokk karzatépítményt is.

A 18. századi berendezésből eredeti helyén egyedül Festetics Kristóf copf stílusú epitáfiuma maradt meg a szentély északi falán. A templom egykori felszereléséhez tartozott az a kőből faragott, copf keresztelőmedence is, amely a Balatoni Múzeum kiállításán látható.

Esetenként az eredeti, ám puritánnak ítélt gótikus részleteket – például a szentélyből a sekrestyefolyosóra vezető ajtó keretét – is átfaragták, s elfalaztak szükségtelennek ítélt nyílásokat, köztük az egykori szentélyrekesztőre vezető lépcsőtoronynak a templom teréből nyíló ajtaját. Az előkerült középkori falképeket levakolták, helyette a korban divatos – Sztehlo Ottó által tervezett – díszítőfestéssel borították a teljes templombelsőt. A ma látható karzat, a déli oldalon álló Szent Anna kápolnába vezető ajtó és a kerengőfolyosóra nyíló ajtó is teljes egészében az átépítéskor készült. A diadalíven látható barokk kronosztikont teljesen elfedték, helyére új díszítőfestés került.

„Az egész templomot műizléssel kifestették s az ablakokat üvegfestésü remek diszitésü ablaktáblákkal rakták be.” A stílhű restaurálás eredménye, hogy […] hazánk egyik csinos műemléke, hosszu idők eltelte után ismét a megérdemelt fényében áll.”

– lelkesedett Bontz.

A korszak gyakorlatát követve Sztehlo megtervezett egy idealizált képet arról, milyen lehetett, milyennek kellett volna lennie az épületnek a fénykorában, a 14. század végén. A millenniumi lázban égő ország fényt és pompát, csillogást és dicső múltat akart, ezekhez az elvárásokhoz kevéssé illett volna a kopott múlt hiteles bemutatása. Ezért megszületett egy ragyogó, az ezredforduló Magyarországának elvárásaihoz igazított, a valós történelmi múltat kevéssé figyelembe vevő, a kor igényeihez azonban mindenben igazodó plébániatemplom, amelynek a ferences rendhez, vagy akár az alapítóhoz már semmi kapcsolódási pontja nem volt. Mindez jól illeszkedik abba az országos folyamatba, amely fennmaradt középkori építészeti örökségünket érintette.

A budavári Mátyás templom helyreállítása 1873- 1896-ig tartott Schulek Frigyes tervei szerint, melynek során többek között elbontották a teljesen ép, csarnokrendszerű szentélyfejet, hogy azt egy elképzelt 13. századi állapottal helyettesítsék. Kassán a Szent Erzsébet plébániatemplom restaurálása 1877-1901-ig tartott, azonban a felújítás egyre inkább átépítés lett, mivel a vezető építész Steindl Imre úgy gondolta a korabeli mesterek félreértették az eredeti terveket, az épület többre hivatott. A székesegyház átépítéséről írta Divald Kornél 1914-ben:

„A templom évszázadokon keresztül gyarapodó festői belső felszerelése három szárnyas oltártól eltekintve szintén a restaurálás áldozata lett, amennyiben simpliciter kidobták. A kassai dóm évszázadok folyamán, temérdek viszontagságon esett keresztül, a legnagyobb csapás azonban, amely érte, múlt századbeli restaurálása volt. Eszünk ágában sincs, hogy ezért bárkit is felelősségre vonjunk. A tudákos kor volt itt a ludas, amely maga művészi eszmék nélkül szűkölködött s a régi mesterek alkotásainak megkorrigálásával és purifikálásával állított magának országszerte szomorú monumentumokat.”

Keszthelyen nem volt ilyen méretű átépítés, de a templom barokk enteriőrjének elbontása önmagában is pótolhatatlan veszteség.

És történt ekkor még valami: a szentélyben, a diadalív utáni első pillérközben, a középkori főoltár előtt helyezkedett el a kolostor alapítója, Lackfi István nádor kriptája. Ennek felszámolásáról következő bejegyzésünkben olvashatnak.

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close