LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
Időtartam: 5 alkalom földrajzNéprajzhon- és népismerettörténelem

A Balaton többezer évvel ezelőtti kialakulása folyamatosan foglalkoztatta az embereket, főleg a környék lakóit. Számtalan mese és monda látott napvilágot, melyek segítették elképzelni a Balaton születését.

De mi a valóság? Milyen csontokból vonták le a következtetést a környéken élő népek, hogy a Balatonnál óriások éltek?

Egy másik monda szereplője pedig Balaton, az óriás. Hogy mosódik össze a mese és a valóság? Mi az igazság? Hogyan változott a tó az évezredek során?

Időutazásunk megválaszolja a kérdéseket, majd a következő foglalkozáson a Balaton lakosságára fókuszálunk 8 ezer évvel ezelőttől egészen napjainkig.

Tárgyi leletek bizonyítják, hogy több ezer évvel ezelőtt az első emberek padlással rendelkező házakat építettek, és értettek a földműveléshez és az állattenyésztéshez.

Hogy használták ki a Balaton adottságait? Miről árulkodnak a tömegsírjaik, talán vallási okokból áldozták fel az áldozatokat?

Számtalan izgalmas kérdés kerül megválaszolásra az első két alkalommal.

A legnagyobb változást mégis a rómaiaknak köszönhetjük, akik Fenékpusztán felépítették hatalmas belsőcsapati erődjüket. Kik éltek ott, mire használták, és pusztulása után a köveiből mely épületek születtek Keszthelyen?

Megtudhatják a diákok, ha részt vesznek a harmadik kulturális órán.

A negyedik foglalkozáson a farsangi népszokásokat elevenítjük fel, sok-sok néprajzi műtárgy bemutatásával.

A diákok választ kapnak arra, hogy mióta él ez a hagyomány, miért ünnepelték az emberek, hogyan készültek a jelmezeik, és mi volt mindezzel a céljuk.

Befejező, ötödik kulturális óránk alkalmával felidézzük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit.

A kézbe vehető eredeti fegyverek, szablyák, az ágyúmakett, a harcokban részt vevő katonák által ismert és használt dob, a bankjegyek, valamint múzeumunk büszkesége, Kossuth Lajos pisztolyának bemutatásával maradandó és feledhetetlen élménnyel egészül ki mindaz, amit iskolai tananyagként a diákok korábban már elsajátítottak.

Hasznos információk

Ajánlott korosztály

Általános iskola felső tagozatosok

Foglalkozás díja

800 Ft / fő / alkalom (max. 25 fő / csoport)

Múzeumpedagógiai bérlet

Általános iskola felső tagozatosok részére 4 alkalomra érvényes bérlet ára 2 000 Ft / fő. Bérleteinkről itt is tájékozódhat.

FONTOS: Bérleteinknek NINCS lejárati ideje. Egy bérletet több csoport / osztály is igénybe vehet.

Foglalkozás időtartama

5 alkalom – alkalmanként 45 perc

Tantárgyi kapcsolódás

történelem

Keressen minket!

Ha felkeltettük érdeklődését, vagy bármilyen kérdése merülne fel, keresse bizalommal Németh Péter múzeumpedagógust a 83/312-351-es telefonszámon vagy a muzeumpedagogia@balatonimuzeum.hu e-mail címen.

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close