Bronz corpus

A körmeneti és oltárkeresztek a korabeli bronzművesség egyik legjellemzőbb és legimpozánsabb csoportjába tartoznak. Kettős rendeltetésük szerint a középkori liturgiában gyakori körmenetek alkalmával rúdra tűzve hordozták, egyébként pedig kereszttalphoz erősítve az oltáron álltak. A kereszteket többnyire fa alapra, vagy famagra szegecselték, amelyeket gyakran aranyozott rézlemezekkel is díszíthettek.
A nyugati keresztény világban a templomok felszerelésében a szertartáshoz szükséges kehely, paténa (ostyatál) és a misekönyv mellett a kereszt csak a 11. századtól jelent meg az oltárokon. Elsősorban azt a liturgikus mondanivalót fejezte ki, hogy a misében végbemenő áldozat Krisztus keresztáldozatának megújítása. Ennek megfelelően a műtárgyak legfontosabb része a megfeszített Krisztus ábrázolása az ú.n. corpus.

A Megváltó alakjának a megformálása az idők során folyamatosan változott.

A „Krisztus a kereszten” ábrázolástípus az ókeresztény művészetben az 5. századig egyáltalán nem jellemző, talán összefüggésben azzal, hogy a keresztre feszítés különösen szégyenletes kivégzési módnak számított. A 6. századtól a megfeszített alak már megjelent, de még nem áldozatként, hanem élő, a halálon diadalmaskodó uralkodóként ábrázolták; hatalmát gyakran királyi koronával hangsúlyozták. Ugyanakkor az evangéliumi leírás egyre több eleme tűnt fel az időszakban, például a hosszú tunikát felváltotta az ágyékkendő az ábrázolásokon. A halott Megváltó alakja a 9. század első felében jelent meg, közel egy időben a nyugati és a bizánci művészetben. A két ikonográfiai típus évszázadokig párhuzamosan létezett, vagyis a corpusok a „holt” és „élő” ábrázolási tradíció elemeit egyaránt magukon viselték. Csak később, a gótikában vált kizárólagosan jellemzővé a halott Krisztus ábrázolása.

A Balatoni Múzeumban őrzött öntött bronz corpus teste és a ruházata bekarcolt díszítéssel lett ellátva, eredetileg zománcozott volt.

A corpus fején lapos pántkorona, alatta a homlokon párhuzamos vésett vonalakkal jelölt hajzat. Maszkszerű arcán nagy, lehunyt szemek, hosszú orr; hajfürtöket, bajusz szakállt nem jeleztek. Vastag nyaka vállak jelölése nélkül megy át a kitárt, vékony karokba, csuklóin mandzsettaszerű rovátkolás, tenyerei átfúrva, hüvelykje a kézhez simul. Hosszú törzsén a köldök és a mellbimbók vésett körökkel, a bordák ék alakban összefutó, párhuzamos, vésett vonalakkal jelezve. Szoknyaszerű ágyékkendőjén sima, vízszintes vonallal díszített öv, combjain sűrű, vésett, V alakú ráncok. Vékony, hosszú lábai szorosan összezárva, térdben kissé meghajolnak, lábai alatt kör alakú, átfúrt lemez.
A corpus a magyarországi körmeneti keresztek legtöbb darabbal képviselt csoportjához tartozik, a Kárpát-medence területéről eddig 9 példánya ismert. A keszthelyi múzeum corpusa a Darnay-gyűjteményből került a múzeumba, Bárányné-Oberschall M. jegyzete szerint Somogykéthelyen találták.

Méretadatai:
magassága: 11,1 cm
szélessége: 10,2 cm
12. század második felére keltezhető a szobor, leltári száma: R 90.1.1.

Források:

Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4) KATALÓGUS II. ROMÁNKORI IPARMŰVÉSZET Lovag Zsuzsa: A középkori bronzművesség 198. old.
https://www.visegradmuzeum.hu/mutargyak-a-matyas-kiraly-muzeum-gyujtemenyebol-14-szazadi-bronz-corpus