A mi Szilárd Leónk

2021. december 21.

Az utolsó békeévi Karácsonyról kerestem valami keszthelyi érdekességet, amikor a Balatonvidék 1913. december 21-ei számának címlapján megláttam a vezércikk jókora betűkkel szedett címét (Karácsony), de nem is a címet, hanem inkább a szerző, Szilárd Leó nevét. Hatalmas szemekkel néztem a monitort. Csak nem?

Gyors netes keresés: Szilárd Leó, az a bizonyos Szilárd Leó ekkor valamivel kevesebb, mint tizenhat éves volt. A dolog, hogy az atombomba egyik atyja tizenévesen a keszthelyi lapba írjon karácsonyi jegyzetet, bár elsőre szürreális, elvben még nem is tűnne lehetetlennek. Adott a VI. kerületi főreál egyik erősen buzgó, kitűnő diákja, aki annyira nem bír magával, hogy cikkeket írogat egy messzevidéki, kisvárosi lapba. Még a felsejlő háttértörténet sem elvetemülten abszurd: nyaralás, a középosztálybeli zsidó család mérnök apukája összebarátkozik a helyi értelmiséggel, a gyerek tehetséges, jól ír, tényleg jól ír, a karácsonyi tárca pedig utálatos műfaj, rendszerint az írja meg, aki legtovább bent marad a szerkesztőségben. Úgyhogy írja meg nyugodtan a gyerek, ha akarja. Meg aztán egy nyíregyházi gimnazista, bizonyos Krúdy Gyula is állandó szerző volt az Orsova és Vidékénél úgy, hogy nem is járt arrafelé, viszont annál sűrűbben rohangált a postára, a cikkek pedig jók voltak.

Ez a cikk, melynek címe egyszerűen csak Karácsony (a második oldalon is van egy ugyanilyen leleményes című tárca, azt Pataky Béla írta) a következő, igazán rendes, barokkmagyar mondattal bátorkodik kezdődni:

„Az időnek folyton, szünetlenül pergő, soha egy percre sem lankadó, soha meg nem pihenő rokkáján gyors egymásutánban folynak le az esztendők, melyeknek munkás egyöntetűségébe, a mindennapos élet dolgos munkájába épúgy ékelődnek bele az egyes nagyobb ünnepek, mint a sivatagok szomorú homokpusztaságába az oázisoknak szemet felfrissítő, szivet-lelket felüdítő zöldje.”

Az ilyen mondatra mondják repülőgépes forgalomirányítói terminussal, hogy: letette. De mielőtt még az atombombáig jutnék a hasonlatok keresésében, hadd oldjam fel a rejtélyt: ez a Szilárd Leó nem az a Szilárd Leó, mert ő a mi Szilárd Leónk, a keszthelyi gimnázium magyar-német szakos tanára. Bő száz évvel 1913 után, amikor ez a derék tanár már nyilvánvalóan nem él, egy kis lelkiismeret-furdalást kezdek érezni, amiért szinte felvirultam a névtől. Ugyanis világhírű névrokon ide vagy oda: ismeretlenül ez a Szilárd Leó se legyen kutyább a másiknál. Szerencsére nem átlagos a név, nem nehéz rákeresni. Lássuk tehát, mit találtam róla.

Szilárd Leó valamikori keszthelyi gimnáziumi tanár élete következik, már amennyi kihámozható belőle a digitális univerzum alapján.

A Budapesti Philologiai Társaság tagjai közé Szilárd Leót mint pécsi bölcsészhallgatót felveszik, ajánlója Gombocz Zoltán nyelvtudós. (Egyetemes Philologiai Közlöny, 1911)

„Szilárd Leó végzett ta­nárjelölt, aki középiskolai tanulmányait Pé­csett végezte, a keszthelyi r. k. főgimnázium­hoz neveztetett ki helyettes tanárnak.” (Dunántúl (Pécs), 1913. június 22)

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagjainak 1913-as névsorában szerepel mint keszthelyi főgimnáziumi tanár.

„A tanári testületben az a változás történt, hogy Klacskó Olivér világi h. tanár állami alkalmazást nyervén, az intézettől megvált. Helyét Szilárd Leó világi h. tanár foglalta el. (…)
Szilárd Leó, szakvizsg. h. tanár. Tanított: magyar nyelvet a IV. és V., német nyelvet a III., VI-VII. osztályban heti 17 órával. Tanított évek száma: 1. (…)
Szilárd Leó: Szent László a régi magyar irodalomban (irodalomtörténeti tanulmány) (…)
Szilárd Leó 10 koronával jutalmazza a német pályatétel (afféle háziverseny) második helyezettjét.” (A keszthelyi kath. főgimnázium értesítője, 1913)

Ez a bizonyos Szent László-munka számos középiskolai könyvtárban feltűnik mint a szerző ajándéka. De a legnagyobb szakmai elismerés már a szerző halála után érkezett: Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék lőtőt lépék… című, archaikus népi imádságokat egybegyűjtő, abszolút klasszikusnak számító 1974-es művében a szakirodalomjegyzékben szerepelteti.

Szilárd Leó a keszthelyi premontrei rendi katolikus főgimnázium tanári karában „vil.”, azaz világi megjegyzéssel szerepel. Alatta mint ág. ev. Hitoktató szerepel Pataki Béla, a másik Karácsony szerzője. (Magyarország tiszti cím- és névtára, 1914.)

A Pesti Hírlap 1914-ben mint a Nagykanizsai Torna Egylet futballcsapata keszthelyi vendégjátékának bíróját említik. Az NTE a helyi gazdász egylet csapatával mérkőzött, és 2-0-s félidei eredményt követően 3-2-re le is győzte. „A mérkőzés fair keretben, szépszámú közönség előtt folyt le. Biró volt Szilárd Leó, Keszthely.”

Most jön az első szomorú fordulat.

„A tanári testületben az a változás történt, hogy Gönczi Ede rendtag plébánosi minőségben Türjére, Matics Döme rendtag tanári minőségben a szombathelyi főgimnáziumhoz helyeztetett át, Szilárd Leo világi h. tanár pedig a nagykállói áll. főgimnáziumnál nyert alkalmaztatást.” A keszthelyi kath. főgimnázium értesítője, 1914.

Úgy tűnik tehát, a keszthelyi diákok egyetlen tanítási év után elveszítették egyik tevékeny tanárukat. Viszont épp az volna ennek az írásnak a lényege, hogy egy kicsit továbbkövessük a sorsát. Mi lett vele? A tanár úr ugyanis Nagykállón sem unatkozott a kötelező órák után.

„Külön kell megemlítenünk a katolikus tanulók énekkarát, mely Szilárd Leó tanár vezetése alatt készült a vasárnapi és ün­nepi miséken előadott négyszólamú karaira.” (A nagykállói Magy. Kir. Állami Főgimnázium értesítője, 1914)

Sőt! Az értesítőnek azon részében, ahol a tanárok iskolán kívüli tevékenységét írják le, Szilárd Leó mint internátusi felügyelő, a Nagykálló és Vidéke c. lap főmunkatársa szerepel, aki cikkeket ír, előadást tart Jókairól, a hadbavonulókat búcsúztató ünnepségen a férfikar élén bariton szólót énekel, és a nyári szünet idején diákjaiból egy egész tűzoltócsapatra való gyereket tanít be „embertársai érdekében”!

De jaj, szegény nagykállóiak, akárcsak a keszthelyi diákok, ők se sokáig élvezhették az impulzív Szilárd tanár úr működését!

„Változások a tanári karban. A VKM. 76505/15. sz. rendeletével Szilárd Leó id. h. tanárt, a mezőkövesdi kir. kath. főgimnázium­hoz helyezte át. A buzgó s igen jóindulatú, tanítványait s hivatá­sát egyként szerető fiatal tanár távozását társai s növendékei egy­aránt sajnálták.” (A nagykállói Magy. Kir. Állami Főgimnázium értesítője, 1915)

Nézzünk is át Mezőkövesdre.

„A háború kezdetével bevonult s még 1914. év novemberében hősi halált halt helyettes tanár, Dobóczky Pál dr. helyére a nm. minisztérium 76505 – 1915. sz. a. k. rendeletével Szilárd Leó nagykállói id. helyettes tanárt küldötte az intézethez, aki állását 1915. aug. hó végén elfoglalta.” (A Mezőkövesdi Királyi Katholikus Gimnázium értesítője, 1915)

Ebből az értesítőből egyúttal megtudhatjuk, hogy hősünk, amellett, hogy „a hadbavonultak hátramaradottainak felsegé­lyezésére” (több kollégája mellett ő is) havi 18 koronát áldoz, „egyik kezdeményezője és rendezője volt a Mező­kövesdi Vegyes énekkar által a rokkant katonák alapja javára 1916. febr. 19-én rendezett szép sikerű hangversenynek, amelyen (…) »Örök háború, örök béke« címen felolvasást tartott”.

A háború végével a mezőkövesdi diákok is búcsút inthetnek népszerű tanáruknak. Pécsre nevezik ki, erről ugyanakkor a nagykállói gimnázium értesítője számol be. Hogy is van ez?

„Szeptember hóban helyeztettek intézetünkhöz Szilárd Leó pécsi főreáliskolához kinevezett mezőkövesdi tanár… etc.” (A nagykállói M. Kir. Állami Főgimnázium 1918/19-es, 1919/20-es, 1921/21-es tanévi, összevont értesítője)

A háború adja a rejtély feloldását.

„A tanári testületben az 1920-21. év folyamán ismét történtek nagyobb változások, de az év végére sem sikerült elér­nünk a testületnek szakok szerint való helyes beosztását. Végleg megváltak intézetünktől még a tanév megkezdése előtt: Szalay Jenő kath. hittanár, ki parochiára távozott, Szilárd Leó r. tanár, kit a nm. VKM. (nagyméltóságú Vallás- és Közoktatási Miniszter) saját kérelmére a pécsi áll. főreáliskolához helyezett s míg Pécs felszabadul, a nagykállói áll. főgimnáziumhoz osztott be.” (A Mezőkövesdi Királyi Katholikus Gimnázium értesítője, 1921)

Hát igen, Pécs ezalatt szerb megszállás alatt áll.

De aztán felszabadul.

„A »Turul« sportlap. Szilárd Leó főreáliskolai tanár heti sport­lapja ma délben jelenik meg válto­zatos tartalommal. Eleven tudósí­tásai között az FTC-MTK I-ső osztályú bajnoki mérkőzésének tel­jes leírását hozza.” (Munkás – A pécsi szociáldemokrata munkásság napilapja, 1921. október 11.)

„A Turul Sportlap I. évf. 1. száma Pécsett okt. 3-án jelent meg. Az azóta minden hétfőn megjelenő sportlapban a vasárnapi versenyek és mérkőzésekről szóló beszámoló­kon, a tornán, atlétikán, labdarúgáson stb.-n kívül a turistasággal, téli sportokkal, de fő­kép a cserkészettel foglalkozó cikkeket is olvashatunk (Kiss József, Hermann Antal). A baranyai, sportélet tükrét képező hetilap főszerkesztője Szilárd Leó főreáliskolai tanár.” (Turistaság és alpinizmus 1921/12. szám)

„Legkedvesebb tanárom a többi tanár ur között a Szilárd Leó tanárur. Nemcsak azáltal viseli a diákság vonzalmát, hogy elfogadta a »diák­városok« vezetését, hanem azután mint tanár is nagyon jó ember, igaz, megköveteli a legnagyobb rendet s csendet, de ezáltal csak önmagunk tökéletesítését igyekszik előmozdí­tani. Meg tudja mondani a diákról ta­nult-e s hogy készült.” (Ki melyik tanítónőjét ta­nárnőjét. vagy tanítóját és tanárát szereti legjobban? – Dunántúl / A Dunántúl vasárnapja (melléklet), 1922. január 29.)

Nem tudom, mi lett a Turul című sportlap sorsa, de nicsak, itt egy újabb!

„Pécsi Hétfői Újság címen ma uj hetilap kez­dette meg Pécsett útját, még pedig elég tetszetős, élénk bemutató számmal. Felelős szerkesztője Szi­lárd Leó. Az uj hétfői hírhozónak hosszabb életet jósolunk, mint amilyen többrendbeli pécsi elődjé­nek osztályrészül jutott.” (Pécsi Lapok, 1922. március 28.)

Mindezek mellett színészként és énekesként fellép a Pécsi Dalárda szilveszteri és farsangi eseményein, vezeti és versenyezteti a gimnázium énekkarát. És ez még nem minden.

„A Pécsi Iparos és Bőrgyári Torna Club pályáján levő büfésátor kiadó. Írásbeli ajánlatokat kedd délig kell Szilárd Leó főtitkárnál, Széchenyi-tér 17. f. em. benyújtani.” (Hirdetés a Dunántúlban)

„Ezután az ének és zenekar hivatott vezetője, Szilárd Leó főreáliskolai tanár lépett a színpadra, hogy előadóként tetézze azt a sikert, melyet mint dirigens aratott, és saját művészetének eddig mintegy rejtve tartott értéké­nek felfedésével fokozza a matiné nívója által nyúj­tott élvezetet. Zerkovics, Régi dal, régi nyár, Huszka Jenő: Két veréb és Káldory: Akác Virág kezdetű, édes borongós dallamu énekeit szólaltatta meg bensőségteljes, meleg orgánumán, melyet tökéletes ének­technikával érvényesít a középmélységekben ép úgy, mint a magasabb regiszterekben. Mindhárom dalában a szöveg hangulata a dallamok áriáival együtt muzsi­kus lelkének legmélyebb átérzésével tolultak ajkaira, hogy onnét csengve-bongva töltsék meg a termet acélos tömörségük bugásával, vagy könnyen rezdülve szálljanak tova, a pianók és pianissimók lágy szelíd­ségévé érintve hallgatók szivét.” (Beszámoló a pécsi állami főreáliskola ifjúsági matinéjáról, Dunántúl, 1924. május 13.)

„Eseménybemenő számban volt az intézet ének­karának Budapesten, a Magyar Jövő országos dalos­versenyén lefolyt szereplése, hol 11 versenyzővel szemben az első díjat nyerte. E jelentős siker Szilárd Leó tanár nevéhez fűződik, aki az intézet ének és zenekarának hivatott vezetője.” (Pécsi Lapok, 1924. július 10.)

1926-ban 16. századi ezüst dénárokat adományoz a pécsi múzeumnak. Ugyanebben az évben: a Magyar Könyvkereskedők Egyletének Közlönyeként megjelenő Corvina írja az új megjelenések között: „Szilárd Leó: Szent László a magyar lírában. Pécs, 1926.”

Az Erzsébet Tudományegyetemen a bölcsésztudományok doktorává avatják.

1926. Keszthelyi gimnáziumi értesítő, az iskolai könyvtár gyarapodása ajándékozás útján: Szilárd Leó: Szent László a magyar lírában.

A pécsi Dunántúl 1929-ben egy cikkben összegyűjtötte a nyaraló pécsieket, ebben a listában szerepel Szilárd Leó dr. neve, aki Nagykállóra ment nyaralni.

1934-ben rendes tanárrá nevezik ki az állami gyakorlógimnáziumban.

„Annál fájóbban ért minket az iskolai év folyamán a hír, hogy az egye­tem bölcsészeti fakultásának megszűnése következtében az idei tanév végén megszűnik intézetünk gyakorlóiskolai jellege, s a kitünően bevált és kipró­bált vezető-tanári kart augusztus elsejével Szegedre helyezték át, hogy a szegedi gyakorlógimnáziumban folytassa vezetőtanári munkásságát. Almásy Károly, Bóka István, Gábor Jenő, Natz Ferenc, dr. Puhr Ferenc, dr. Szabó Aladár, dr. Szabó Pál Zoltán, dr. Szilárd Leó, dr. Vándor Gyula és dr. Berky Imre a jövő tanévben nem lesz már közöttünk.” (Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Gimnázium évkönyve, 1941)

Ugyanitt már mint Dr. Szilárd Leó címzetes gimnáziumi igazgató, gyakorlógimnáziumi rendes tanárt említik. De lejjebb még hosszabb listát látunk az iskolán kívüli tevékenységéről: a Baranyavármegyében alakított háromtagú állandó bizottságnak helyettes tagja, az Országos Magyar Dalosszövetség pécsi kerülete művészi bizottsági tagja, a Királydíjas Pécsi Dalárda kültagja, a pécsi egyház­megye Cecilia Egyesületének számvizsgáló bizottsági tagja, a Reáliskolai Diákszövetség választmányi tagja.

1941-ben kétrészes cikke jelenik meg a Magyar Sakkvilágban, a sakkversenyek történetéről. Vajon még a szegedi költözés előtt, vagy már utána?

De várjunk csak, jön megint egy fordulat.

„Dr. Szilárd Leó c. igazgató, m. kir. áll. gyakorlógimnáziumi tanárnak intézetünkhöz való beosztását a nm. VKM 1941. évi augusztus hó 14-én kelt 72.425/1941-42. sz. rendelettel hatá­lyon kívül helyezte.” (A Szegedi M. Kir. Állami Klauzál Gábor Gimnázium értesítője, 1941-42)

Akkor most vissza Pécsre? Hát nem.

1947, újabb Sakkvilág-cikk, magyar sakkesemények egy angol folyóirat tükrében.

„Másik kedves munkatársunk, Dr. Szilárd Leó sakktörté­nész, szintén Nagykállón tartózkodik, min­denét elvesztette és ismét hozzáfogott adatgyűjteményének megalapozásához.” (Sakkvilág, 1947/2)

Sajnos nem írják, pontosan mit jelenthet ez a „mindenét elveszítette” kitétel, de a háború után pár évvel ez különösen nem jelenthet jót. Egy a biztos: hősünk újra Nagykállóban él. 1954-ben a nagykállói területi sakkbizottság által is szervezett pedagógus minősítési versenyen harmadik helyezést ér el. Rá egy évre ugyanott, ugyanúgy harmadik lesz. 1957-ben a Népszabadság sakkmegfejtési versenyén könyvjutalmat kap, a neve mögött ez áll: Általános Iskola, Nagykálló.

Feltűnt, hogy egy ideje kizárólag a sakkal kapcsolatosak a találatok? Folyamatosan felbukkan a neve a Magyar Sakkéletben. 1967-ben például így: „Szövetségünk könyvtára őrzi azokat a minden részletre kiterjedő statisztikai ki­mutatásokat és táblázatokat, amelyeket bajnokságaink szereplőiről és eredmé­nyeiről dr. Szilárd Leó (Nagykálló) évről évre bővülő terjedelemben készít. Az ő adataiból ragadunk ki néhányat.”

„Dr. Szilárd Leó 1917-ben szerzett magyar-német szakos tanári diplomát egyetemünkön. Irataiból az derül ki, hogy már a diploma megszerzése előtt középiskolai tanári működést fejtett ki, ezt a diploma megszerzése után folytatva tanári pályáján előrehaladt. Különböző vidéki középiskolákban, Keszthelyen, Nagykállóban, Mezőkövesden, Pécsett, Szegeden tanitott. Középiskolai működése alatt jó munkája elismeréséül c. gimnáziumi igazgató előléptetésben, több jutalomban és dicséretben részesült. Iskolai munkáján kívül mint sakk-történész igen elismert tevékenységet fejtett és fejt ki jelenleg is. A Szabolcs-Szatmár-Megyei Tanács az aranydiploma megítélését melegen javasolja. A Német Tanszék részéről Salyámosi Miklós docens előterjesztése alapján az aranydiploma adományozását javasoljuk.” (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának határozata, 1968. július 4.)

Egyúttal ez az utolsó elérhető hír a tanár úr életében, mert a következő, 1970-ből már így szól:

„IN MEMORIAM. Dr. Szilárd Leó nyugalmazott gimná­ziumi igazgató 79 éves korában, 1970. szeptember 2-án, Nagykállón elhunyt. A sakkozás történetének fáradhatatlan ku­tatója volt. Sziszifuszi gyűjtőmunkát vég­zett az 1851-1914. között rendezett nem­zetközi sakkversenyek adatainak felku­tatásával és rendszerezésével. Ennek ered­ményeit két hatalmas (gépírásos!) kötet őrzi a Magyar Sakkszövetség Tóth László Könyvtárában »Nemzetközi sakkverse­nyek története, 1851-1914« címen. Ha­zánkban sajnos nem kerülhetett kinyom­tatásra nyelvterületünk csekély volta miatt, Hollandiában azonban dr. P. Feenstra Kuiper »Hundert Jahre Schachtur­niere« címen 1964-ben megjelent, német nyelvű kötetébe – mint az előszó is tanúsítja – Szilárd Leó művének jelen­tős része is beépült. Magyar nyelven lapunk elődjének, a Magyar Sakkvilág­nak 1940-42., 1944. és 1947. évfolyamában olvashatók sakktörténeti közleményei.
Negyven éves pedagógiai pályája kez­detén Keszthelyen, Mezőkövesden és Nagykállón volt tanár, majd 1921–38. között Pécsett, 1938-tól 1944-ig Szegeden, végül 1956-ban történt nyugalomba vonu­lásáig Nagykállón működött. Sakktörté­neti munkásságáért 1964-ben megkapta a »Testnevelés és sport kiváló dolgozója« kitüntetést. Akik személyesen ismerhet­tük, megrendültén emlékezünk vissza a múló idők állandósítható adatait szenve­délyesen rendszerező tudós állhatatos­ságára.” (Magyar Sakkélet, 1970/10.)

Aztán legközelebb:

Szeptember 2. – Tíz évvel ezelőtt hunyt el Nagykállón dr. Szilárd Leó nyug. gimnáziumi igazgató, sakktörténész. (Magyar Sakkélet, 1980/9.)

És ezzel vége is. Nagykállónak és a mi Szilárd Leónknak egyetlenegy kapcsolódási pontját találjuk a neten: a település sportkoncepciójában megemlítik, mint a valamikori városi sakkélet egyik szereplőjét. Amúgy úgy tűnik, elfeledkeztek róla. A gimnázium honlapján nincs rá találat, a város honlapján nincs rá találat.

Tanár, igazgató, karvezető, énekes, színész, irodalomtörténész, újságíró, önkéntes tűzoltó, lapszerkesztő, sportvezető, futballbíró, sakkjátékos, sakktörténész, sok ez, nem kevés. Itt, a keszthelyi gimnáziumban lett tanár, egyetlen évet kaptak belőle a diákok. Ami meg nem túl sok. Ahhoz pedig, hogy most, 2021-ben foglalkozzunk vele, a Karácsony mellett egy banális névazonosság kellett. A másik, híresebb, történelmibb Szilárd Leó mellett viszont méltósággal megáll ez a másik, szintén szélfújta és szintén nem súlytalan élet.

APPENDIX

1999-ben Czeizel Endre az atomfizikus Szilárd Leó családjáról ír.

„Ismerkedjünk most meg Szilárd Leó édesanyjának családjával! Az ugyancsak zsidó származású Vidor Tekla (III/30) apai nagyszülei az 1848-as sza­badságharc alatt Debrecenben éltek, akkor Lustig (1/6) néven. Egyetlen fiúgyerme­kük, Zsigmond (Sigmond) (11/16) 1835-ben N A G Y K Á L L Ó B A N született.” (Czeizel Endre: Szilárd Leó családfájának genetikai értékelése, Valóság, 1999/3)

Egy másik helyen is találunk Szilárd Leó-Nagykálló-sakk-együttállást, mégpedig a Magyar Sakkvilág Dr. Vidor (Lustig) Zsigmondról szóló cikkében, 2010-ből. Az illető a magyar szemorvoslás egyik korai nagy alakja volt, Nagykállóból származott, megszállott sakkozó volt (kört alakított, a Budapesti Sakk-kör tiszteletbeli elnöke is lett), nem mellesleg pedig az atomfizikus Szilárd Leó anyai nagyapja.

Így, ezekkel a fura együttállásokkal együtt máris olyan ez az egész, mint egy film furcsán nyitott lezárása. Maradjon is így. Boldog Karácsonyt!

Szálinger Balázs