LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2022. március 11. Balatoni MúzeumCsaládbarát Hely

A tanúsítás megszerzésének feltétele a különböző családbarát intézkedések múzeumi megvalósítása. Egész évben széleskörű tárgyi feltételeket kell biztosítani a gyermekes családok biztonságos tartózkodásához, de kedvezményes szolgáltatásokat is nyújtani kell a családok számára, nem utolsó sorban pedig családi programokkal is bővíteni kell az éves rendezvény-naptárat. Ezzel együtt gyermekfelügyelet-szolgáltatás is előírás az Aprónép örömére. Az államilag elismert minősítés megszerzéséről Németh Péter, a Balatoni Múzeum igazgatója nyilatkozott. 

Szerző: Kiss Krisztina

A Családbarát tanúsítvány Szolgáltató Hely kategóriában mit jelent pontosan?

A minősítés eléréshez szükséges, – minden szakmailag különválasztott kérdőív kitöltése esetében – maximálisan elérhető pontszámokból minimum 30%-ot kell elérni. Ezek pontértéke kérdőívenként eltérő lehet, a ponthatárokat a Családbarát Magyarország Központ hivatalos Szabálykönyvének mellékletei tartalmazzák. Mint igazgató, a kérdéssor visszaküldésével regisztráltam. Ennek rögzítése után személyesen látogatott el egy auditor a helyszínre, aki ellenőrizte az épületben a kritériumok megvalósulását. Az auditor ezeket pontozta. A tanúsítványt 2 évre szerezte meg a múzeum. Ezen idő alatt bármikor felülvizsgálható, hogy a korábban megállapított feltételek mentén, továbbra is megfelelünk-e a címnek.

Mit takarnak pontosan a széleskörű tárgyi feltételek?

A teljesség igénye nélkül például, hogy kerekesszékkel és babakocsival egyaránt megközelíthető legyen a múzeum bejárata csakúgy, mint a kiállításaink. Emeleti tárlataink lifttel, vagy emelővel akadálymentesen elérhetők. Van természetesen pelenkázó helyiségünk, mosdó-fellépő a Kicsiknek, akik toalett-szűkítőt is használhatnak. Kijelöltünk szoptatási sarkot az Édesanyák számára. Biztosítunk babaétel melegítési, vagy ivóvíz-vételi lehetőséget, díjmentesen. Ez a közel 100 éves épület alapvetően nem családbarátnak épült, így a biztonsági feltételeket is meg kellett teremtenünk. Rengeteg az üvegfelület gyermekmagasságban, ezeket matricákkal tettük láthatóvá, a csatlakozókba 150 db gyermekvédő dugajt helyeztünk el. A programok terén is családbarát attitűdöt alakítottunk ki az évek folyamán, ebben tovább fejlődtünk. Családoknak szóló jegyárakat is kalkuláltunk, így elég komoly kedvezménnyel jár, ha családi belépőt vesznek igénybe az ide látogatók.

 

 

Milyen programok vannak a családok szolgálatára?

Már közel tíz évre visszatekintenek hagyományos családi programjaink, amik főleg az egyházi és hagyományos ünnepekhez (Húsvét, Karácsony) köthetők. Ezek tematikája mindig megújul, szeretnénk évről-évre új élményt és ismeretet közvetíteni. Kialakítottunk újabb familiáris programokat, szintén hagyományőrző jelleggel. Ilyen a „Márciusi ifjak”, amit nemzeti ünnepünk kapcsán, március 15-én rendezünk meg. Minden programunk, különösen utóbbi a gyűjteményünkhöz köthető, hiszen a múzeum fegyver-gyűjteményéből és történeti dokumentációs gyűjteményéből szemléltetünk tárgyakat, ezeket a gyerekek kézbe is foghatják. Tapasztalataink szerint óriási élmény, amikor pl. egy édesapa kisfiával közösen, egy 1848-as fegyvert vizsgálhat meg testközelből és beszélgethet arról. Múzeumi szakembereink ezeket az ismereteket bővítik egy-egy múzeumpedagógiai foglalkozással. Emellett a kézműves tevékenységek is gyakoriak ezeken a családi napokon. Célunk az, hogy a család apraja-nagyja együtt tevékenykedhessen, hiszen a rohanós hétköznapokban ezek azok a nyugvópontok, amikor értékes időt tölthet együtt a család.  Az idei évben, április végén szeretnénk megvalósítani a Méhek Napját. Lesz a Népmese Napjához kapcsolódó, illetve az ősz zárásaként Őszi családi napunk is.

 

A nyári táborok óriási segítséget jelentenek a családoknak…

Közel száz nap iskolai szünet van az évben, amikor a szülőknek meg kell oldani a gyerek-felügyeletet. Ebben a Balatoni Múzeum nagyon jó partner. Tíz éve szervezünk nyári táborokat, amik száma és témája folyamatosan bővül. Most már 6 saját táborunk van, illetve külső partnerek bevonásával együttműködve is indítunk újakat. Kísérletképpen, öt évvel ezelőtt tábort rendeztünk az őszi szünet idejére, ezt idén is megszervezzük. Nem csak gyerekfelügyeletről van szó ezekben a táborokban, hisz rengeteg új ismeretet is szereznek a gyerekek, amiket a tanulmányaik során később hasznosítani tudnak a történelem, vagy az élővilág témakörében.

A ’22-es év újdonsága a néprajzos táborunk lesz. Ugyan ennek közvetlen tantárgyi kapcsolódása nincs, – bár felső tagozaton van hon-és népismeret -, de úgy gondoljuk, ennek keretében alapszintű tudást mindenképpen biztosítanánk a gyerekeknek arról, elődeink hogyan éltek itt, a Balaton környékén. Nagyszüleink, dédszüleink milyen népszokásokat őriztek, miket gyakoroltak! Sajnos ezeket már elfeledtük. Átvesszük a tematikában azt is, milyen tradíciókat elevenítettek fel egyes települések és ezek miért fontosak, mi a szerepük! Milyen tárgyakat használtak, ezekkel hogyan dolgoztak a Balaton körül! Célunk az, hogy a fiatalok kicsit kitekintsenek a 21. századi internet- és instant világból a természetközeli élet felé.

Ugyanakkor a Balatoni Múzeum igyekszik megfelelni a 21. század kihívásainak is?

A történelmi korszakok bemutatását a legmodernebb eszközök, így az okos-telefonok, az érintő képernyős játékok segítségével tesszük, hiszen a Balatoni Múzeumnak van egy applikációja, amellyel egy, az Állandó kiállításhoz kapcsolódó kincskereső játék érhető el. Előnye, hogy a legkorszerűbb technológiával készült, mégis olyan alkalmazás, amiben a család apraja-nagyja együtt élvezheti, hogy az egyes témaköröket megoldva hogyan válnak a végén tiszteletbeli múzeum igazgatóvá. Persze az idősebbek önállóan is megoldhatják a feladatokat, a többi maradjon titok.

 

E mögött a védjegy mögött elvárható valami egységes szolgáltatás-rendszer?

Természetesen. Ez egyfajta presztízs is a számunkra. A Családbarát Szolgáltató Helyek listájába 7 muzeális intézmény került be országosan, ezek közül területi múzeumként szinte egyedülállók vagyunk. Egy műemlék jellegű, helyi védettség alatt álló épület esetében kevés intézmény meri meglépni ezeket a fejlesztéseket, mert ennek fizikai megoldása is akadályokba ütközhet. Nekünk szerencsére sikerült megvalósítanunk, ami egy példa is lehet a vidéki intézmények számára bizonyítandó, nem is annyira ördöngös a feltételeknek megfelelni. Ezek egy része szinte csak egy gesztustétel a látogató felé, ami persze vonzerővel bírhat.

Ugyan nem feltétele ennek a díjnak, de büszkék vagyunk arra is, hogy önerőből elkezdtük már a helyiségek légkondicionáltasát. Régi épület lévén ez nem egyszerű utólag és nagy anyagi terhet ró egy intézményre. Ennek köszönhetően van már olyan gyűjteményünk, kiállító termeink, amik klimatizáltak. Ilyen a Látványtár, az Időszaki kiállítás és az Állandó kiállítás egy része. Az idei évtől már büszkén írhatjuk ki honlapunkra és közösségi oldalainkra, hogy kellemesebb hőmérséklettel várjuk majd a nyári szezonban ide látogatókat.