0
2020. május 4. Balatoni KincsestárNéprajzi gyűjteményPásztorélet

„Az olyan pásztort, amelyik lotyogós volt, azt agyonvágták és elengedték a vízbe. Kisfejsze, fokos és buzogány beszélgetett abban az időben. Pl. apám is mindig buzogányos bottal járt. A gulyások használták a buzogányos botot. Ezt maguk csinálták. Az alja somfa vagy tüskefa volt. A buzogány fejet agyagba öntötték ólomból, mint a tyúktojás, akkora volt, és ezt a somfa végébe beállították és ólommal beöntötték. Vállig érő volt. A buzogányrész, mint a kukoricaszem úgy volt kidolgozva.”

A fenti idézet Takáts Gyula “Somogyi pásztorvilág” című művéből származik, melyben a szerző a régi pásztoréletet egy nagybereki gulyás segítségével idézi fel.

Tárgyválogatás, tisztítás-konzerválás, digitalizálás, vitrinbe rakás. Nagyjából ez az a munkafolyamat, melynek során készül a látványtárunk/tanraktárunk. A járványos helyzet miatt lassan, nagyon lassan.

De legalább több idő van a háttérmunkára, az utánajárásra, párhuzamkeresésre. Kint lesznek tárlókban a legszebb pásztorfaragásaink, közöttük majdnem az összes pásztorbot. A vitrin előtt kiterítve látszik, hogy mennyi van, milyenek, mi a hasonlóság vagy éppen a különbség köztük.

A feldolgozás során igyekszünk csoportosítani, tárgycsoportonként haladva reméljük, hogy egyszer majd elfogynak…

Az első adag pásztortárgy, amit kiválasztottunk, a buzogányok lettek.

Úgy tűnt, viszonylag gyorsan átlátható, digitalizálható, összegezhető. Aztán persze, már 25-nél tartunk.

És ezek csak azok a buzogányok, melyeknek van nyele. A raktárban a fokosfejek, baltafejek között van még jónéhány, de azok majd a későbbiekben bővítik anyagunkat.

Közben a szakirodalom előkerült. Az már korábban feltűnt, hogy a népművészettel vagy a pásztorélettel foglalkozó összefoglalók nem igazán említik. A fegyverekkel foglalkozó kiadványok csak a régészeti-történeti vonatkozásokat hozzák – a különleges, szép és értékes példányok fotóival.

A néprajzi párhuzamokat is említő írásokban inkább csak az alföldi tárgyak szerepelnek. Egy kicsit úgy tűnik, mintha csak az alföldi pásztornép eszköztárában szerepelne, és mint keleti (sztyeppei) eredetű sújtófegyver, nem illett volna a dunántúli pásztoremberek kezébe. Ehhez képest itt van a 25 darab viszonylag jó állapotú buzogányunk, abból az időből, amikor a „kisfejsze, fokos és buzogány beszélgetett” a balatoni berkekben.

Rövid nyelű bronz buzogány (Balatoni Múzeum, Néprajzi gyűjtemény)

A Balatoni Múzeum néprajzi látványtárába kerülő buzogányok túlnyomó többségét, 23 darabotot Darnay Kálmán gyűjtötte, valószínűleg a 20. század elején.

A gyűjtés helyét is nagyrészt ismerjük. Zalából 5, Veszprémből 8 (de akkoriban Veszprém is a történelmi Zala megyéhez tartozott); Baranya, Pest és Somogy megyékből egy-egy buzogány került Darnayhoz, valamint a Fejér megyei Sárosdról szerzett 5 db-ot. (Ez nagyrészt egy jól körülhatárolható terület a Dunántúlon.)

Sárgaréz csillagfejes buzogányos bot. Nyakán felirat: JAKCI 1839 (Balatoni Múzeum, Néprajzi gyűjtemény)

A tárgyak használatáról, használóiról sajnos alig rendelkezünk információval. Darnay előszeretettel gyűjtötte a betyárokkal, régi pásztorélettel kapcsolatos tárgyakat. Annyit tudnunk, hogy a kolompok, botok, fokosok, buzogányok a sümegi Állami Darnay Múzeum kiállításában a néprajzi teremben a pásztoreszközöket és faragványokat bemutató vitrinben kaptak helyet (1909), majd a sümegi és keszthelyi múzeumok egyesítésével (1937) kerültek a Balatoni Múzeumba.

A rövid nyelű buzogányok és a hosszabb nyelű, ún. buzogányos botok egyaránt jól kézre állnak, fegyverként használhatók. (Jól oda lehetne velük most is suhintani.) Az esztétikum inkább utóbbiaknál kerül előtérbe. Egyes buzogányoknál úgy tűnik, korábbi korok alapanyagát hasznosították újra.

Vasból készült csillagfejes buzogány fa nyélen. A vas fej talán korábbi, melyre később újabb nyél került (Balatoni Múzeum, Néprajzi gyűjtemény)

Elsősorban alföldi múzeumok tárgyi anyaga alapján a néprajzi szakirodalom a buzogányok esetében egy jellegzetes fejlődési sort vázol fel, mely szerint a besenyő és kun könnyűlovassági sújtófegyverből lett a pásztorok botja.

Az alföldi szilaj pásztorok farkasok, tolvajok ellen fejlesztették a botot fegyverré: vastagabb végét igyekeztek súlyosabbá tenni ón vagy ólomfej, fokos vagy buzogány ráerősítésével.

A pásztorok fegyvereit folyamatosan tiltották, ezért levágták a nyelét vagy eleve rövid nyelet készítettek hozzá, amit el tudtak rejteni az ingujjban, szűrben. (A puskákat is így alakították át.)

Sárgaréz fejű buzogányos bot domborúan faragott nyéllel (Balatoni Múzeum, Néprajzi gyűjtemény)

A nagyállattartás megszűntével a Nagykunságon funkcióváltást figyelhetünk meg.

A buzogányokból „hivalkodó legényjelkép” lett, a fiatal férfiak viseletének részévé váltak, melyek az 1880-as évektől 1920-as évekig voltak divatosak (kun legénybotok).

A Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteménye alapján azt látjuk, hogy a buzogányok, buzogányos botok a 18-19. századi Dunántúlon is a pásztornép mindennapi tárgyai közé tartoztak.

A 20. században azonban már hiányoznak a gyűjtésekből, valószínűleg akkor már nem kaptak szerepet a pásztorok életmódjában, a falusi fiatal férfiak viseletének pedig nem váltak részévé.

A nagyberek pásztorainak eszközei Takáts Gyula rajzán

A különleges tárgycsoport iránt érdeklődőknek ajánljuk Balatoni Kincsestárunk honlapján található  virtuális kiállításunkat. 

 

Irodalom:
Bartha Júlia: Keleti örökség a Nagykunság népi kultúrájában. Kisújszállás, 2018.
Bartha Júlia: Karcag. Karcag, 2006.
Hidán Csaba László: A XI-XIV. századi sztyeppei erdeetű buzogányok és használatuk. In Studia Caroliensia 2004. 2. szám 2-9.
Hidán Csaba – Szőllősy Gábor: Fegyver- és lószerszámgyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 24. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2008
Kalmár János: Régi magyar fegyverek. Budapest, 1971.
Katona-Kiss Attila: Adatok a kun legénybotok művelődéstörténeti hátteréhez In: József Attila Múzeum évkönyve III. (szerk. Nagy Gábor) Makó 2019. 8-23