Folytatjuk Sebők Zsigmond népszerű meseregényének felidézését. / Aki lemaradt az első részről, ide kattintva elolvashatja./
– Tavacska? – álmélkodtak a bocsok. – Hiszen ez a magyar tenger és nem látni se végét, se hosszát.
Mackó úr gőgösen kidüllesztette a mellét.
– Magyar tenger? Hehehe! Tenger ám a somogyi és a zalai halászok szemében, de nem Mackó Muki, a híres, nevezetes, tengerjáró utas szemében! Nekem a Balaton csak tavacska, holmi kis pocsolya.
Büszkén nézett végig a víztükrön, mely a reggel fényében már tízféle színben pompázott: az alapszíne szürkéskék volt, a parton ezüstsáv szegte be, egyes helyein hosszú sötétkék és világoszöld foltok látszottak, más helyen millió barna, violaszín és vöröses színű habocska ringott, mintha ott nagy raj tündérke lubickolna. A felhők néhol sötét árnyékot vetettek a vízre.
Az utazás második napján hajóra szállnak a vendégek, Balatonfüred felé.
Mackó úr mint tengerjáró utas kicsinek tartja a gőzhajót is, és nem hisz a kapitánynak, aki a víz zöldre váltó színéből a tó háborgását jósolja meg.
A hajó fedélzetén pipázva viszont tetszéssel nézi a siófoki fürdőtelepet: a parti nagy szállót, a csinos villákat, a Sió csatorna partját és a sétautat.
Emlékezetébe vési, hogy a strandon messze beúszva is csak övig ér a víz.
Mackó úr szeme, szája elállt bámulatában.
– Se szél, se vihar, – hebegte, – mégis bukdácsolunk. Majd megfulladtam! Vajjon mitől inog a hajónk?
Megszólított egy matrózt:
– Kedves barátom, miért háborog a tó? Hiszen nincs szél!
– Az öreg Balaton szeretne kiszabadulni börtönéből, – felelt a matróz.
– Hát a Balaton rab?
– Rab bizony. Ott fekszik a víz fenekén ezer meg ezer esztendeje.
Miért háborog a Balaton szép időben?
A különös jelenségről, egyben pedig a tó keletkezéséről szóló mondát a matróz beszéli el Mackó úrnak. (Ez a változat eltér attól, amit a múzeumlátogatók a Balatoni Múzeum állandó kiállításában olvashatnak.)
Kiderül, hová vannak eltemetve az öreg Balaton társai, az egykor itt élő óriások. A hajóskapitánytól azért megtudhatjuk a tudományos magyarázatokat, amelyekben még a tó fenekén kitörő tűzhányókról is szó esik.
Mackó úr egyszerre csak heves szédülést érzett.
– Teringette, – dörmögte, – oly rosszul érzem magamat, mint a tengeren. Talán csak nem kapom meg a Balatonon a tengeri betegséget?
De bizony egyre jobban szédült és a feje oly nehéz lett, mintha tízakós hordót cipelne a vállán.
– Ez a tengeri betegség! – sóhajtotta elkeseredetten.
Szomorúan nézett a Balatonra és ezt motyogta kérlelő hangon:
– Bocsáss meg, drága szép Balatonom, bocsáss meg, hogy megsértettelek! Elismerem, hogy helyre vizecske vagy! Elismerem, hogy vagy te olyan legény, mint a tenger. Csak ne haragudjál rám és csillapuljál le, édesem!
A haragos Balaton így leckéztette meg Mackó urat.
Megérkezéskor, a kikötőben sokan sajnálták a „szegény bácsit”, ahogyan sápadtan előtámolygott a hajóról. A szárazföldre lépve azonban már kíváncsian néznek szét a mackók Balatonfüreden.
A sétányokon és a gyógyfürdő folyosóin sétáló úri nép főleg Budapestre való.
A vízparti, fák alatti sétaúton, a szép épületek és kertek között megtalálták a savanyúvizes kutat is.
Mackó úr és a bocsok a víz szélére álltak. A tekintetes úr elkezdte:
– Egy… kettő… három!
A háromra nagy loccsanás és utána csakhamar kétségbeesett ordítás hallatszott.
Mackó úr és a bocsok alámerültek a vízben és mikor fölmerültek, prüszkölve, kapálózva küzdöttek a hullámokkal; de már akkor bömböltek:
– Segítség! Segítség!
A víz bukó volt.
Az ordítozásra előfutottak a fürdő alkalmazottjai s a három furcsa fürdővendéget kihúzták a vízből.
A füredi nagy, vízbe épült, soktornyú fürdőházat látogatják meg Mackó úrék, amely más, mint a siófoki: deszkafallal körülvett úszóiskola.
Bebizonyítják, hogy nem félnek a víztől, de meg kell tanulniuk: csak a somogyi parton sekély a Balaton, az északin elmerülnek benne.
Szerencsére a fürdőháznak van olyan része, ahol az úszni nem tudók – így a medvék is – fürödhetnek.
– Mi tetszik neked itt, fiacskám?
Egy úr kérdezte a kis fiától ezt.
– A tihanyi visszhang, – felelt a fiú.
Mackó úrnak szeget ütött a fejébe ez a felelet. Vajjon mi lehet az a tihanyi visszhang? – tünődött magában. – Bizonyosan olyan étel, ami Tihanyról híres, mint Szegedről a halpaprikás. Abból eszünk! Keressük csak meg az étlapon!
– Mit tetszik rendelni? – kérdezte kissé türelmetlenül a pincér.
Mackó úr fölütötte fejét az étlapból.
– Három adag tihanyi visszhangot.
A balatonfüredi nagy, fényes étterem százakat képes befogadni, ide ülnek be ebédelni Mackó úrék is.
Azonban megint pórul járnak a rendeléskor, és a pincér árulja el, mit lehet csinálni a visszhanggal és hol található.
Mikor az ebéd utáni feketekávéját is megitta Mackó úr, lovas kocsin utaznak át Tihanyba, megkeresni a visszhangot.
A kecskeköröm tulajdonképpen nem egyéb megkövült kagylónál, de a nép szép regét fűz hozzá. Egykor aranygyapjas kecskenyáj legelt a Balaton partján. Egy gonosz herceg szemet vetett a nyájra s embereivel el akarta hajtani. Mikor Sió, a Balaton tündére ezt megtudta, a martalócok után küldötte a vihart, mely őket a nyájjal együtt belesodorta a Balatonba. Az aranygyapjas kecskék kővé változtak s a víz körmüket most is kiveti a partra.
A Balaton egy másik híres mondájával ismerkednek meg a vendégek Tihanyban.
A falubeli gyerekek az aranykecske körmét kínálgatják nekik. Miközben Mackó úr megvásárol minden darabot és a bocsoknak adja emlékül, elmesélik a tóba sodort kecskenyáj történetét.
A korabeli változatban szerepet kap a gonosz herceg lánya, Helka, és a balatonfüredi gyógyforrás keletkezésére is fény derül.
A balatoni utazók programjából nem marad ki, hogy felkeressék a bencés apátságot és alapítójának, I. András királynak a sírját.
És vajon hogyan találják meg a visszhangot?
A regény második részének szövege ide kattintva letölthető pdf formátumban. A teljes regény szövege pedig a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) olvasható.
Kapcsolódó tartalmak
Blog