Szent Márton, akinek a legtöbb magyar templom a nevét viseli

Tours-i Szent Márton (Savaria, Pannonia, 316/317.-Candes, Gallia, 397. nov. 8.) az első hitvalló szent – azaz nem vértanúként halt meg, hanem tiszta élete és lelki nagysága miatt kezdték szentként tisztelni. Galliában lett püspök, de térített Pannóniában, Itáliában is. Leginkább ismert történet róla, hogy egy didergő koldussal megosztotta köpenyét – a koldusban magát Jézust látta a hamarosan megkeresztelkedő fiatal katona. Ezt a jelenetet gyakran láthatjuk templomokban, vagy pedig püspöki öltözetben ábrázolják – mögötte akkor is feltűnhet a köpönyeges jelenet.

A keszthelyi Szent Márton plébániatemplom keresztelőmedencéje a Balatoni Múzeum kőtárában

Szent Márton kultusza Franciaországból indult és egész Európában elterjedt – Franciaország védőszentjének tekinti, de Magyarország is patrónusaként tartja számon. Kultusza Pannóniában már a honfoglalás előtt is virágozhatott. Szent István zászlaira Szent Márton képét festette. Álmában, látva a besenyők támadását, így kiáltott föl: „Távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok.” Érthető tehát, hogy a legtöbb magyarországi templom Szent Márton nevét viseli.

Szent Márton lúdja régi római étkezési hagyományra vezethető vissza, mely szerint a gyógyítás istene, Aesculapius ünnepén liba került az asztalra – ünnepe éppen november 11-re esett. Egy másik hagyomány szerint a Capitolium lúdjai ébresztették föl az őrséget, amikor a gallok a várost éjnek idején el akarták foglalni. Innen a lúd avis Martis (‘Mars madarai’) neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini (Márton madarai). Szent Márton legendájában is szerepelnek a ludak: Márton a libák óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a libák gágogása elárulta rejtekhelyét.

Az újbor megkóstolásához: boroskancsók, hébér (lopó) és a pincekulcs (Balatoni Múzeum, Néprajzi gyűjtemény)

Márton nap fontos határnap a népi kalendáriumban (téli évnegyed kezdő nap). Erre az időszakra már illett befejezni minden kinti munkát, behajtották az istállóba az állatokat is télire. Göcseji, évkezdetre utaló hagyomány, hogy Szent Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz. A dög odasiet az ilyen helyekre, és ruha helyett majd a jószág bőrét terítik ki. A lányok a 19/20. sz. fordulóján fatálban trágyát szoktak vinni a kertbe, kiborították, majd ráálltak. A 4 világtáj felé fordulva ezt mondták: „Keletrül is, nyugatrul is, allulrul is, föllülről is gyüjjenek a kiérük!”

A Dunántúlon Márton-nap estéjén a pásztorok sorra járták a házakat, és köszöntőt mondtak. Kezükben vesszőt tartottak, Szent Márton vesszejét, melyből a gazdának is adtak, hogy tavasszal ezzel hajtsa először a jószágot a legelőre. Göcsejben a csordás és kanász a falut végigjárva tarisznyájába süteményt, korsójába bort kapott. Néhol bélesadó, rétespénz is járt neki.

„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” – tartja a mondás. Ilyenkor volt kész a vágásra a tömött liba. A középkorban a hónap közepén kezdődött el a karácsony előtti negyvennapos böjt, ez volt tehát az utolsó alkalom a nyilvános lakomákra.

Liba és kacsa kemencében való sütéséhez. A kacsa a népi táplálkozásban helyettesítheti a libát. Lúdsütő cserépedény, hosszúsütő kacsához és tésztához, pecsenyesütő cseréptepsi (Balatoni Múzeum, Néprajzi gyűjtemény)

Régebben a pap minden libából egy darabot kapott, általában a legkevesebb húsút hátsó részt küldték el neki – innen a püspökfalat elnevezés. Sokat ettek és ittak, hogy egész éven át bőven legyen enni-innivalójuk s hogy minél több erőt és szépséget szedjenek magukba.

„A bornak Márton a bírája.” Márton napjára kiforrt az újbor, ekkor már le lehetett zárni a hordókat. A libapecsenyét az e napra már kiforrott újborral öblítették le, megkóstolva, hogy milyen is lett a termés. A középkorban az ekkor fogyasztott bort gyógyító hatású szentelménynek tartották.

„Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Időjárásjósló nap is volt tehát Márton. A liba csontjából is következtettek a téli időjárásra: ha a mellcsont hosszú volt és fehér, hosszú kemény télre számítottak, ha rövid és barna, akkor rövid, enyhe, sáros télre.

Szent Márton gyakran választották templomok védőszentjéül, így sok helyen volt Márton napi búcsú és a hozzá tartozó bál, de egyébként is szoktak Márton napkor mulatságokat, lakomákat, vásárokat, pinceszereket tartani. A lámpás felvonulások osztrák és dél-német területeken népszerűek, a keszthelyi Márton-napi felvonulást ezek mintájára szervezik.

Szent Mártont védőszentjüknek tekintik a katonák, lovasok, csendőrök, koldusok, libanevelők, borkereskedők, bőröndösök, bőrgyártók, kádárok, kefekötők, kesztyűsök, molnárok, papi szabók, szállodások, tímárok, ügynökök; oltalmát kérik gyermekbajok, orbánc, gennyes betegségek idején.

Irodalom:

• Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság (Bp., 1990)
• Magyar Katolikus Lexikon I-XVII. (Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János.) vonatkozó szócikkei. 1993-2014. Bp.