„Szeretni is veszély…” – Balatoni Szerelmesek (második rész)

2019. június 9. BalatonföldvárSzerelemKöltészetHévíz

Hajók szelik a Balaton hullámait a két part között, de még hosszában is. Nem véletlen, hogy egyik utasának, a költő Kormos Istvánnak is szerelmes verssorok jutnak eszébe először: „Dörgicse, Akali, Vonyarc felől derengő asszonyarc.”

Ezt a derűs és megható képet Keszthely felől láthatja az utas, ha már eléggé elbűvölte tavunk és valaki imádott nő szépsége. Hány meg hány hol gyönyörű, hol szomorkásabb történet, akad köztük mulatságos, sőt krimibe illő love story is. Ezekből válogattunk.

Ezúttal egy közismerten tragikus kapcsolatról emlékezünk meg, de annak is inkább legszebb intermezzóit elevenítjük föl. Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet (titkos, de titkolni aligha lehetett) szerelmének nem csupán háttere, de éltető és eleven közege lett tavunk, a Balaton.

Korzáti Erzsike balatoni lánynak született Keszthelyen, 1902. június 25-én.

Szegénységből indult, s a családját sem kímélték a sorscsapások. Szabó Lőrinc visszaemlékezésében azt írja, hogy „..meghalt Korzáti szabómester, Erzsike apja, meghalt öccse, aki tüdőbajos volt, és az édesanyja is.” (Utóbbiról azt jegyezte meg a költő, hogy ő mindent tudott a kapcsolatukról, s nem volt ellenséges velük.)

Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet 1921-ben találkoztak először. A költő felesége, Mikes Klára és Erzsébet egymás bizalmasai, barátnők voltak.

1925. december 17-től fogva Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet életfogytiglan egymásba szerettek. A szerelmi kapcsolat elején Bözsinek, Böskének szólították Korzáti Erzsébetet, akinek külön tehetsége volt az árva és sebzett gyermeklelkekhez, akikkel éppolyan gonddal foglalkozott, mint Illyés Gyula gyógypedagógus felesége, Flóra. Böskéből az évek alatt Erzsike lett. (Korán ment férjhez, Vékes Ödön kereskedőhöz.)

Szabó Lőrinc házassága abban a korban nem számított kirívóan rossznak, a világ felé kapcsolatuk gondjait nem jelezték, a költő is igyekezett nőügyeit titokban tartani.

1921-ben Klára azt írta Lőrincnek:

„Nem bántasz, ezt nem teszed; de azért fájdalmat tudsz okozni nagyon.”

A Korzáti Erzsikéhez kötődő érzelmi és érzéki fellobbanás nem futó kaland volt tehát Szabó Lőrinc részéről. A költő azt ajánlotta feleségének, hogy hármas házasságban tudja elképzelni csak az életét, amibe Klára asszony bele is egyezett, egészen addig, míg meg nem tudta, ki a harmadik?

Innentől pokoli helyzetek is teremtődtek, az asszonyok nem egyszer fenyegetődztek az öngyilkosság emlegetésével, sőt megkísérlésével.

A Balaton és környéke Korzáti Erzsébetnek egy olyan táj maradt, amely mindig befogadta, megvigasztalta, s új meg új erőt adott neki a csapdáival folyton fenyegető mindennapokhoz.

Bűntudattal járó öngyötrések, s további aggodalmak kísérték az évek során, volt, hogy teljesen elszegényedett. Szabó Lőrinc úgy emlékezett rá, hogy kétszer is elvonult magányosan a Balatonhoz, ahol egy parasztházban szállt meg, s rendezte, elsimította szuicid gondolatait.

A rábízott „gyengetehetségű” gyermekeket Szárszóra viszi nyaralni. (Itt is több ízben meglátogatja majd Lőrinc.) 1928-ban Erzsike egy meghívásra Hollandiába utazik, de hazatérve már komoly beteg. Tuberkulózisából Bakonybélben gyógyul, honnan szerelmével a közeli Balatonhoz megy.

A költő bevallja: „Melletted mindig jó vagyok. Szeretlek.”

Gyönyörűek a hajóutak. Erzsike gyermekkorában Abbáziában látta a tengert, most a költő oldalán ringatja a Balaton. Innen is tovább, Mohácsnál a dunai hajók várják őket. Földváron is szívesen tartózkodnak, csodálják a vadgesztenye-lombokat, s a költő meg is jegyezte:

„… a parti sűrűben sokszor nyári félnapokat töltöttünk, az egész partvidéknek majdnem minden százmétere szerelemre emlékeztet.”

A balatoni üdülőhelyeknek a listáját is el lehetne készíteni, ahol megfordultak:

„Igen szerencsés néhány napunk volt Szárszón, Szemesen és Balatonőszödön… Őszödről távozva mentünk Szemesen özv. Szikláné Ilushoz, aki festőművész volt és villatulajdonos, és később egy gyenge, de egyetlen, így mégis becsülnivaló pasztellt készített Erzsikéről.”

(Ferenczy Béni fogja majd 1952-ben elkészíteni a leghűbb és legszebb Korzáti-portrét egy plaketten.)

A háború veszedelme még inkább egymáshoz sodorja a szerelmesek, akik életveszélyben is nem egyszer lehettek, mind a nyilasuralom, mind az ostrom során. Erzsike – valóban élete kockáztatásával – zsidó származású gyermekeket ment meg az elhurcolástól és a halálgyáraktól.

Keszthelyi emléktábláján az olvasható, a Bátorság Érdemjel és a Világ Igaza kitüntetés birtokosa. A háború befejezése után pedig Szabó Lőrincre vár meghurcoltatás. Illyés Gyulának kell igazolnia, hogy a költő nem háborús bűnös.

1947-ben a déli parton születnek igen szép versek. Szabó Lőrinc a Tücsökzene című verses önéletrajzi regényében ott található az a boldog óra, amikor Erzsikét kézen fogja, s kiviszi a kilátóra, amikor már megcsodáltak egy hangyabolyt vagy egy szál sárgaliliomot:

…nádon, tőzegen imbolyogva, meg
ölelve egymást és csókolva (te
félve, hogy látnak, én boldog fene-
bánja-kedvben). A kékbőrű vízet
néztük…

Balatonboglár vagy éppen Folyód a költemény helyszíne, ahonnan a Badacsonyi felett szálló Holdra látnak?

Kiviszlek még egyszer a Balaton
fölé, a kilátóra. Arcodon
a szél csókja: én vagyok! Nagy kerek
hold száll a csorba Badacsony felett
s vízi fényhídja majdnem ideér.
Hallod, hogy ciripel a szentséges éj?
Nyílik a lélek: magát figyeli,
de ráfonódnak a tél idegei
s végtelen mélység és magasság között
fortisszimóba csap át a tücsök…
…oly visszhangosan, s oly gyűrűzve, mint
sziget körül a hab ostroma: mind
teltebben, ahogy tavaly s azelőtt
s ahogy mindig fog: sződd magadba, sződd
bele magad a szöveteibe és
sóhaj leszel és megkönnyebbülés.

Szabó Lőrinc kiszorul az irodalmi életből, s majd csak 1956-ban, a Könyvhéten Illyés Gyula jelenti ki róla, hogy a legjelentősebb magyar költő Arany János óta.

Keszthelyen és környékén az olvasók számára talán az 1949-es esztendő tartogatta szerelmükből a legszívmelengetőbb történetet.

Szabó Lőrinc februárban Hévízen a Keresztes nővérek Szent József panziójában kapott szobát. Innen járt orvosi kezelésekre és sétákra.

Szabó Lőrinc rajza Hévízről

Jártak már itt Erzsikével, aki nagyon hiányzott neki. Hívta magához, a fővárosból le – Hévízre. Érvelt: Még Erzsike nevét viseli az utca is, ahol éppen lakik. (A mai rendőrség épülete.)

Erzsike keszthelyi, tehát:

„… mindenütt ott láttalak, aztán Keszthelyen voltam, ahol születtél s ahol együtt jártunk egyszer, s most is teljesen itt vagy. Szóval: gyere! A Semmiért egészen költője (amúgy azt a verset Klárának írta) még nyomatékul azt is hozzáfűzi soraihoz, hogy Erzsike „Tegyen félre minden aggodalmat és mérget: úgysincs igaza, úgysem volt.”

Boldog napok következnek. A tó vize kéklik, a pára fölötte fehéren gomolyog. Szabó Lőrinc le is rajzolta az utcákat és az épületeket: ez itt a György-ház, az a zsinagóga… A fűtött szobák. Február 20-án már újra egyedül találja a fürdőhely a költőt:

„Most hét lesz pár perc múlva. Földvár, Siófok táján lehetsz. Milyen jó mégis, hogy itt voltál.”

Nem sokkal azután fogott levélbe a költő, hogy sírva elintegette a Keszthely felé indult autóbuszon Erzsikét. A hévizi versek azóta külön kiadványban is olvashatók.

Minden vereségemmel többet érsz,
minden kérlelés erőd növeli,
máris annyi váltómmal vagy teli,
hogy adósod lehetnék, amíg élsz…

A költő Hévízen így érzett Erzsike iránt. Nem tudhatta, hogy igazán szerelme halála és az ő végzete közötti idő lesz az, amikor még éppen leróhatja huszonöt esztendő szerelmes és emberi tartozását.

De csak a gyötrődések, az infarktusok közben a világirodalom egyik legszebb szonett-ciklusának megírásával, „A huszonhatodik év”-vel.

Tihanyból így üzent végül a visszavonhatatlanul magára maradott költő:

…ha jönnél, kedves, s bár egy percre csak,
sápadt árny, s a halálnál szótlanabb,
még most is jól érezném magamat,
s ha menned kéne, vissza, s kezed
foghatnám, mennék, bárhova, veled,
boldogabban, mint élni nélküled.