Terepi kutatás a Zalakaros, Kápolnai- dűlő lelőhely területén

A terepi munkát 2021.03.27-én, szombat délelőtt a Balatoni Múzeum közösségi régészet projekt keretében, múzeumbarát, önkéntes fémkeresősök bevonásával a gyűjtőterületén érintett Thúry György Múzeum hozzájárulásával végeztük.

A kutatás Zalakaros város polgármesterének kezdeményezésére indult, egy már 2017-ben megkezdett terepi munka folytatásaként.

A terepi munka célja a középkori településhez, templomhoz köthető leletanyag feltérképezése, a lelőhely, illetve az egykori templom körüli temető kiterjedésének pontosabb meghatározása, továbbá a már nyilvántartott régészeti korszakok pontosítása, kiegészítése volt.

A kutatásra kijelölt terület Zalakarostól északra az ún. Kápolnai- dűlő területén helyezkedik el. A jelenleg mezőgazdasági művelés alá vont területet- 023/5-7 hrsz-ek- északról a Garabonci malomárok, nyugatról a Zalakaros- Zalaszabar műút, míg délről és keletről szántott külterületi ingatlanok határolják.

1975-ben Dr. Horváth László régész végzett régészeti, topográfiai adatgyűjtést a településen. Az adatokat Béli Józsefné tanítónőtől- aki kollégájától Huszár Győző tanítótól hallotta- illetve az akkor 82 éves Balhás János bácsitól gyűjtötte. Az adatközlők a tatárjárás után épült templomról meséltek, illetve ma is köztudott, hogy szántás alkalmával az eke gyakran hoz felszínre kő- és téglatörmeléket.

A templomra vonatkozó középkori adatokat Dr. Vándor László gyűjtötte össze. Kutatása szerint a falu plébánosát először 1256-ban említik. Szent Lászlónak szentelt templomát pedig 1430-ban. Karos a pápai tizedjegyzékben is szerepel, eszerint a gazdagabb plébániákhoz tartozhatott. Vándor László Árpád- kori és késő középkori templom és település helyeként határozta meg a területet.

2017-ben a Salisbury régészeti kft. végzett földradar és magnetométeres kutatást a területen a település önkormányzatának megbízásából.

A 2017-es talajradaros felmérés által meghatározott területen, a felszínen is jól megfigyelhető téglatörmelékes, meszes, habarcsos felület egyértelműen meghatározza az épített objektum helyét. Jelen kutatás során ezen a jól körül határolható területen, szórványos embercsontanyagot is megfigyeltünk. A számos téglatöredék mellett bazalt és homokkő töredékeket is azonosítottunk a felszínen.

A terepi munka során gyűjtött kerámia jellemzően középkori. Az Árpád- kortól egészen a késő középkorig terjed a kerámiaanyag szórása.

Terepi munkánk eredményeként új korszakként jelentkezett a terület szinte egészén a római kori leletanyag. Sűrűsödése a terület délkeleti részén volt megfigyelhető. Ezen a területen római tetőfedőcserép darabkát és egyéb téglatöredéket is gyűjtöttünk a felszínről.

A római kisbronzok között a III. századtól (Claudius, Probus), a IV. századig találunk vereteket (Constantinus, Valentinianus). Többségükben a Sisciai verdéből.

A főleg 4. századi római érmék, kisbronzok mellett több fibulát- egykori ruhakapcsoló tűt- is gyűjtöttünk a területről. Kiemelkedik közülük egy a 2-3. századra keltezhető rombusz alakú, Rajna vidéki emailos fibula töredéke. Ez a fibulatípus a római provinciák sajátos ékszere. Az e típusba tartozó fibulák felületét különféle fémvegyületekkel ötvözött olvasztott üveggel, az emaillal díszítették.
Találtunk 2 db térdfibulát. Elnevezését a térd alakú kengyelről kapta. A térd alakú kengyel a középső császárkorban, a Duna és a Rajna menti provinciákban volt elterjedt. Katonafibulának is nevezik ezeket a jobbára rugós tűvel ellátott szerkezeteket.
A jellemző pannoniai fibulatípusok, így elsősorban a térdfibulák, a korábbi noricumi- pannoniai szárnyas fibulák, erős profilú fibulák mind megtalálhatók a kutatott területen.

A rómaikori leletek közé tartozik egy kisméretű bronz övveret töredék és egy élénk kék színű üvegtöredék. Szórványosan római kerámiatöredékeket is gyűjtöttünk a kutatási területről.

A terepi kutatás során közel 50 darab érmét gyűjtöttünk. Ezek 90 százaléka a római korra datálható. Fibulát, fibulatöredéket 10 darabot gyűjtöttünk.

A középkori leletek közül kiemelkedik egy kisméretű, bronz könyvsarokveret. Az érmék közül megemlítendő egy Zsigmond (1387-1437; ÉH 449. Av: ezüst dénár és egy parvus, továbbá I. Albert (1437-1439; ÉH459; Av: MONETA ALBERTI, Rv: +REGIS UNGARIE.ETC) ezüst dénár és egy fél darab ezüst szlavón báni dénár az 1300-as évek elejéről. A későközépkorra a kerámiaanyag mellett néhány ólom puskagolyó keltezhető.

Az új és legújabb kor leletanyagához egy 1790-ből származó réz egykrajcáros, egy valamikor berakással díszített kisméretű bronz mellkereszt és egy előlapján I. Ferenc Józsefet és Vilmos császárt ábrázoló, hátoldalán Viribus Unitis köriratos 1914-es, erősen kopott kis bronz medál tartozik. További szép darab egy valamikor két kis kővel díszített bronz gyűrű.

A lelőhely sajnos illegális „keresőzéssel” bolygatott, ezért veszélyeztetett. A terepi munka során számos korábbi fémkeresős, beásásos bolygatás nyomát észleltük.

A leletanyag jelenleg a Balatoni Múzeumban került elhelyezésre, a válogatott leleteket Jordán György, a Balatoni Múzeum munkatársa restaurálta.

A kutatásban részt vett: Horváth László, Gép Miklós, Somogyi Attila, Porkoláb Győző, Szi Márton Lajos, Schmidt László önkéntes fémkeresős.