Udvardi Erzsébet képei a Balatoni Múzeumban

Keszthelyen 1975-ben Balatoni Képtár címmel minden eddiginél gazdagabb képzőművészeti kiállítás nyílt a Balatoni Múzeumban. Bodnár Éva a Magyar Nemzeti Galéria és a Balatoni Múzeum balatoni tárgyú festményeiből egy kiadványt is szerkesztett, amely a mai napig mintául szolgál, ha valaki a legszebb Balaton-ábrázolások közül szeretne könyvet megjelenteni. Rang volt mind a Balatoni Múzeumba, mind pedig e kiadványba festőinknek akár egy-egy alkotással is bekerülni, Szerelmey Miklós, Telepi Károly, Benczúr Gyula, Mészöly Géza, Szinyei Merse, Egry, Bernáth Aurél, Halápy János festményei s rajzai közé. (Udvarditól négy kép is szerepelt a kiállításon és annak katalógusában: Szőlőhegy télen; Nádvágó; Nádcsomó és a Sirató címűek. (A hatvanas években, 1963 és 1966 között készült opuszok ezek.)

Udvardi Erzsébet Badacsonytomajon alkotott 1959-től, s ahogy az évek teltek, egyre többet és mélyebben foglalkoztatta őt is a tó és a bazalt világa. 1975-ig jelentős kiállításokon szerepelt, a szakma s egyre több tárlatokat látogató érdeklődő kezdte el a Balaton festőjének nevezni, amely epitheton igen komoly elismerésnek számított , ha valaki megkapta Egry József után.

Bármerre is szerepelt képeivel a nagyvilágban: Bécstől Velencén át Új-Delhiig, a Balaton partjához mindvégig hű maradt.

Szinte műtermének szomszédságában, a badacsonytomaji Művelődési Házban volt az első önálló tárlata. Kiállítását Simon István költő nyitotta meg, aki ihletett szavakkal jellemezte Udvardi Erzsébet festészetét, valóban a közelálló testvérmúzsák becsülésével. E falusi tárlat azért is fontos volt, mert Vajkay Aurél szerint „tanulságos példát adott arra, hogy vidéki, sőt: falusi művelődési házban európai szintű, mai szemléletű modern kiállítást lehet rendezni.”

Udvardi Erzsébet sikerrel szerepelt, valahányszor Keszthelyre hozta festményeit. A Balatoni Múzeum úgynevezett Balatoni Nyári Tárlatán gyakran találkozhattunk a képeivel: már 1964-ben kiállított, ugyanígy 1974-ben, de közben is (1966-ban). A Balaton körüli tárlatait szívesen nyitották meg akár a déli, akár az északi parton nyaraló művészek, tudósok: Somogyi József, Tatay Sándor, Fodor András, Kralovánszky Alán, Petrovics Emil, Korzenszky Richárd, Nagy Gáspár vagy éppen Bertha Bulcsu.

1980-ban önálló kiállításának adott otthont a Balatoni Múzeum. Három hónapon át várta Udvardi Erzsébet festményeinek híveit és az érdeklődőket. A tárlatot Keresztury Dezső nyitotta meg.

Még ugyanennek az évtizednek a legvégén, 1989. őszén sor került Udvardi Erzsébetnek egy másik kiállításra is. Szeptember 5-én Bencsik Pál hévízi apátplébános köszöntötte városunkban a festőnőt és alkotásait. Az alkalomról készült fotókból többet is őriz a Balatoni Múzeum: egyiken ott látjuk Erzsi nénit Zsu Sajó festő és textilművésszel, másikon Cséby Gézával…

A Balatoni Múzeum volt igazgatójának, Müller Róbertnak és munkatársainak mindig szívügye volt, hogy a badacsonytomaji festőművész balatoni világának nyilvánosságot biztosítsanak, szépségéről meggyőzzék az idelátogatókat. A Keszthelyen is otthonra talált Udvardi-képekről Simon István költő a következőket írta:

„Udvardi Erzsébet képei előtt arra gondolok: milyen is az emberi lélek viszonya az időhöz és a földhöz? Választ nem várok. A művészet nem tudomány. S azt mondom – bevallom, kissé megilletődötten a látványtól – hogy európai festészet teremtődött a művész badacsonytomaji műtermében. Áttetsző lírája mögött a táj szelleme, a történelem, a múlt. Eltűnt idők fényessége, vizek csillogása, hegyek mozdulatlansága, a Biblia szépsége és örök igazsága -, a múlt és a jelen, amiként ő látja. Szülőföldünk, szeretteink, s a balatoni világ: ecsetje nyomán tiszta tükörben. Pillanatok szépsége és szomorúsága. Gondolat, érzelem: amennyi az ember szemsugarában és a szívében megfér.”

Udvardi Erzsébet képei közül az Apám címűt Vajkay Aurél – egészen pontosan – úgy jellemzett, hogy „a legsikerültebb magyar arcképmások közé tartozik.” Az Anyám és a Rekviem címűek édesanyját láttatják, utóbbi amint édesapját elsiratja.

Nádas, Fájdalom, Badacsony… A rövid, lekoppanó címek ugyanakkor egy kitáguló, a Balaton horizontjáig s azon is túl érő univerzum csodáiról is mesélnek már.

Udvardi Erzsébet őszikéit – amelynek vásznain már aranyszínű fóliával jelölt a ragyogást, vagy az ablakokon megcsillanó balatoni Napot, az új évezredben is ismerős jó érzéssel fogadták a keszthelyiek. 2003-ban ezt a kiállítást Mádl Dalma nyitotta meg. Az alkalomra kiadott katalógus színes, a reprodukciók hitelesek, pontos adatokat közöl Udvardi Erzsébet festői pályájáról. A kiadványban jelent meg Petánovics Katalin interjúja. Álljon itt egy idézet ebből a beszélgetésből, Udvardi Erzsébet így vallott akkor a Balatoni Múzeum munkatársának Badacsonytomajon: „A műterem szinte a a víz fölött van. A Balaton mindig más színben játszik, minden évszakban más. Ahogy a szél megborzolja a vizet, és a fény megtörik a hullámokon, ahogy megremeg a hidegtől, ahogy a nap végigsimítja a jeget,,, A ház észak-kelet-délnyugati, hosszában lehet látni a Balatont, így a végtelenség érzetét kelti.”

Udvardi Erzsébet Keszthelyen hunyt el 2013. február 4-én.