Van egy híres szobrunk, és alig tudunk róla

Keszthely megszokott, de alig-alig ismert köztéri műtárgya a Bikavezető, Boldogfai Farkas Sándor 1955-56-ban készült műve. A dombormű a valamikori vágóhíd (majd húsüzem-húsfeldolgozó) bejáratánál áll, megszokott képe a Tapolcai útnak, szeme sarkából mindenki ismeri, valahogy mégse tűnne fel senkinek, ha egyik napról a másikra nem lenne ott. Jelenleg hátulról, kötéllel van rögzítve, nehogy leszédüljön a talapzatáról. Élvonalbeli alkotó élvonalbeli köztéri alkotása.

Boldogfai Farkas Sándor ősi zalai nemesi családba született a muraközi Törökudvarpusztán, 1907-ben. Bárhova is nézett ebben a bizonyos családban, táblabírókat, vármegyei főjegyzőket, földbirtokosokat látott. Ötvösnek tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolára került, ahol Kisfaludi Strobl Zsigmond tanársegédjeként dolgozott. Egyik első köztéri szobra Palermóban áll 1937 óta, és a Garibaldi mellett harcolt Tüköry Lajost ábrázolja.

A harmincas években gyakorivá vált nála a munkások ábrázolása, egyik legnagyobb sikerét, Budapest Főváros Díját 1933-ban a Rakodómunkás című szobrával érte el. A háború után is foglalkoztatott alkotó tudott maradni: ő tervezte 1946-ban a „tantuszt”, a Magyar Posta telefonérmét, 1948-ban Apor Vilmos győri síremlékét, egyik legismertebb (és mindennapisága miatt számon se tartott) műve pedig a “bélás”, azaz a huszonöt évig forgalomban lévő réz kétforintos volt 1970-ben. Szobrai és kisplasztikái mellett éremművészete is igen jelentékeny, Az Érem című folyóirat 1990-ben adta közre érmeinek és plakettjeinek 105 tételből álló teljes jegyzékét, jókora életműről kapunk jeleket. Sírja Zalaegerszegen van, hagyatékának legnagyobb részét pedig, ahogy a Művészet folyóirat nekrológjában írják 1970-ben, „Zala örökölte”. Ez az anyag ma a Göcseji Múzeumé.

Sok olyan szobor maradt utána, ami úgy hozzánőtt a környezetéhez, hogy szinte fel se tűnik. A keszthelyi Bikavezető mellett ilyen a Pasaréti téri Mária-kút vagy a balatonfüredi Fiú vitorlással. A zalaegerszegi strandfürdő területén látható Vizafogó viszont látványos és mindenki által kedvelt szobor. A kozterkep.hu 42 magyarországi művet jelez, ezek közül 19 Budapesten van. Nemcsak Keszthelynek van Boldogfai-műve, de Gyenesdiásnak is: a Patrona Hungariae-szobor, melyről azt mondják, az utolsó magyar királynénak is emléket állít, 1990 óta áll a 71-es úthoz közel egy magaslaton, ahonnan az egész Keszthelyi-öböl belátható.

És hogy milyen mű is a keszthelyi Bikavezető, a szocialista realizmusnak ez a markáns köztéri alkotása?
1968-as, az Ernst Múzeumban megvalósult retrospektív kiállítás ismertetőjében is megemlítik:

„A művész állatábrázoló készsége, és adottsága a monumentalitás iránti adottsága fémjelzik a Keszthelyen felállított Bikavezetőjét. A relief-térbe ökonomikusán belekomponált hatalmas állatfigura szinte az antik bikaábrázolások kultikus jellegéhez vezeti vissza a fantáziánkat.” (Csengeryné Nagy Zsuzsa)

A Látóhatár 1969-ben szintén az Ernst Múzeum-kiállítás kapcsán emeli ki.

„Sok szeretettel, kedves iróniával állítja elénk kedvenc négylábú modelljeit, kiváló érzékkel adja vissza mozdulataik szép ritmusát. Monumentális megfogalmazású domborműve – a Bikavezető – szinte antik mitológiai élményt idéz.” (M. Kiss Pál)

A Göcseji Múzeumban halálának tizedik évfordulójára megnyitott emlékkiállításról szóló Zalai Hírlap-cikk is említi a keszthelyi szobrot. „Legértékesebb művei azok, melyekben – felhasználva az állatok mintázása során nyert tapasztalatokat – megjelenik az ember is. Ezek sorából értéke és zalai vonatkozása miatt is kettő emelkedik ki; a keszthelyi Vágóhíd bejáratánál elhelyezett magas dombormű és a zalaegerszegi »Vizafogó«. Témájuk alapjában véve közös; az ember és az állat közötti kapcsolatot jelzik, ám ez mindkettőben más. A keszthelyi »Bikavezető« erőteljesen mintázott alakjaiban feszülő dinamika a kompozíció erővonalai által egyensúlyba kerül, s áttételesen az ember és természet közötti harc monumentális tükrözője lesz.” (Sárkány József)

A Veszprémi Napló hétvégi melléklete 1970-ben arról számol be, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pályázatot hirdetett a tárgykörébe tartozó témák (erdészet, vadászat, halászat, földművelés) művészi megörökítésére, és a mintegy ezer pályaműből mintegy kétszázötvenet bemutattak egy keszthelyi tárlaton. Itt is szóba kerül a Bikavezető. „Szabó Iván Csikója, Faültetőkje, Hagymás lánya, Szabó Gábor Szarvasünője, Kircmayer Károly Halásza, Várady Sándor Sebzett szarvasa, Kákonyi István Szürkegulyája vagy B. Farkas Sándor – eredetiben a keszthelyi vágóhíd bejáratán látható –Bikavezetője, s Veszély Jelena Mandragórája méltán érdemelte ki a bíráló bizottság megkülönböztető elismerését a plasztikaiművek közül.” (R. I.)

Nem tudom, mi lesz a valamikori vágóhíd területének sorsa, de a Bikavezetőt semmiképpen ne veszítsük szem elől!

Szálinger Balázs