LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
0
2021. december 11. KönyvtárSorozatKönyv

Sorozatunk újabb részéhez egy varázslatosan hosszú című kötetet emeltünk le a múzeumi könyvtár polcáról.

Száz ének, a keresztény katholika egyház’ hitágazat- és szertartásaira alkalmazva az ájtatos hívek számára

– és ez még csak a címe. Rendek József lekéri káplán összeállítása, nyomatott Budán, a M. K. Egyetem betűivel, 1842-ben.

Formás, kézbeálló kis példány, 12 és fél ív terjedelmű, 21×13,7 cm-es, nem túl jó minőségű, szakadt, kék, vékony borítópapírban. Címlapján kisebb méretű illusztráció, mely rézmetszet technikával készült. A kötet abban is különleges, hogy tökéletesen használatlan, felvágatlan példány. Ebben az időben nem készítenek minden könyvhöz kötést, hanem ideiglenesen összefűzve, vékony papírborítással ellátva, vágatlanul vehette meg az olvasó a nyomda termékeit. Ezután a vásárló a saját ízlése és anyagi lehetőségei szerint készíttetett hozzá egyedi kötést.

Ennek okán az akkori kiadványok kötése igen változatos, kötetenként mindegyik egyedi értéket képvisel. Ez pedig egy nyomdából kikerült, és nem bekötött, hanem afféle szűz példány.

Benne javított, áthúzott könyvtári jelzetek, egy olvashatatlan pecsét, illetve két olvasható: a Balatoni Múzeum könyvtáráé az egyik, a másik pedig a nádasdladányi Nádasdy-kastély könyvtárának áthúzott pecsétje, ami amellett, hogy gyönyörű, kérdéseket vet fel. A kastélyt a második világháború után kifosztották, a műtárgyak nagy részét viszont meg tudták menteni. Az interneten is az olvasható, hogy a nádasdladányi Nádasdy-kastély egykori kép- és könyvgyűjteménye a Nemzeti Múzeum, a könyvek egy része pedig az OSZK és a keszthelyi Kastélymúzeum tulajdonában van.

Nemcsak az a kérdés, hogy ez a példány Budapest érintésével jutott-e Keszthelyre, hanem hogy most mit keres a Balatoni Múzeumban. A könyvben nem szerepel a Kastélymúzeum pecsétje, ugyanakkor van egy túlnyomott, olvashatatlan körpecsét, ami nem valószínű, hogy a kastélyé. Vajon hogyan és mikor kerülhetett át onnan ide, a múzeumba?

A Magyar Királyi Egyetemi Nyomda

Az intézmény a nagy múltra visszatekintő nagyszombati Egyetemi Nyomda utódja. Pár szó a nagyszombati nyomdáról. 1577-ben megvásárolják a jezsuiták bécsi nyomdaberendezését, majd 1578-tól kezdődik a nyomda működése Telegdi Miklós vezetésével. 1609-ben a betűkészlet jelentős része eltűnik, és csak 10 év múlva indul újra a nyomtatás.

Pázmány 1635-ben megalapítja az egyetemet, majd kicsit később mellé telepítik a nyomdát. A 17. század végére az ország legjelentősebb, legkorszerűbb nyomdájává növi ki magát.

A Rákóczi-szabadságharc alatt kuruc kézre kerül. 1750-től Faludi Ferenc vezeti, 10 szedő és 10 nyomtató dolgozik a keze alatt. A híres nagyszombati kalendárium mellett teológiai, bölcseleti és történeti munkákat jelentet meg. Kiadványaik igényesek, sok művet fa- és rézmetszettel díszítenek. Szinte egyedül ők hasznának úgynevezett kiadói kötést.

1773-ban a jezsuita rendet felszámolják, a nagyszombati nyomda az egyetemmel együtt a budai várba kerül. A nagy múltú műhely Magyar Királyi Egyetemi Nyomda néven tovább működik Pray György irányításával. Technikai felszereltsége az országban a legkorszerűbb. 1839-től gyorssajtóval rendelkezik. Főleg tudományos, vallásos, és hivatalos műveket nyomtatnak.

A fiatal Petőfi is dolgozik itt rövid ideig. A szabadságharc alatt is működik. Ezután jelentőségét elveszti, gépeit szétszerelik.

1851-től újra működik, de privilégiumait elveszti, egykori fénye hosszú időre megfakul. 1927-ben indul újra virágzásnak Czakó Elemér irányítása alatt.

A papír

A kötet írófelülete rongypapír. Ez a fajta papír valóban rongyból készül. A pergament a 16. században váltja fel a rongyból készült merítettpapír. Alapanyagként használhattak gyapjút, kendert, lent. Apró darabokra vágták, majd meszes kádakban tovább roncsolták az alapanyagok szerkezetét. Az így feltárt cellulózrostokat vízzel elegyítve úgynevezett merítőkádakba öntötték. A fakeretre feszített, vékony drótból készített, szúnyoghálószerű anyagot a kádba merítették, a merítőszitát kiemelve kicsurgatták a vizet, és a szitán fennmaradt a vízzel telített, elrendezett rostanyag. Ez az eljárás a lapképzés, ezután szárítják, simítják és árusítják. Ezek a papírok papírmalmokban készültek. Erdélyben már 1546-tól alapítottak papírmalmokat, Felvidéken 1596-tól, a Dunántúlon sokkal később, 1729-től merítenek papírt. A 18. században a könyvelőállítás egyik kerékkötője az állandó rongyhiány, új alapanyagot kell keresni a cellulóz kinyerésére.

A szerző

Rendek József 1810-ben született Tatán polgári családban. Apja már kiskorában meghalt, az anyja nevelte. Jól tanult, és mint a Szent István Társulat 1856-ban (tehát még bőven Rendek életében!) megjelent írói életrajzgyűjteménye fogalmaz,

“tanítói kegyét jó tanulása mellett főkép az által szerezé meg, hogy szigorúan rendtartó lévén, a törvényt bár csekélységben is megszegni borzadott”.

Huszonhét éves korában helyezték a Garam-parti Lekérre káplánnak. A kötet 1842-es megjelenésekor valószínűleg már nem Lekéren dolgozott, bár a kötetben lévő előszó végére még ezt írja: “Irám Lekéren 1842”. Hát igen, a nyomdai átfutás… Ugyanis még ebben az évben az esztergomi tanárképző tanára lett. Gútai és érsekújvári kitérővel nevezték ki esztergomi kanonokká. Egyházi írói működése sokrétű, bár nem kifejezetten jelentős. Kinevezési és más ünnepi alkalmakkor elmondott beszédek, püspöki szentelésre írt üdvözletek, egy-egy fordítás, írás-olvasási segédanyagok összeállítása, versek, szertartás-szövegek, hírlapi cikkek. És ami különlegessé teszi az életművet: az oktatási módszertan fogalomkörébe tartozó publikációk, ebben a tekintetben vélhetően a szakma első fecskéi közül való.

Az említett életrajzban azt írják, előkészületben áll az “Átalános és magyarországi földleirás” című munkája, ennek azonban nincs későbbi nyoma, valószínűleg nem készült el. Ebben az életrajzban, amely, még egyszer tehát: Rendek József életében íródott, említenek egy kedves anekdotát is, mely szerint Rendek egyik írását, melyet a vegyesházasságokkal kapcsolatos polémiához csatlakozva küldött a Jelenkornak, válaszra se méltatott a szerkesztőség, miután viszont úgy küldte el nekik újra, mint “egy barsmegyei táblabíró”, azonnal közölték.

Még egy kis érdekesség

Szelestei N. László hívta fel a figyelmet 2020-ban megjelent könyvében (Séllyei Nagy Ignác püspöksége –Tanulmányok és források) arra, hogy Rendek József mit állít a kötet előszavában.

„A szokásban lévő régi énekek – csekély módosítással – meghagyattak, a tapasztalt hiány pedig újakkal pótoltatott” – fogalmaz Rendek, Szelestei pedig meg is találja, mire gondolhat.

Említett tavalyi kötetében mint példát a Szent Istvánnal kapcsolatos énekek 19. századi kompilációjára, szerepelteti is a Száz ének 147. oldalán található Szent István király nemzeti ünnepén című szöveget. Ennek tíz szakasza két különböző, bár hasonló témájú és formavilágú énekből, az Ó Szent István dicsértessél… és az Ó dicsőséges Szent Jobbkéz… kezdetű énekből áll össze, az utolsó három szakasz szövege viszont sejthetően Rendek József saját betoldása lehet a közhasználatra szánt énekgyűjteménybe.

Utóélet

Bár Rendek József tanítási módszertani írásai már műfajuknál fogva is úttörőnek számítottak a korban, valószínűleg a Száz ének… összeállítása (és mint láttuk, itt-ott megírása) az esztergomi kanonok akár ma is használható, legjelentősebb műve. Énekek szinte minden elképzelhető helyzetre, alkalomra: prédikáció előttre és utánra, hétfőre, keddre, szerdára etc., gyónás napjára, áldozás napjára, Úrfelmutatásra, énekek esőért, tiszta időért, különféle egyházi ünnepekre, böjti napokra, népszerű szentek ünnepeire, halottak napjára, virrasztásra, sírba tétel utánra, tényleg szinte mindenre.

A mű népszerűségét bizonyítja, hogy 1855-ben megjelent második, bővített (200 után már 256 oldalas) kiadása is, ezúttal nem Budán, hanem Komáromban, a Szigler testvérek költségén és betűivel.

Lehmann Ágnes – Szálinger Balázs