LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2024. július 29.

Keszthely-Fenékpuszta dombos területén Lipp Vilmos ásott először 1883-ban. A domb tetején álló késő román falusi templom alapfalait 1913-ban Csák Árpád, majd 1948-ban Radnóti Aladár ásták ki.
A templom szentélye alatt tárták fel 1998-ban az „A” sírt, amely egy kamrasír volt és ebben számos értékes melléklet maradt meg. A sírban egy előkelő harcos nyugodott.

A megmaradt mellékletek:

  • egy fapohár aranyozott ezüstből készült, II. germán állatstílussal díszített peremverete,
  • ép, egy oldalas csontfésű, két végén madár protoméval, csontlemezekből összeállított tokban;
  • vasolló;
  • egy kovakő,
  • továbbá egy gránátokkal díszített, aranyozott ezüst piramisveret, illetve a sírban egy díszes spatha is volt.
  • aranyozott ezüst gyűrű – a karika ezüstből öntött, az aranyozás leginkább csak a fej hátoldalán maradt meg. Az ovális gyűrűfejben egy achát kő, anyxba beágyazva, elülső lábai között küllős keretet tartó griffel. – népvándorláskor – Leltári sz.: 1999.43.6.
  • Aranyozott ezüst gyűrű (Leltári szám: 1999.43.6.)

  • arany szíjvég – a két aranylemez között levő vas a szíjvég egyik oldalát és szélét felhasította. A szíjvég alja lekerekített, felső peremén 2 szegecs van. A 2. oldal geometrikus mintáit 3 szerszámmal készítették (kisebb 4szögletes pont, körök és félkörök, kettős félkörük). – népvándorláskor – Leltári sz.: 1999.43.2.
  • veretek – préselt bronzveretek, címerpajzs alakú, domború veretek, az egyik erősen, a másik kissé sérült. Középen teljesen lekopott ezüstözés. – VI.-VII. sz. – Leltári sz.: 1971.4.4.
  • aranyozott ezüst kardfüggesztő gomb – kerek, granulált szegélyű arany foglalatban, félgömb alakú zöldes üvegpaszta betét. Hátlapján elkalapált végű nittszeg. – népvándorláskor – Leltári sz.: 1960.16.13.
  • ezüst fibula – öntött madár alakú, a galamb testét rovátkolt keret díszíti, trapéz alakú farkán vésett kereszt szimbólum, nyakán poncolt minta – VI.-VII. sz. – Leltári sz.: 2000.36.1.
  • Öntött madár alakú ezüst fibula (Leltári szám: 2000.36.1.)

    A domb legmagasabb pontján, az „A” sírban nyugodott a közösség vezetője. Tőle É-ra és K-re a lejtőn helyezkedtek el a kíséret és a szolgák sírjai. Radnóti 1948-ban 3, Müller Róberték 1998–2000-ben 109, összesen 112 kora avar kori temetkezést tártak fel. Az „A” sír azonban rabolt volt.

    A női temetkezés tartalmazott mellékletet. A sírok egy kivétellel Ny–K tájolásúak, a K–Ny tájolású gyermeksírban volt az egyetlen kerámia, és avar módra a tor során elfogyasztott három állat – egy kecske és két juh – nyúzott bőrét a koporsóra terítették. Ez az egyetlen pogány temetkezés, a többiben sem étel sem ital melléklet nem volt, a közösség a többi egykorú fenékpusztai közösséghez hasonlóan keresztény lehetett.

    Erre utal a kereszt egy galamb fibulán, a tausírozott kereszt egy másik fibulán, a keresztek egy préselt övgarnitúrán és egy függő, kereszt alakú csüngővel. A sírokban nem volt kőpakolás, ami az erődben és a D-i fal előtt általános. A leletanyag részben egyezik a D-i erődfal előtti köznépi temetővel: a függők csaknem kétharmada öntött, bronz kosárkás függő, lemezes kosárkából csak egyetlen példányt ismerünk. A 14 ruhatű vasból készült.

    Egy bronz- vagy ezüsttű négyszögletes taggal és üvegberakással a BONOSA tű egyszerűsített változata. Egy-egy öntött gömbcsüngős és gúlacsüngős bronzfüggő is előkerült. Egy csillag alakú csüngőjű függő a Balkánról származhatott.

    A 11 fibula többsége római kori darab. Egy-egy ezüst galamb- és lófibula mellett előkerült három vasból készült aláhajtott lábú, széles kengyelű fibula, amelyek a Balkánról kerülhettek ide. 35 temetkezés tartalmazott gyöngyöket. Az „A” síron kívül még 7 sírban volt csontfésű, valamennyi kétoldalas. A kelet mediterrán Yassi Ada-típusú csat mellett előkerültek kifejezetten germán csatok is. A 14 övgarnitúra fele hiányos. A Martinovka-típus mellett vannak kereszttel, dudorokkal és szalagfonattal díszített préselt darabok.

    Csat (Leltári szám: 1999.43.3.)

    Egy bronzlemezből kivágott veretet beütögetett félkörökkel díszítettek. Az „A” síron kívül két sírban volt sax, egyben tőr, egyben pedig 10 köpűs nyílhegy és egy balta.
    A leletek alapján a temetőt 568 után nyitották meg, és egy vegyes, több helyről származó, talán nem is egy időben ideérkezett népesség temette ide a halottait.
    A legtöbb lelet a keletalpi, dalmáciai késő antik anyaggal mutat rokonságot. Ezenkívül vannak germán tárgyak – fegyverek, csatok, fésűk –, amelyek germán népesség jelenlétére utalnak. A közösség vezetője maga is egy germán harcos volt. A temető használata 630 táján szűnt meg.

    Források:
    Müller Róbert: A Keszthely-kultúra ma. In.: Archaeologiai Értesítő 145 (2020) 69–99.
    Straub Péter szerk.: Zala megye régészeti kincsei: válogatás a legszebb leletekből (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)