LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2020. augusztus 13 - 2020. augusztus 17. pálosbuszRendtörténetPálos rend

A Magyar Pálos Rend a rendalapító Boldog Özséb halálának 750. évfordulója emlékezve jubileumi évet hirdetett, melynek célja, hogy az alapító szellemi örökségére irányítsák a figyelmet.

Az emlékévhez kapcsolódóan a pálosok történetét bemutató buszos vándorkiállítás indult útnak, amely 2020. augusztus 13-17 között Keszthely Fő terére érkezik.

A kiállítás keszthelyi bemutatójának apropója a Balatoni Múzeum és a zalaegerszegi Göcseji Múzeum 2016 óta folyó közös Zala megyei pálos kutatási projektje, melynek egyik súlypontja a Keszthelyi-hegységben megbúvó, Vállus mellett található középkori Szent Miklós kolostor közösségi régészeti feltárása.

A vándorkiállítás a magyar pálos történet elemeit közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. Célja, hogy útja során ne csak a katolikus, s ne csak a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.

A nyolc részből álló tárlat egyes részeit az evangéliumi nyolc boldogság mondatai fűzik össze. Az egy-egy boldogságmondáshoz kapcsolódó különböző témák, nem a rendtörténet kronológiáját követik, hanem bizonyos megközelítéseket emelnek ki.

A tárlaton virtuálisan végiglapozható a legdíszesebb magyar nyelvemlékkódex, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Festetics-kódex, amely a 15. század végén készült az egyik magyar kolostorban, Nagyvázsonyban.

Informatikai eszköz segítségével tekintheti végig a néző Esztergomi Boldog Özséb számos ábrázolását, illetve leülve, kényelmesen lapozgathatja az 1950 előtti és az 1989 utáni pálos élet fotóit.

Hangsúlyos szerepet kap a kiállításban a lengyelországi Częstochowa, a mai rendi központ 1382-es alapítása, valamint az ott őrzött Fekete Madonna ikon és annak több magyarországi másolata, illetve a lengyel tartomány 1786 utáni, illetve az 1934-es magyarországi újraindulással kapcsolatos kulcsszerepe.

Forgatható „falon”, egy-egy mondattal, képpel illusztrálva mutatják be az „alkotó” magyar pálosokat – köztük a Vitae fratrum szerzőjét, Gyöngyösi Gergelyt vagy az 1934-es újraindulás egyik alakját, Gyéressy Béla Ágoston atyát, A fehér barát című rendi értesítő elindítóját, aki a klandesztin időszakban művészettörténész végzettsége révén a rend épített örökségének feltárásában szerzett érdemeket.

Az interaktív kiállítás QR kódok és kiállításvezető segítségével angol és lengyel nyelven is elérhető.

A kiállítás kurátora Sudár Annamária, arculattervezője Török Máté.

A tárlat 2020. augusztus 13-tól 17-ig Keszthely Fő terén, munkanapokon 10 és 18 óra között, hétvégén 10.00-16.00 között látogatható.

2020. augusztus 16-án, 11 órakor P. Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke misét celebrál a Fő téri Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban. 

További információk:
http://www.palosbusz.hu
https://www.facebook.com/palosbusz/