LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2024. február 5. IrodalomTörténelemIdőszaki kiállításPetőfi200

Pályázati azonosító: 690306/00019
Elnyert támogatás: bruttó 4 000 000 Ft

A pályázatból megvalósuló kiállítást 2023. március 15-én nyitottuk a Keszthely városi ünnepség keretében. Így viszonylag jelentős visszhangot kapott a tárlat már a nyitáskor.

A kiállítás szakmai koncepcióját dr. Huszár Mihály történész muzeológus állította össze, a szakmai megvalósításban közreműködött a Szendrey Emlékház szakmai vezetője, dr. Lukács Gábor és a Balatoni Múzeum történésze, Haász Gabriella is.

Fontosnak tartottuk, hogy a Petőfi 200 emlékév kapcsán Petőfi hitvese, Szendrey Júlia szülővárosában, Keszthelyen Petőfi és Szendrey élete mellett a 19. századi Keszthely is megjelenjen a kiállításban.

A kiállított tárgyi anyagban a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumtól kölcsönöztünk Pilvax hagyatékot, a forradalmi és harci cselekmények tárgyi megjelenítéséhez a saját tárgyaink mellett az említett múzeumtól is kértünk kölcsön. A Petőfi kultusz megelevenítése tárgyak útján magán felajánlásokkal valósult meg. Az említett tárgyakat részben a már meglévő és e pályázat keretében beszerzésre kerülő biztonsági üvegvitrinekben állítottuk ki.

A különféle nyomdatechnikai megoldásokkal vált színesebbé, befogadhatóbbá, élvezhetőbbé a tárlat.

A „Szendrey, Petőfi, Keszthely kiállításvezető és múzeumpedagógiai foglalkoztató”, valamint a „Szendrey, Petőfi, Keszthely, exhibition guide book” összeállítása lehetővé tette, egyrészt hogy „haza vihető” legyen a tárlat, megkönnyítette, hogy a magyarul nem értő, de az angol nyelvet használó turista is megértse a kiállítást. A magyar nyelvű kiadványt pedig kiegészítettük egy múzeumpedagógiai résszel is, hiszen e tárlatnál kiemelten fontosnak tartottuk a múzeumpedagógiai hasznosítást. A téma könnyebb megismerését segítendő társasjátékot is készítettünk.

A kiállítás adta az alaptematikáját a 2023 nyarán megvalósuló „Kukorica Jancsi” tábornak, amely kettő turnusban valósult meg 30 gyermekkel.

A tárlat központi témája volt a Múzeumok Éjszakája rendezvényünknek is. Szeptember 6-án, Szendrey Júlia halálának 155. évfordulóján a kiállításhoz kapcsolódóan szerveztünk egy megemlékező beszélgetést Gyimesi Emese és Lukács Gábor részvételével.

2023. március 15. és szeptember 15. között 15 364 fő tekintette meg a tárlatot, amelyből 3 777 fő volt diák.

Szakmai beszámoló letöltése