LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2015. február 27. Adventi ünnepkörIdőszaki kiállításNépszokások

A „Szép jelen, szép csillag” c. időszaki kiállítás a keszthelyi Balatoni Múzeumban 2014. november 30-án (advent első vasárnapján) nyílt meg.

A terveknek megfelelően a kiállítás fő részét 90 m²-en rendeztük be, melyhez 44 m² múzeumpedagógia foglalkoztató tér csatlakozott.

A kiállításhoz nagyrészt saját múzeumunk tárgyi anyagát használtuk, valamint a Marcali Múzeum és Thúry György Múzeum anyagából is válogattunk.

A kiállítás az adventi/karácsonyi ünnepkör népszokásait átfogóan mutatta be, időben a 19. század végétől az 1960-as évekig tartó időszakot foglaltuk össze.

Elsősorban Keszthely környékére koncentráltunk, de szükségszerűen Zala, Somogy és Veszprém megyék egy része is szóba került. A közönség eddig raktárban elrejtett tárgyi anyagot és a fotótárban megbúvó, részben publikálatlan fotóanyagot láthatott, kiegészítésként pedig új szóbeli gyűjtés anyagát hallhatta.

Ez az anyag korábban még nem volt együtt látható.

A megnyitón 168 vendég vett részt, köszönhetően a kiküldött meghívóknak és a média kitüntetett figyelmének.

A kiállítás 2015. február 13-ig volt látható. 2014. decemberben és 2015. januárban 1063 látogató tekintette meg a kiállítást, ebben az egyébként „holt” időszakban ez nagy számnak mondható. A kiállításról publikáció készül.

Szakmai beszámoló letöltése