A denevérek barátja – Bemutatjuk Németh Péter múzeumpedagógust

Névjegy

• 1979-ben született Keszthelyen
• A keszthelyi Nagyváthy Szakközépiskolában érettségizett, a Georgikon Karon környezetmérnökként majd természetvédelmi mérnök Msc szakon szerzett diplomát
• Múzeumpedagógussá az ELTE-PPK-n vált
• Kedvenc étele a hortobágyi húsos palacsinta
• Hobbik: természetjárás, túrázás és kerti munkák végzése

Környezetmérnökként diplomáztál, természetismeret táborokat, foglalkozásokat tartasz a múzeumban: honnan ered a természet, környezetvédelem iránti érdeklődésed?

Valószínűleg a génjeimbe van kódolva, de ehhez az is kellett, hogy gyerekkoromban olyan nevelést kapjak, amelynek középpontjában a természet tisztelete, szeretete, és környezetünk óvása állt. Itt jelenik meg az ember alkotta értékek védelme, megismerése is, ami talán még érthetőbbé teszi, miért szeretek múzeumban dolgozni.

Mesélj arról, mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Balatoni Múzeummal, és milyen út vezetett az igazgatóhelyettesi pozícióig!

Röviden: a ranglétra legalsó fokáról indultam. Ahogy azt tapasztaljuk napjainkban is, friss diplomásként nem könnyű a végzettségnek megfelelő munkahelyen elhelyezkedni. Ezért gondoltam, amíg nem lesz szakmába vágó pozíció, pénz- és munkatapasztalat szerzés céljából mindenképpen hasznos lesz akár a teremőri státusz is. Emellett kíváncsi voltam a múzeum belső világára is. Ez a rövid kitérő kicsit hosszúra sikerült. Közben elvégeztem a múzeumpedagógiai szaktanácsadó szakot, így a múzeum életében és az enyémben is egy új irány vette kezdetét. A Balatoni Múzeumban erőteljes lendületet vettek a múzeumpedagógiai foglalkozások évközben és a szünidőkben is. Ezzel nagyjából egy időben nem csak múzeumpedagógus lettem, de a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Zala megyei koordinátora is, ami kitárta előttem a szakmai kapcsolat- és tapasztalatszerzés lehetőségeit. Nemcsak a hazai szakmai munkákat ismertem meg, de Münchenben, és Rómában is részt vehettem nemzetközi projektekben. A megyei múzeumi rendszer megszűnésével a múzeum Keszthely városához került. Ez az átszervezés maga után vont egy belső átalakítást is, s ettől kezdve a közönségkapcsolati csoport vezetői feladatait is elláttam. Körülbelül két éve történt ismét egy kisebb átszervezés, melynek következméyneként az igazgató után a második ember lettem a Balatoni Múzeumban.

Van egy kínai közmondás: „Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.” Te, múzeumpedagógusként milyen „nyomot” szeretnél hagyni a múzeumba érkező gyerekekben?

Mély és maradandó nyomokat. A szakemberek szerint körül-belül 8 éves korukig meglehetősen jól formálhatóak a gyermekek. Ebben az időszakban helyezzük le az alapokat. Ilyenkor rendkívül fontos a szülők, a gyermekkel foglalkozó pedagógusok összehangolt tevékenysége. Mit és milyen minőségben adnak át a gyermeknek akár informálisan, akár formálisan. Gondoljunk csak a magunkra! Sokan vagyunk, akik elmondhatjuk, hogy egy gyerekkori élmény vagy hosszabb hatás következményeként lett az az érdeklődési körünk vagy foglalkozásunk, ami. Sajnos, a 21. században elmaradnak a nagyszülőkkel, szülőkkel való beszélgetések, az együtt tevékenykedés, amelyekből rengeteget lehetett tanulni. A nagyszülők, szülők szerepét részben a pedagógusoknak kell átvenniük. Napjainkban sokkal nagyobb felelősség hárul a gyermekkel foglalkozó szakemberekre, mint akárcsak 30 éve. A múzeumban igyekszünk az eredeti tárgyak, a mese, a játékok, a kézműves tevékenységek révén felkelteni egyes témák iránt az érdeklődést, s bizonyos tudást átadni. Természetesen mi a múzeumban csak erősíteni, segíteni tudjuk a nevelő-oktató intézmények pedagógusainak munkáját. Egy közmondással kezdtük, hadd idézzek én is egy számomra fontos gondolatot Galileo Galileitől: „Nem lehet valakit valamire megtanítani, csak hozzásegíteni ahhoz, hogy a tudást maga szerezze meg.” Mi a múzeumban ezt tesszük.

Tavaly a te ötleted alapján készült el „A denevérek színes világa” című, nagy népszerűségnek örvendő időszaki kiállítás, amelyhez számos programot is szerveztél. Sokan talán nem is tudják, mennyi munka van egy ilyen projektben. Avass be minket, mi minden kell egy kiállítás megvalósulásához!

Kiindulópontként kell egy értelmes, megvalósítható ötlet. Az ötletelés látszólag könnyű: az elképzelések nagy részéről azonban hamar kiderül, hogy nem használhatóak, vagy az ötletgazda nem tudja, illetve nem gondolta végig, hogyan, miből lehet megvalósítani mindazt, amit kitalált. Kell még – és nem is kevés – kitartás, komoly elhatározás és egy olyan vezető, aki támogatja az elképzelésed. Ja, és ha kevés a pénzed, akkor egy kreatív csapat, amelyik az álomból valóságot épít. Mivel az alapok adottak voltak, ezért már „csak” pénzügyi forrást kellett szereznem. Ez egy pályázat útján részben sikerült is. Az elnyert összeg azonban kevesebb volt a tervezettnél, így Keszthely városától is igényeltünk és kaptunk is támogatást. Még így sem volt azonban olyan volumenű a rendelkezésre álló keret, amiből az országos múzeumok építik időszaki tárlataikat. Így az anyagi források hiányát pótolta az olyan ötletgazdag, ügyes csapat, amelynek tagjai a hulladékból is képesek nagyot alkotni. Ez nem túlzás, hiszen a denevér barlang WC papír gurigákból és tojástartókból készült. E kérdéshez még annyit tennék hozzá, hogy a jó ötletből akkor válhat igazán jó kiállítás, ha az ötletgazda aktívan részt vesz a megvalósítási folyamatban is.

Mit tapasztalsz: melyek az előnyei és a hátrányai egy múzeumnak az iskolákkal szemben?

Az oktatásban nagyon fontos a szemléltetés; hogy a gyerekek lehetőleg minél több érzékszervüket használják az ismeretanyag befogadására, megértésére. Napjainkban léteznek kiváló szemléltető eszközök, digitális anyagok, okos táblák, de egyik sem annyira hiteles és kézzel fogható, mint az eredeti tárgy. Egy olyan műtárgy, amely egy olyan kiállításban van, ahol már maga a tárlat is számos információt ad át. Egy interaktív kiállítás, a műtárgy, a muzeológus és a múzeumpedagógus, együtt teszik lehetővé, hogy a tárgyak meséljenek. Így az ismeretek – elsősorban az óvodások és kisiskolások esetében – játékosan, szinte észrevétlenül kerülnek elsajátításra.

Egy jó példát említenék. Hamarosan aktuális lesz az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. Erre a témára olyan programot szerveztem, amelyben korosztálytól függően, de előkerülnek a történelmi események, személyek, és hozzájuk mindig kapcsolok egy-egy műtárgyat, amelyet kézbe is vesznek a gyerekek. Így akár egy későbbi történelem órán is emlékezni fognak, hogy „én kezembe fogtam egy Bem típusú szablyát, amikor megemlítették, hogy Bem József egy lengyel származású tábornok volt és mellette harcolt Petőfi is.” Élmény alapú tudásátadás – így foglalhatnám össze legegyszerűbben a fentieket, s ez az, ami előnyt jelent számunkra a hagyományos oktatási intézményekhez képest.

Hátrány lehet ezzel szemben, hogy a múzeumban jóval kevesebbet vannak a gyerekek, mint az iskolában. Örülnénk persze, ha az arányok kicsit a múzeum felé mozdulnának, de a múzeum nem szeretne iskola lenni! A múzeum csak társ szeretne lenni a tanulásban és a tanításban is.

A munkád, feladatköröd nagyon összetett. Mely része az, ami feltölt, és további energiákat ad a folytatáshoz, a nehézségek leküzdéséhez?

Egyrészt kitartónak kell lenni – de mintha a kitartást már említettem volna. Hinni kell abban, amit csinálsz, és tudni, mit szeretnél elérni. Kell, hogy kicsit pszichológus is legyél, de nem árt, ha jártas vagy a jog, a közgazdaságtan és a logisztika területén, és az informatikát se felejtsük ki! Ami feltölt és energiát ad, az a család, amikor együtt vagyunk, kirándulunk vagy éppen a kertben tevékenykedem. Többször elhangzott tőlem, mi az, amiért érdemes nekünk, múzeumpedagógusoknak dolgozni, a pályázatok útvesztőiben küzdeni: a gyerekek mosolyáért, és az olyan mondatokért, hogy „ …köszönöm Péter bácsi, ez nagyon jó volt!”