A könnyűzene súlya (kis őszi retró)

2019. szeptember 16. HelikonBalaton retróSzabadtéri színpadBeat-korszak

Innen Bergendyék (mindig minden jegy elkelt a zenés balatoni hajókázásra, volt, hogy már a koncert napján nem is lehetett kapni Demjén Ferencék produkciójára), onnan az új felállásban – Laux József helyett Debreczeni Ferenc dobossal – játszó Omega hangfalai döngtek a kisváros utcáin, legmesszebb a basszusgitár szólama hallatszott el, egészen az öböl karéjáig.

„Ha várnál még egy előadás után
mint azon a csillagfényes éjszakán
még boldog lehetnék és szerelmes is talán
mint 1974 nyarán…”
(NO coMMent együttes)

1973-at írtunk.

A mozikban a „Bolondos újoncok” című filmet vetítették, a Charlotts fiúkkal. Kamasz voltam.

Farzsebemben ott lapult Tardos Péter Beat kislexikon című könyve. (Még odébb van, hogy megvegyem az első igazi Wrangler-farmernadrágomat a fővárosi Ecseri úti piacon. A kötetke azonban tényleg amolyan mini zsebenciklopédiám.)

Tapolca és Gyenes között silabizálom a vonaton. A ’feloszlási járványról’ olvasok, hogyan cserélődtek a tagok a hazai és külföldi popegyesületekben?

Nincs meg a régi Omega, de van már LGT. S hogy Katona Klári lassan a beaténekesnők élvonalába kerül… Omegáék a jövő nyáron egyik szabadtéri színpadon sem mulasztják el a „Nem tudom a neved” című nótájukat bemutatni.

A tavalyi esztendőben a Kossuth-díjas Omegának musical-premierje is volt, amely darab végig a Balaton partján játszódik. (A gyöngyhajú lány balladája.)

1974-ben vehettem kézbe először MUSIC LIFE magazint, ám a Magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin mindenkori lapszámaiban is ott voltak a slágerlisták. Itthon a belföldi koncertszervezésnek monopóliuma volt.

1958 és 1991 között az Országos Rendező Iroda engedélye nélkül nem léphettek föl előadóművészek.

Nyaranta az Iroda a szabadtéri színpadokkal rendelkező városokra összpontosította tevékenységét, fő célja bevallottan a vendégek szórakoztatása volt, természetesen ideológia és pénzügyi felügyeletének gyakorlatának fenntartása mellett.

A keszthelyi vasútállomás épülete és a Balaton felett fecskék tanították repülni fiaikat.

Vakított a nyári nap, s a városka éttermeiből, fodrászataiból rádió szólt, ebédidőben a Tánczenei koktél, délután az Ötórai tea című műsor. (A Divéky István által szerkesztett blokkok tetszettek legjobban.)

Apámmal át-átjöttünk, ha a MÁV Tapolcai Ifjúsági Atlétikai Club a Keszthelyi Haladással meccselt. Aztán nyaranta már a barátokkal hallgattam a P. Mobil – Deep Purple-re hajazó – rock-dalait a Vendéglátóipari Szakközépiskola udvarán.

Tán egy vagy két esztendő még, s a hazai közönség először az ő koncertjükön fog ’csápolni’. Dalaik közül az egyikben a Magyar Ifjúság címoldaláról megörökítették a fürdőruhás lányt.

A kemény hangzás mellett azonban rokonszenveztem a Keszthelyre látogató KITT egylettel is, hiszen ILLÉS-dalokat játszottak Szörényiék, s velük énekelte Koncz Zsuzsa a „Jól van, ne sírj, kedvesem!” refrénű slágerét.

E dal szerzői, a Tolcsvay-testvérek még együtt zenéltek. A Fonográfban már nem. (Béla vitte tovább megfiatalított triójában a Tolcsvay-dalokat 12 húrú gitárján.)

Mindnyájan szerették a Balatont.

Szörényi Leventét 2002-ben is viszontláttuk itt, – mint rajztáblányi felületen – gitárján dedikált a keszthelyi diákoknak a Helikoni Ünnepségek alkalmából.

Szörényi Levente dedikál (Balatoni Múzeum, Fotótár)

A legendás Metró együttes, majd az LGT, azt követően pedig a Skorpió együttes énekes-gitárosa. Frenreisz Károly szintén szerepelt Keszthelyen a helikoni zsűri tagjai között.

Frenreisz Károly a helikoni zsűriben (Balatoni Múzeum, Fotótár)

A „Halló itt a Balaton” című műsorok kezdetben esztrád-jellegű bemutatók voltak, ám a beat-zene népszerűségének növekedése miatt elhagyták még Bilicsy Tivadar jeleneteit is. A közönség Sztevanovity Zoránékra lett kíváncsi.

Híres előadók köszönhették sikeres pályakezdésüket e balatoni fellépéseknek: Koós János, Kovács Kati, Korda György, Hofi Géza…

A Balatoni Múzeumban ma is láthatók zenés műsorok plakátjai.

Kőbányai János Magya-Rock 2. könyvének 111. oldalán találom a megjegyzést: „…a beat-korszak végéig a műsorvezetők közül Dévényi Tibor volt a sztár. Ő volt a legtöbbször szerepeltetett név az ORI-nál.”

Az egész országból érkeztek hosszú hajú fiatalok, vonattal vagy autóstoppal, s balatoni nyarak csillag-sátra befogadta azt a nemzedéket, amelynek közös nyelve éppen – Déry Tibor szavaival élve „ez a szép fiatal zene” lett.

Legelőször Badacsonyban láttam meg azt a szelíd, de korántsem lebecsülendő erőt, amely a FLOWER AND POWER jelszavával körbekerülte a Földet. Török Ádámék a badacsonyi Tátikában zenéltek MINIBEN’S néven. (Keszthelyre már a közismert MINI jött.)

A háborúskodás helyett a szeretetre szavazó fiatalok, akik között Tolcsvay László dala szerint szép számmal jártak Madonnák és Krisztusok, tényleg nem a szó hagyományos értelmében vett garázdaságot követtek el, amikor a szemünk láttára a vasútállomás várójában gyertyát gyújtottak és meditáltak.

A rideg esti helyiség egy pillanat alatt valamiféle bazalt-kápolna hangulatát árasztotta. A hatóságok szigorúbban reagáltak erre, mintha valaki részegen balhézott volna.

A Balaton-part történetét e hippikultúra nélkül aligha lehetne megírni.

Nincsen olyan vendéglátóipari egység, üdülő vagy kultúrház, amelyben ne énekelt vagy ne zenélt volna valaki, aki legalább egy szerzeménnyel ne gazdagította volna dalkultúránkat.

Bergendy István például a következőket mesélte el Miklós Tibornak, akinek interjúkötetet 1977-ben jelent meg:

„Nagyon érdekes, hogy miután Demjén Ferit a Szabadság Bárból, Debreceni Csabát a keszthelyi Hullám Étteremből hoztuk az együttesünkbe – most Tóth Jancsit is zenészpályájának legválságosabb időszakában, a vendéglátóipari zenélés szintjéről, a zalaegerszegi Tulipán eszpresszóból hívtuk el magunk közé. Két dallal szerepel az új lemezünkön, mindkettőnek zenéjét, szövegét ő írta…”

Ugyanebben a könyvben szerepel az a két riport is, amit Novai Gábor és Várkonyi Mátyás adott. Kamaszkorom legkedvesebb beat-együttese, a GENERÁL, megalakulás-történetének szintén vannak keszthelyi szálai.

Fejtsük csak föl, utólag, ezeket a nyilatkozatok nyomán! Novai Gábor:

„…[Várkonyi] Matyi, Révész Sanyi és én mindig benne voltunk a ZG [értsd: Zenei Gimnázium!] bandában. A dobos személye mindig változott: a dobosunk volt Fekete Gabi, Mogyoróssy, Nikosz Paganatosz és végül Kiss András. Nyáron lementünk Keszthelyre, vendéglátóipari zenekarnak – őszre valóban jól összejöttünk… 1971. december elsején megalakítottuk a Generál együttest.”

Várkonyi Mátyás:

„Novai, majd Kiss András bekapcsolódásával állandósult az új ZG összeállítása – nyáron Keszthelyen játszottunk, ősszel pedig, amikor elindult a klubszezon, egyre nagyobb sikerrel szerepeltünk.”

Várkonyinak ez 1970-es keszthelyi nyár attól is emlékezetes maradhatott, mert a sikerek kellős közepén angyalbőrbe bújt, mint a francia Charlotts-fiúk: le kellett töltenie két esztendős sorkatonai szolgálatát.

Ekkor helyette Karácsony Jánost hívták Novaiék. Várkonyi 1973-ban csatlakozhatott csak újra az együttesbe. Ő lett a GENERÁL vezetője is.

A Generálnak már a kezdet kezdetén micsoda nótái voltak! A MIKROLIED vokállal kiegészülve (a lánykórust még Várkonyi alapította, mielőtt bevonult) olyan tisztán és annyi fiatalos hittel a szakmában tán egyik formáció sem tudott.

A dallamokkal harmonikusan a szövegek is értékesek és igazán líraiak voltak. A keszthelyi nyár víz fölé hajló fái maradandónak bizonyult dalba plántálódtak (Lehajtott fejjel).

Aztán amikorra a keszthelyi fecskék is otthagyták üres fészkeiket a vasútállomáson, s a Helikoni, miképpen Tapolcán a Petőfi liget színesedni kezdett, apám fülemre szorított SOKOL-rádiójából megkapóan vidám és szép üzenetet kaptam. Egy dalt a Generál együttestől:

Ha lábad elé halott fákról hull a rőt avar,
s megborzongtat a hűvös őszi szél,
legyints egyet, a tavasz úgyis visszajön hamar,
addig míg az emlék benned él.

A felhők fölött mindig kék az ég, kék az ég,
menj el egyedül arra, s láthatod.
A felhők fölött mindig kék az ég,
Messze űzi minden bánatod.

Megörültem, mert a könnyűzenének hirtelen súlya is lett, amikor a fenti dalszöveget ihlető művet Babits Mihály összes versei közt leltem meg:

„Akit az élet ereje, az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne.” Ezek a szavak, Tolsztoj szavai, járnak eszemben, s vizsgálom, mit hiszek? Óh örökkék ég minden felhők mögött, kiirthatatlan optimizmus!” (Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött; Vallomás helyett hitvallás)

Aláhúztam a fenti sorokat. Dúdolhattam is refrénként. 15 esztendős voltam még csak.

Később is derűvel dúdolgattam Cseh Tamás dalát:

„Ó, a Balaton, / régi nyarakon, / bár nem volt vitorlás hajónk…