0
2020. április 16. világjárványművészetterápiaKépzőművészet

2020. februárjában nyílt meg a Balatoni Múzeumban Tóth Xénia „Általános félelmek” című kiállítása. A tárlatot kissé rendhagyó módon Berki Nóra Test-lélek gyógyász nyitotta meg, akinek tanulmányait és később munkáját is a művészet és gyógyászat kettőssége jellemzi.

Tóth Xénia: Az út (olaj, vászon; 2019)

Az art coach-ként is végzett szakember arról mesélt, milyen fantasztikus lelki utazás vár ránk, ha hagyjuk, hogy Xénia alkotásai megérintsék a lelkünket. Szembesülhetünk saját félelmeinkkel, s magunkat is jobban megismerhetjük ezáltal.

Kifejtette, hisz a művészet terapeutikus, gyógyító erejében, akár csak élvezzük, akár magunk is műveljük valamelyik ágát.

Művészetterápia.

A megnyitó óta sokszor eszembe jut a kérdés, vajon művészettörténészként hiszek-e benne, értem, érzem-e ennek a tudományágnak a valódi lényegét és jelentőségét.

Mióta a járvány miatt szinte egyik napról a másikra megváltoztak munka- és életkörülményeink, még fontosabb lett számomra, hogy foglalkozzam a témával.

Mindenki máshogy éli meg a változásokat. Azt látom, hogy a bezártság, a karantén, a kevesebb nyüzsgés, a járvány keltette bizonytalanság és félelemérzet sokakból hozta elő kreatív énjét, és évek, évtizedek után, vagy akár életében először, rajzolni, festeni, szobrászni kezdett.

Az interneten, a közösségi oldalakon sok példát találunk erre; nekem is van olyan ismerősöm, aki posztjaiban büszkén osztja meg „karantén-alkotásait” a világgal.

„Self quarantine got me picking up a new hobby :)”
(Kép forrása: www.reddit.com)

Nem egy bonyolult dolog. Kreatív matatás közben egy kicsit el tudjuk felejteni szorongásainkat, s az agyunk abban a mentális luxusban kéjeleghet, hogy csak egyvalamire kell koncentrálnia: arra a belső képre, gondolatra, érzetre, amit formába szeretnénk önteni.

Csodálatos az emberi lélek: ösztönösen rátalál azokra az eszközökre, melyek megnyugvással töltik el, boldoggá teszik, egyensúlyban tartják. Ilyen eszköz a művészet is.

Kíváncsi voltam, ezért kicsit utánajártam, mit értünk művészetterápia alatt, és hogyan alakult ki ez a fajta humánus megközelítése a mentális gyógyításnak.

Ha az orvostudomány felől közelítjük meg, azt látjuk, hogy a művészetterápiát a pszichoterápia egyik formájaként definiálják. Lényege, hogy a terapeuta-kliens viszonyban nem a szavak, hanem elsődlegesen a művészet a közvetítő, a médium.

Ezt használják a mentális betegségek, traumák feltárására és gyógyítására. Tulajdonképpen egy olyan kiegészítő terápiás módszerről van szó, amely a kreatív folyamatokat használja, hogy általa könnyebben fejezhessük ki a gondolatainkat és érzésekeinket (nonverbális kommunikáció).

A különböző művészeti ágak (zene, dráma, tánc stb.) szinte mind alkalmasak a közvetítő szerepre, ezek közül én most csak a képzőművészet vonatkozásairól beszélnék.

Nem csak felnőtteknél, gyerekeknél is sikerrel alkalmazzák.

Háborús élmények feldolgozása – Szíriai menekült kislány rajza
(Forrás: syrianrefugeecamps.blogspot.com)

Van aktív és passzív terápia is.

Előbbi esetében a páciens részt vesz az alkotói folyamatban, utóbbinál nem hoz létre produktumot, csak befogad, vagyis például megnéz egy festményt, majd az élmény keltette érzések és asszociációk elemzésével indul el a gyógyulás útján.

A skizofréniával kezelt kanadai alkotó, Steven Corcoran szülei elvesztését dolgozta fel a művészet segítségével
(Forrás: www.ormsbyreview.com)

Ami kialakulását illeti, meglepő lehet, de a gyökereit – mint sok minden másnak – az ókori Görögországban kereshetjük. Állítólag már az ókori orvosok is előszeretettel ajánlották a zenehallgatást kedélybeteg pácienseiknek.

Vagy gondoljunk csak Arisztotelész drámaelméletére, melynek egyik legismertebb eleme, a drámai tetőponton a nézőt átjáró katarzis (katharszisz), melynek jelentése megtisztulás / megtisztítás, megszabadulás.

Magát a „művészetterápia” szót egyébként egy brit művész, Adrian Hill (1895-1977) használta először 1945-ben megjelent „Art versus illness: A story of art therapy” című könyvében.

A tuberkolózisban szenvedő Hill számára a szanatóriumban tudatosult, milyen pozitív hatásai vannak a rajzolásnak, festésnek, s a kreatív energiák miként tudnak segíteni a helyzetünkkel való szembenézésben, a betegségekkel szembeni harcban.

Nagyjából egy időben a britekkel, Amerikában és Európában is megjelentek a művészetterápia első úttörői.

Edith Kramer (1916-2004) Bécsben született, de a második világháborúban New Yorkba emigrált festőnő 33 éves volt, amikor egy meglehetősen nagy kihívással szembesült: új állásában 8-13 év közötti, viselkedészavarokkal, mentális sérülésekkel küzdő fiúknak kellett művészetet oktatnia.

Nem lehetett könnyű.

Edith ismerte Freud szublimációs elméletét, s elkezdte alkalmazni az óráin. A célja az volt, hogy a fiúk negatív, romboló érzelmeit, hajlamait átalakítsa pozitív, teremtő energiákká, melyek egy-egy alkotásban tárgyiasulnak.

Egy amerikai elmegyógyintézet páciensei művészetterápián vesznek részt
(1950-es évek, Hillside Hospital)
(Fotó: Three Lions / Getty Images; Forrás: www.gettyimages.com)

A zárt intézetek, szanatóriumok fontos helyszínek a művészetterápia történetében, mivel ezekben az intézetekben kezdtek el felfigyelni s szakemberek a gondozottak által készített – mondjuk úgy – alkotásokra.

Ehhez persze kellett az is, hogy felismerjék, a semmittevés gyorsabb leépüléshez vezet.

Rajzeszközöket, agyagot, gipszet adtak a betegeknek, s munkáikat később tudományosan is vizsgáltak a sokszor még ismeretlen kórképek megértése reményében.

Az 1868-ban alapított Magyar Királyi Tébolydában, azaz a Lipótmezei Elmegyógyintézetben több tízezer darabos gyűjtemény jött létre az évtizedek során.

Az egyetemen nem tanultunk a művészetterápiáról. Megismerkedtünk azonban olyan stílusirányzatokkal, melyek szoros kapcsolatba hozhatók vele.

A 20. században olyan új művészeti irányzatok jelentek meg, melyek előtérbe helyezték a lelki tartalmakat, illetve azok megjelenítését.

Ilyen az expresszionizmus, mely tulajdonképpen egy gyűjtőnév: minden modern irányzatra használták, mely leszámolt a realizmus és klasszicizmus valóságtiszteletével, s a szubjektivitást, az egyén belső világa, érzései, indulatai és ösztönei által vezérelt művészetet hirdette.

Az egyik legismertebb expresszionista alkotás: E. Munch (egyik) Sikoly c. műve

A második világháború borzalmai is közrejátszottak egy későbbi irányzat, a szürrealizmus térhódításában.

Az ember igazi énjét keresték, és úgy vélték, azt a tudatalattiban találják, melyet fel kell szabadítani, hogy álom- és fantáziaképekben, a mágiában vagy akár őrült víziókban törjön a felszínre.

Salvador Dalí: A vágy titka: anyám (1929) – Dali Freud és a pszichoanalízis felfedezéseit felhasználva festette hallucinációszerű kompozícióit

Mondhatjuk, hogy ezek az alkotók akarva-akaratlanul, lelkükben, emlékeikben, fájdalmaikban vájkálva, a művészetterápia eszközeit használták.

Ennyit a múltról.

Mi a helyzet most?

Az évtizedek során meggyőző eredmények, statisztikák születtek, melyek bizonyítják a művészetterápia létjogosultságát, tudományos megalapozottságát. Jelentős a szakirodalma is.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemet, Pszichoterápiás Osztálya négy terápiás csoportja közül egyik a képzőművészet-terápia.

Csoportos művészetterápia, mint csapatépítő tréning
(Forrás: www.uniqarts.com)

Szükség is van rá.

Rengeteg a mentális betegségekkel küzdő, súlyos traumát átélt, depressziós, függőségektől, evési zavaroktól szenvedő ember.

És ne feledjük, hogy stresszoldó, személyiségépítő, egészségmegőrző vagy akár csapatépítő céllal is alkalmazzák a művészetterápiát.

Népszerűségének talán az is az oka, hogy ilyen típusú terápián részt venni nem kínos, nem tabutéma, nyíltan vállalják akár ismert emberek is.

Jim Carrey az egyik legismertebb példa erre, de itthon is bátran körülnézhetünk: a Quimby – mellesleg a Képzőművészeti Egyetemen végzett – frontembere, Kiss Tibi elvonókúrája részeként talált vissza a festészethez (Neonradír címmel jelent meg egy album az alkotásaiból).

„Ezekben a rajzokban benne van a teljes lelki megsemmisülés.”- Kiss Tibi énekes-festőművész
(Fotó: Valuska Gábor; forrás: www.konyves.blog.hu)

Ami engem illet, szerencsés vagyok, mert ha innen nézzük, egyetemi tanulmányaim tulajdonképpen egy öt évig tartó, államilag támogatott, passzív képzőművészeti terápiával értek fel.

Az aktív, vagyis alkotó terápia azonban ismeretlen terep a számomra.

Tele van a világháló egyéni és csoportos foglalkozások, táborok, terapeuták hirdetéseivel. Bevallom, engem kicsit zavar, és félrevezetőnek érzem, amikor a „Mindenki lehet művész” /”Everyone is an artist” felütéssel találkozom ezeken az oldalakon.

A terápiás csoportok kiállításainak egyre szaporodó száma számomra a valódi műalkotás és egy terápia (mellék)terméke közötti különbség háttérbe szorulását, a határvonal elmosódását jelzi.

Messzire vezetne ez a gondolat….. Térjünk vissza oda, ahonnan indultunk: egy kiállítás és a világjárvány.

A múzeumokban látható, kiállításokon bemutatott, akár régi, akár kortárs műalkotások felbecsülhetetlen szellemi értéket képviselnek: nemcsak lenyomatai, de egyúttal kiapadhatatlan forrásai is az emberi léleknek, amely szépségre, harmóniára, boldogságra, a hétköznapin, a földön túli dolgok után vágyakozik.

Ha tehát ismerjük, értékeljük és „használjuk” a művészeti alkotásokat, akár egy terápia során, abból baj nem lehet.

Számomra ez a művészetterápia leginkább elfogadható része.

Ami a karantén-művészetet illetve művészeket illeti, nos, kevés az esélye, hogy valaha rám tör az alkothatnék. Ahhoz túl sok igazi mesterművel találkoztam, melyek meggyőztek, maradjak csak szépen a kaptafánál.

De sokan vannak, különösen most, ebben a kizökkent időszakban, akik nem csak élvezni, hanem csinálni is akarják a művészetet, s akár önállóan, akár egy szakember segítségével, a gyógyulásért, lelki egészségükért maszatolják össze a papírt.

Bátorság, nyitottság kell ehhez, amit becsülök (és bevallom, kicsit irigylek is).

Úgyhogy: hajrá!

Akinek jól esik, fesse ki magából az érzéseit, a gondolatait. Akármilyen is lesz a végeredmény, az alkotás öröme az övé, már tett magáért valamit.

S ha közösségi oldalán pánikkeltő posztok megosztása helyett saját művét mutatja meg ismerőseinek, egy kicsit értük is.

Fontos információ a koronavírussal kapcsolatban

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel
a Balatoni Múzeum határozatlan időre bezárja összes kiállítását, látogatókat nem fogad. Bővebb információt itt olvashat.