Meddig él még a Balaton?

120 esztendeje, hogy egy apró hír tudatta a Keszthelyi Hírlap olvasóival, hogy a földrajztudós Cholnoky Jenő a „Balaton kutatása érdekében a Balaton mellé utazott, hogy megmérje a tóba szakadó patakok vízmennyiségét.

Cholnoky munkájával e héten lesz kész, azután visszautazik Budapestre.” 120 év után már mi is biztosan tudjuk mindazt, amit akkoriban jobbára még csak ő tudott, s nem nehéz megválaszolni utólag azt a kérdést sem, miért is volt szüksége egy Balaton-kutatónak éppen a tóba befolyó patakok vízének vizsgálatára.

Cholnoky Jenőt egészen kisgyermek kora óta foglalkoztatta tavunk világa, hiszen a geográfus professzor Veszprémben született, és a Séd-völgy dolomit-sziklái, a berényi vörös permi-kövek közül hamarosan a Balaton partjára ért. Pápai diák, majd fővárosi műegyetemista volt, aki fiatalon Kína hatalmas folyóit is tanulmányozta már, mielőtt a Zala torkolatánál, a Tapolca-, az Eger- és a Kétöles-patak, vagy a Szőlősi-séd befolyásainál megállt.

120 esztendeje nem állhattak rendelkezésére olyan modern és érzékeny technikai eszközök, mint a mai kutatóknak, ám nem tévedett, ha a tóról tudományos adatokat kellett szolgáltatnia. A Balaton édesvizű mocsári tó, úgy is definiálták, hogy a legnyugatibb keleti tó. Hozzá hasonló, de nagyobb tavak még nagyobb hegyekkel körbefogva a Távol-Keleten vannak, ahonnan Lóczy Lajos után Cholnoky Jenő gondolhatott vissza a Dunántúlra.

A Balatoni Múzeum kiállítótermei közül az első a Balaton geológiáját-geomorfológiáját mutatja be. A Balaton kialakulása – a mítoszok, eredetmondák nyelvén „születése” – mindössze 10 000 – 12 000 évre nyúlik vissza. Az időszámításunk előtti 8. évezredben öt egymástól addig független vízmedence ért egybe. Azóta egységes hidrológiai rendszer. Legkisebb kiterjedése 600, legnagyobb 1 200 négyzetkilométer volt. Összefüggő vízfelületén fény- és színtünemények játszanak nézői képzeletével. Cholnoky Jenő maga festette színesre azokat a fekete-fehér diapozitívokat,a miket szintén saját kezűleg fotografált. Gyönyörűek a balatoni festményei is!

Cholnoky megvizsgálta a tóba befolyó patakok vízhozamát. Fontos szerepet töltenek be a Balaton életében, akár az esők. Tán a késő bronzkorban lehetett volna a legmagasabb vízállást mérni, s ugyanúgy a XVI. században is, amikor a tanúhegyek szigetekként meredtek ki a hullámokból. A párolgás mértéke a mainál sokkalta alacsonyabb az ezerötszázas években. Ma a vízszint az akkorinál több mint hat méterrel alacsonyabb!

A tapolcaiak például csónakkal jártak ki Szent György-hegyi pincéikhez…

De volt sekélyebb a tó a jelenleginél is! A rómaiaknak itt-ott már csak bokáig értek a habok, ám szerencséjükre és szerencsénkre sohse száradt ki még a Balaton. Medrében az évszázadok alatt újabb és újabb rétegek rakódtak le. A partján népek haltak ki, vándoroltak el vagy olvadtak be, aztán ismét más népek jöttek e tájra. Valamennyi megszerette az itt termő gyümölcsöket, az itt kiforró borokat, az ezeken a dombokon legelésző nyájak terelését.

Meddig fog élni tehát a tó? E kérdés megválaszolása okán kutatta Cholnoky 1898-ban a tóba beömlő patakokat. Nem csupán azok vízmennyiségét, de az összetételüket is. S hogy a suvadó vulkanikus hegyek oldalából hoznak-e vajon hordalékot? Koptatja a felszín formáit eső is, szél is. Hoztak és hoznak bizony a befolyó patakok magukkal – egy-egy komoly nyári zivatar után néha – egész szőlőskerteket is. Ami sár nem érte el a Balatont, azt visszahordták teknőben, cserényeken a gondos vincellérek. A hegyoldalak mindkét parton folyamatosan alámosódtak. Cholnoky Jenő emígy válogatta be 1914-ben legfontosabb írásai közé azt, amelyiket erről az erózióról, egyben a tó jövőjéről írt.

„Fonyód hegyén már alig van nyoma egy-egy hentergő darabban a hajdan fedező tufának, Tihany egyik meredek oldala a múlt években zuhant alá a Balatonba. Amint Szigliget falai leomlottak, sok ezredév múltán majd leperegnek a vulkánok bazaltsziklái is és a védelem nélkül hagyott agyag-alapzatnak az elvonuló viharok és záporok megássák a sírját, de velük együtt a szép Balatonnak is, mert a sikér medencét talán már néhány ezredév múltán betölti a belehozott vízi és levegőbeli hordalék…”

Cholnoky Jenő Lóczy Lajos tanítványaként tapasztalatai és tudása alapján már igen pontosan megjövendölte a Balaton várható élettartamát. 1898-ban, 1914-ben, sőt a Balaton-könyvének esztendejében, 1937-ben is ugyanazt s ugyanúgy tudta:

„A Balatonba azonban állandóan hordták bele a patakok az északi felvidékről a hordalékot: kavicsot, homokot és iszapot. De amellett folyton hullott a tóba a por is. Érdekes, hogy nagyon sok dolomit-por hullott bele… Annyi bizonyos, hogy már valami 20 m vastag a tó lerakódása! Számításaim szerint ez a 20 m vastag lerakódás 300.000 év alatt halmozódott föl, tehát 100.000 év alatt mintegy hét méter. A hátralevő három métert a tó tehát mintegy 33.000 év alatt fogja egészen betemetni. Sőt ennyi időt sem adhatunk, mert a 300.000 év alatt a Zala majdnem egészen feltöltötte az Alsó-Zala és a Kis-Balaton medencéjét, tehát valójában sokkal több halmozódott föl a tóban, mint ahogy addig számítottuk. Ha mindent tekintetbe veszünk, azt mondhatjuk, hogy a tó 10.000 év múlva jelentéktelen mocsárvidék lesz…””

Földtörténeti léptékkel mérve akár hajszálpontosnak is vehetjük ezt a számítást. Cholnoky Jenő – tudományos megalapozottsággal –10 000 esztendőt adott a hullámzó Balatonnak… Lóczy Lajos még annyit sem. Lóczyról egy anekdotát is feljegyzett Cholnoky. Íme:

„Boldogult Lóczy Lajos egy alkalommal ezt fejtegette kedves társaságban. Ő még kevesebb időt, egy-két ezer esztendőt adott a tónak (megjegyzem, hogy ebben tévedt, legalább 10.000 esztendőt kell adnunk neki!). A társaságban egy kételkedő természetű úr nem hitte el Lóczynak ezt az állítását s vitatkozni kezdett vele. Lóczy végre kivágta, hogy hát: „Fogadjunk!” s a másik a vita hevében kezet adott neki, hogy hát fogadjunk! Csak amikor a társaságban kitört a hahota, akkor vette észre, hogy olyasmire fogadott, amit majd csak legfeljebb mint kísértetek dönthetnek el.”

Amikről még nem tudhattak, azok a tényezők rövidítették meg a Balaton évezredeit. A globális felmelegedés és sajnos, nem csupán a feltöltődés, de az emberi feltöltés is jóvátehetetlenül el-elhódított a tótól területeket. S ne feledjük, a Kis-Balatont is rossz elképzeléssel párosult emberi akarat tette tönkre mint a Balaton természetes víztisztító medencéjét, amely nem élt külön életet a nagy tótól.

A legeslegpontosabb mai előrejelzések szerint a Balaton szép tükre majd újra részmedencékre törik szét, aztán egy-két lápos tavacska marad hírmondónak belőle, végül 2 200-ra kiszárad. Krieger Sámuel 1776-ban terveket szőtt a Balaton lecsapolásáról, kiszárításáról. A rómaiak közül is a legvoluntaristább személyiségek gondoltak csak haszonnövényeket termelni a medrében, s meglehet, hogy nemsokára utódaink fogják bevetni energiafűvel. Azért, ha lehet, egészen ne így legyen.