Medvék a Balatonon, avagy útikalauz gyerekeknek

Folytatjuk Sebők Zsigmond népszerű meseregényének felidézését. / Aki lemaradt az előző részről, ide kattintva elolvashatja./

Mackó úr merően nézett a vízre.

– Ej, be csöndes most a lelkem! – mormogta. – Mintha kettőt se tudna számlálni. Bezzeg, sok vizet itatott velem! Hol van a hajó? Hol van a csónak? Hol a kapitány és matrózok? Sehol! Hova tetted őket, gonosz Balaton? Hát minket hová vetettél? Ni, úgy látszik, a somogyi parton vagyunk, mert szemben velünk hegyeket és várromokat látunk. Csak volna itt valaki, aki fölvilágosítana, hol vagyunk!

– Hej, te vizi bujár, buktyá le!

Egy parasztfiú állt a parton. A Balatonon egypár fényestollu, fekete vizimadár úszott. A kiáltásra hirtelen a víz alá buktak és a víz alatt jó messzire úszva, ütötték föl újra fejüket.

Mackóék siralmas állapotukban is elnevették magukat.

– Hé, te fiúcska, szólította meg Mackó úr, – mi az a vizi bujár és mi az a buktyá le?

A történet jóra fordul. A parton fekvő Mackó urat a bocsok keltegetik. Szerencsésen magához tér, de arra, hogyan sodorta ki őket a vihar a partra, nem emlékszik.  Most azonban készen állnak, hogy folytassák az utazást.

Fonyód és Balatonboglár között a déli part és a berek állataival találkoznak össze. A fekete vízimadarakat, a vöcsköket nevezi bujárnak a parasztfiú, és somogyi tájszólással kiált rájuk, hogy bukjanak le.

Boglár felé indulva, újabb furcsa madarakat látnak meg a vízben. Szarvuk is van. Zebulon, akinek különösen tetszett a madárriasztás, megismétli a megtanult kiáltást. De a szarvas bujárok nem buknak le. Zebulon követ dob rájuk – és itt az újabb veszedelem!

– Óh, jaj, ördögök jönnek! – sikoltott Dorka.

– Szaladjunk, jaj, jaj! – ordította Zebulon.

A «vízimadarak» a kődobálásra egyszerre hatalmas szörnyetegekké változtak. A fekete foltokból nagy fekete állatok lettek, amelyek bömbölve rohantak a partnak. Nem ördögök voltak, hanem bivalyok. A Balaton somogyi partján sok a bivalycsorda, lépten-nyomon lehet találkozni velük. A bivaly szereti a vizet, különösen amelyben le lehet telepedni s nyakig a vízbe guggolni.

A bivalyokon kívül más háziállatok is előfordultak ebben az időben a parton, sőt az üdülőtelepek strandjai mellett is. A közeli falvak lakói a teheneket, bikákat, ökröket, lovakat a Balatonban mosták le és itatták.

A mackók jó futók, és ezt be is bizonyítják, amikor az őket üldöző bivalyok elől menekülnek és érnek be Boglárra. A nagy fürdés utáni újabb ijedségre Mackó úr egy sört iszik a vendéglőben – és kivel találkozik össze?

Az elveszettnek hitt hajóskapitánnyal és matrózaival. Kiderül, milyen módokon lehet megmenekülni egy felborult csónakból.

– Szerencsés utat, Mackó úr, – felelte a kapitány s hozzátette:

– El ne mulassza meglátogatni a hétházat Bogláron.

– A hétházat? Mi van ott?

– A Mackó úr sok kis olvasója nyaral ott.

– Akkor egyenesen oda megyek.

Mackó úr a bocsokkal végigment a vasútmenti utcán, vett a Fischl üzletében kalapot magának, megmagyaráztatta, merre van a hétház s fölkocogott oda.

A hétház Boglár szélén, egy szép lejtős úton van, melyet lombos fák árnyékolnak. Minden udvarban susogó fa, a fák alatt futkározó gyermeksereg. De máskor. Most üres volt minden udvar.

A déli parton Siófok mellett még Balatonboglár az a falu, amit érdekességei miatt az író bemutat. A mackók az itt töltött egy nap alatt felfedezik a kirándulási, vásárlási és sport lehetőségeket.

Nagy a forgalom, hiszen áthalad rajta a vasútvonal, és révhajók közlekednek az északi partra. Kereskedői és boltjai megint Budapestre emlékeztetik Mackó urat.

A viharban elvesztett kalapját innen pótolja, a külön reklámot kapó (valóban létező) kereskedőnél.

A Hétház telep az 1890-es években a vasút feletti dombok közé épült. Az egyszerű házikók Boglár első nyaralóépületei voltak. A dombok mint kilátó- és sétahelyek a fürdővendégek kedvencei közé tartoznak, és Mackó úrék a Hétház felett meg is találják az egyiket.

Ám Zebulont megint bajba sodorja a kíváncsiság…