0
2019. március 13.

A 19. század második felében a hazafias érzület megnyilvánulásaként, majd a nemzeti kultúra védjegyeként mind gyakoribbá vált a nemzeti jelképek szerepeltetése a népművészeti tárgyakon. Gyanó Szilvia néprajzkutató a múzeum néprajzi gyűjteménye tárgyain keresztül mutatja be ezt az érdekes jelenséget. 

A leggyakoribb motívum a koronás címer, mely minden népművészeti tárgyféleségén megtalálható és a népi díszítőművészet teljes értékű motívuma lett. A többi díszítőelemhez hasonlóan viselkedik, ezért ábrázolása eltávolodott a heraldikai szabályoktól, ornamenssé vált.

Borotvatokok, tükrösök, pásztorbotok, ostornyelek, kerámiaedények, szőttesek gyakori díszítőeleme volt még a 20. század első évtizedeiben is. Előképül a címerrel díszített oklevelek, cégtáblák, pénzek, zászlók és hadiékítmények szolgáltak.

A köztudatban a magyar korona jellegzetes tulajdonsága a ferde kereszt, ami ebből következően maga is nemzeti szimbólummá vált.

A nemzeti színű zászló önmagában is előfordul, többnyire azonban az országcímer kísérőelemeként. Az emberábrázolások közül különösen a huszár és a betyár alakja kapott nemzeti jelentéstartalmat. A hazafias feliratok önmagukban vagy más ábrázolásokat kiegészítve váltak díszítő motívummá.

A Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményében található egy 19. század utolsó évtizedeiben készült, divatos fazonú magas szárú női atlaszcipő.

Nemcsak felső részén használták a nemzeti színeket, hanem sarkát is piros-fehér-zöld színű bőrlapocskákból alakították ki. Talpát levélkoszorúba illesztett koronás magyar címer és „Éljen a haza” felirat díszíti. A gondosan kimélyített díszítmény minden lépésnél maradandó nyomott hagyott.

Fémberakás, spanyolozás, ill. befejezetlenül maradt feliratok díszítik egy másik különleges tárgyunkat, egy mind a négy oldalán díszített bárdot.

Egyik oldalán a koronás magyar címer és „Mindent a hazáért!” felirat, másikon „Halál az ellennek!” egy stílusos koponyával. (A címer maga egyfajta átmenet a Kossuth-címer és a koronás között.)

Feltételezhetjük a mű befejezetlenségét, hiszen a koponya mélyedése spanyolviasz berakáshoz készült, a felirat viszont még nincs eléggé kifaragva.

Valószínűleg utóbbi is fémberakást kapott volna. A bárd éle alatt a nyélen a magyar zászló, fémberakás között piros-fehér-zöld viasz.

Túloldalán a motívumok már nem ilyen egyértelműek. A viaszberakás befejezetlen maradt vagy kihullott, így nem tudjuk, milyen zászló társult a magyar mellé a jól megszerkesztett címeres kompozícióban, ahol oroszlánok (griffek?) keresztes zászlót tartanak.

A tárgyat még Darnay Kálmán gyűjtötte Pápán. Első lajstromba vételkor úgy szerepel, mint „kuruc csákány egykorú nyéllel”. Darnay a „Halál az ellennek” feliratot későbbi vésetnek vélte.

A díszítmények azonban jól megkomponált ábrázolásról árulkodnak, ezért merül fel a befejezetlenség gondolata. A korai múzeumi leltárkönyvbe már a „csatabárd” elnevezés lett beírva, majd az 1955-ös leltározáskor a „bárd” tárgynév szerepel.

Nem tudjuk, mire utal az 1622-os évszám, de semmiképpen sem a készítés idejére. Talán tévesztés, talán a mellette lévő (családi?) címerrel függ össze. A díszítmény stílusa és technikája alapján a 19. sz. közepén készülhetett.

Irodalom: Selmeczi Kovács Attila: Nemzeti jelképek a magyar népművészetben